Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Máté baba gyors születése

Máté baba gyors születése


Egy szép március délelőtt, rövid vajúdás után, burokrepesztést követően, gátmetszés nélkül megszületett Máté 10 óra 45 perckor. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem is emlékszem pontosan, kik álltak körülöttem, csak az utasításokra és az érzéseimre összpontosítottam. Gyönyörű érzés érezni a gyermekünk minden egyes kis porcikáját, amikor kigördül.
Máté baba gyors születése

2009. március 16-án voltam kiírva második gyermekemmel, de váratott egy kicsit magára.

Az utolsó héten már minden nap menni kellett NST-re, majd a kiírt időponttól kezdve amnnioszkópiára (magzatvízvizsgálat).

A második alkalom előtti éjszakán elment a nyákdugóm és kicsit fájogatott a pocakom. Gondoltam, hogy itt már lesz valami. Reggel, 18-án bementem a kórházba, a szokásos NST és magzatvízvizsgálatra és bizony az orvosom már nem engedett haza, mondván bő két ujjnyira ki vagyok tágulva és megrepeszti a burkot.

Ilyenkor már volt egy-két erősebb fájásom is.

A szokásos adatfelvétel után elfoglalhattam a "rezidenciámat" és vártam.

Pár perc múlva jött a doki a szülésznővel és megrepesztették a magzatburkot és közölték, hogy pihengessek csak nyugodtan, majd rákapcsoltak az NST-re.

Bekészítettem a kis homeopátiás bogyóimat és szigorúan 15 percenként bekaptam 5 golyót. (Én esküszöm a homeopátiára szülésnél.)

Megérkezett a párom is, közben a fájásaim egyre erősebbek lettek. A szülésznő néha elment előttünk, megkérdezte, hogy jönnek-e azok a fájások, én erőteljesen feleltem, hogy: -Igen, elég sűrűn.

Erre, csak annyi volt a válasz, hogy: -Jó-jó!

Az orvos a burokrepesztés után mondta, hogy dolga van, de itt van az épületben, bármi is van, szóljunk.

A fájások között már nem volt szinte egy perc szünet sem, amikor kb. harmadjára szóltam a szülésznőnek, aki azt felelte, hogy hozza az infúziót. Kérdeztem minek, mire ő azt felelte, hogy fájáserősítőnek. Még ennél is erősebbek legyenek, azt nem bírom ki - mondtam a páromnak.

Ekkor már tolófájásaim voltak, amiket nem bírtam kontrollálni és újból szóltam, mire végre bekukkantott és tágra nyílt szemekkel közölte, hogy: - Te jó Isten! Hát maga szül! Ne nyomjon!

Iszonyatos nagy kapkodás, telefonálás a dokinak, hirtelen ott termett kb. öt ember.

Kb. két-három nyomásra, gátmetszés nélkül meg is született a mi Máté babánk 4000 grammal és 58 cm-rel.

Az egész szülés a burokrepesztéstől számítva másfél óra volt.

Bosszantott a szülésznő nemtörődömsége, de szerencsére minden rendben volt.

Lehet jobb lett volna megfogadni, de már mindegy.

Máté azóta több, mint hat kiló és nagyon mosolygós, vidám, nyugodt baba.




Írta: f0b1dee608, 2009. június 26. 10:03
Fórumozz a témáról: Máté baba gyors születése fórum (eddig 17 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook