Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » A legszebb élmény! cikk

A legszebb élmény!


Sok minden történt velem a 2009-es évben. Élet és halál. Elveszítettem az apukámat és megszületett a kislányom, Hanna Zoé.

Mikor egy nő terhes lesz, igen fontos kérdések járnak a fejében: jaj, minden rendben lesz, ugye egészséges lesz? A szülést hogy fogom megélni? Fájdalmas lesz, kellemetlen élmény?

Én a mai napig szívesen emlékszem vissza arra a bizonyos napra, ami már egy éve történt, egy éves az én pici lányom.


Boldog születésnapot, Drága Hanna!

A legszebb élmény!

2009. június 30-án este 10 körül elfolyt a magzatvíz.

32 éves voltam ekkor, és még nincs gyermekem. Két barátnőm - mindkettő tíz évvel fiatalabb nálam - épp várandósak voltak. Az egyik ikrekkel. Természetesen ez is lendített a dolgon, illetve elég felnőttnek éreztem már magam ahhoz, hogy végre nekem is legyen kisbabám.

Elég nehéz év volt ez a családomnak, az apukám nagybetegen volt otthon. Tudtam, mire vállalkozom. Így pár hónapnyi próbálkozás után végre két csíkot mutatott a teszt. Nagy volt az öröm!

Még el tudtam mondani az apukámnak. 18 hetes terhes voltam, mikor meghalt. A szomorúság és a bánat szerencsére nem vette el a kisbabámat.

A terhesség gond nélkül telt, a baba szépen fejlődött. A 19. héten megtudtuk, kislányunk születik.

Június 29-én 36. hetes ultrahangon és NST vizsgálaton voltunk. Még ekkor is rákérdeztem: Biztos, hogy kislány? Ki gondolta, hogy másnap már jövünk is vissza a személyes találkozásra a bébivel!

A párom délutános volt, vártam haza munkából. Tettem vettem, mikor hirtelen mintha bepisiltem volna. Aztán rájöttem, elfolyt a magzatvíz! Először a barátnőmet hívtam, akinek kisfia ekkor már 7 hónapos volt. Áthívta a szomszédasszonyt a fiacskájához, és jött is hozzám. A párommal egyszerre értek be a házba. Ekkor fájásom még nem volt.

A holmim már a 32. héten összekészítettem, így míg a barátnőm hívta a mentőt, átöltöztem, a hiányzó dolgokat bepakoltam a táskámba. Felhívtam az anyukámat, elmondtam a nagy újságot. Ő persze rögtön pánikolt, hiszen még messze volt a kiírt időpont.

A mentő nagyon hamar megérkezett. A két mentős besegített a kocsiba, elindultunk. A párom az anyukámmal jött utánunk kocsival, a barátnőm hazament a kisfiához. Úgy jósolta, reggel 4-re meglesz a babám!

A mentősök nagyon kedvesek voltak. Az orvos megvizsgált, és közölte, a baba feje már beilleszkedett a szülőcsatornába. Útban a kórház felé szórakoztattak, beszélgettünk, miközben a magzatvíz szépen szivárgott.

A felvételis orvosra még várni kellett a kórházban. A vizsgálóban átöltöztettek, megnézte, hogy tágulok. Igaz, kicsit nehezen vergődtünk zöld ágra, hogy a fogadott orvosom bejön-e, ebben az esetben. Hogy magyarázzam meg neki, hogy most lett volna az elbeszélgetős találkozás a dokimmal? A vizsgálat után átmentünk – még lábon - a szülészetre. A szülésznő folytatta a felvételemet - 23 óra volt ekkor -, és elkérte a szükséges papírokat. Majd felfektetett a szülőágyra és rám rakta a CTG-t. A lánykám szíve szépen vert.

Nem tudom pontosan mennyi idő telt el, így fekve, közben megvizsgált. A tágulás egy ujjnyi. CTG rendben. Menjünk zuhanyozni, de előtte borotválás, beöntés. Mivel még majdnem egy hónap volt hátra a 40. hétig, nem voltam felkészülve, nem borotválkoztam meg teljesen. Megcsinálta, majd beadta a beöntést. Nem volt kellemetlen. Igaz, amint beadta, mentem is vécére. Aminek ki kellett jönnie, rögtön kijött. A zuhanyozás végére már jöttek a fájások. A falat támasztottam közben, olyan erős volt. Mikor végeztem, visszafeküdtem az ágyra, bekötötte az oxitocin injekciót a szülésznő, és visszatette a CTG-t. Megvizsgált az ügyeletes orvos is, szépen tágultam. Ekkor már fájt rendesen. Nem számoltam hány perces fájásoknál tartottam ekkor. A fájdalmat csak úgy bírtam elviselni, hogy hangot adtam ki magamból. Mélyről jövő, folyamatos, erőteljes hangot hallattam.

A szülésznőtől vizet kértem, meg nedves zsebkendőt, megtörölni a számat. Hozott is rögtön. A kezemet nem akarta megfogni, mert akkor hogy segítene a szülésben, ha összenyomorgatom a kezét?! Persze nem mérgesen, nagyon kedvesen, inkább viccesen mondta.

A szülésznő időközben magamra hagyott, a folyosón tájékoztatta páromat és az anyukámat - mint utólag megtudtam -, hol tartunk. Nem akartunk apás szülést, így ők a szülőszoba előtt várakoztak.

Közben, úgy hajnal egy felé, megérkezett az orvosom is. Megvizsgált, váltottunk pár szót, majd elment. Még nem volt itt az idő. Még nem teljes a tágulás. Teltek a percek, majd valamivel később a szülésznő közölte, már eltűnt a méhszáj. A fájás annyira erősödött, hogy elkezdtem dobálni magam. Rám szólt, hagyjam abba. Abbahagytam. A dokim visszajött, a szülésznő felrakta a lábrészt az ágyra, és beöltöztek. A szemem, szám becsukatták velem. Ha jön a tolófájás, nyomjak, kérte az orvos. Nyomtam, illetve nyomtam volna, ha a légzést és a nyomást össze tudom egyeztetni. Valahogy nem nagyon ment. Mélyen beszív, kifúj és nyom, egy fájás alatt háromszor. Hát, nem akart sikerülni. Akkor is nyomtam, amikor nem kellett volna. Már bedugult az orrom, csuklottam.

Bevécézek, szóltam. Nem fogok, nyugtattak, kaptam beöntést. Innentől kezdve így biztattak, ha nyomnom kellett, ka…iljak.! A gátmetszést észre sem vettem.

A dokim nem nagyon örült, hogy összevissza nyomok. Szólt is, hogyha szerinte nem kellett volna. Az elsóhajtott fájás alatt kiment. Odakinn ő is tudatta a hozzátartozóimmal, hogy haladunk.

A fájás alatti nem nyomás kemény feladat volt. A doki visszajött. Folytattuk.

Látták rajtam, nagyon el vagyok keseredve, már majdnem sírtam, mert még mindig nem jól nyomtam. Nehogy már itt a végén szontyolodjak el! Már látják a haját! Biztattak.

Az orvosom belekönyökölt a hasamba, egy utolsó nyomás, és kinn volt. Megláttam az én picurkámat! Nem sírt fel azonnal, csak pár pillanattal később. Egészséges? Mindene megvan? – kérdeztem. Megtisztították, majd a hasamra rakták, én meg sírtam. Milyen szép, és hatalmas haja van, igazi frizura! 3 kg és 48 cm. Egy rövid időt töltött velem, majd elvitték. Hajnali 3 óra 20 perc volt. A magzatvíz elfolyásától számítva 5 óra alatt megszületett Hanna Zoé.


A dokim összevarrt, gratulált a szép babámhoz és elment. Hát, a varrás igen kellemetlen volt. A két órás várakozás hamar eltelt. Mellettem egy kismamát varrtak össze, aki a mentőben, vagy a mentőállomáson szült meg.

A szülésznő is gratulált. Felvitt először az olyan szárnyra, ahol abortuszos, és egyéb betegséggel kezelt kismamák feküdtek. Csak itt volt hely. A szobám ahová tettek, a VIP szoba volt. Itt volt csak benn a szobában a WC. Nagyon szép, felújított helyiség volt. A szobatársam is nagyon kedves. Hamar felálltam, pisiltem. Még a nagy dolgot is sikerült elvégeznem. A babámat is felhozták volna hozzám, de inkább le a többi kismamához akartam menni, meg a csecsemőosztály közelébe, mert ők nem értek volna rá feljönni. Így délelőtt tíz órakor végre átvittek a rooming- in szobába - ez is kétágyas volt. Majd nem sokkal később már hozták a babámat is. Előbb én mentem le megnézni, szoptatni. Már itt megmutatkozott a gond, nem akart szopizni...

De ez már egy újabb történet.




Írta: 106eac8f56, 2010. július 1. 10:08
Fórumozz a témáról: A legszebb élmény! fórum (eddig 16 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook