Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Martin érkezése cikk

Martin érkezése


Talán ott kezdem, hogy 2008 szeptemberében már beszélgettünk a babáról. Nem kellett sokat várni, az első hónapban összejött, és október 28-án, reggel 2 csíkos tesztet tartottam a kezemben.

Örültem is, és meg is ijedtem, valami megmagyarázhatatlan furcsa érzés tört rám. Felébresztettem a párom és mutattam neki a tesztet. Szegénykém álmosan, hirtelen azt sem tudta, hogy mi van.

Martin érkezése

Teltek a hetek, és decemberben, a 12. heti UH-on a doki azt mondta, hogy 95%, hogy kisfiú. 2009 áprilisától már nem dolgoztam. A nagylányommal több időt tudtam így együtt tölteni.

Április 28-án éjjel bekerültem a kórházba. Már napok óta fájdogált a vesém, de aztán annyira elkezdett fájni, hogy muszáj volt bemennünk. Másnap egy nagyon kedves szülésznővel találkoztam, aki annyira emberi módon foglalkozott velem, hogy el is csodálkoztam, mivel a kórházakról (kivétel a magánklinika, ahol 1-szer megfordultunk a lányommal) csupa negatív tapasztalatom van (volt).

6 napot töltöttem bent, a vizsgálatok semmit nem derítettek ki, annyit mondtak, hogy lehet, hogy vesehomok volt és távozott. Szerencsére ezután ismét problémamentes volt a terhességem.

Miután hazaengedtek a kórházból, felkerestem Ilikét, azt a kedves szülésznőt, és elvállalta, hogy segítségemre lesz. Nagyon jó választás volt. 2009. június 25-re voltam kiírva. A fiatalember nem igazán produkálta magát az NST-ken, de ezenkívül egész nap éreztem, hogy rugdos, kaparászik, csuklik. Imádtam kismama lenni, éppúgy, mint a lányomnál.

Majdnem 3 héten keresztül 2 naponta jártam magzatvízvizsgálatra és NST-re, de szerencsére mindig minden rendben volt. Elérkezett június 24-e, ismét magzatvízvizsgálat és NST. Semmi változás, 2 ujjnyira nyitva a méhszáj(már 2 hete is ilyen volt). A doki közölte, hogy mivel másnapra vagyok kiírva, feküdjek be a kórházba. Erre nem számítottam, el is voltam keseredve. Másnap reggel ismét NST, a doki megvizsgált, és választás elé állított: vagy várunk még, vagy burkot repeszt. Mivel én a természetesség híve vagyok, inkább az előbbit választottam. Egy 2 ágyas szobában kaptam helyet, ahol aznap mehetett haza egy újdonsült anyuka a kislányával. Egyedül maradtam a szobában, ami egyrészt jó is volt, másrészt pedig rossz. Mivel úgy éreztem, hogy fölöslegesen vagyok ott, ezért nagyon elkeseredtem, nagyon rossz volt egyedül. Délután ismét NST, majd a doki ismét megvizsgált. Ezután azt mondta, hogy ő a burokrepesztést javasolja, amúgy is nagyon feszes a burok és az NST is rendszeres keményedéseket mutat.

Ekkor már elbizonytalanodtam, az egész napos kórházi egyedüllét miatt azt mondtam, hogy jó, legyen burokrepesztés. Vegyes érzelmek törtek ekkor rám, valahogy még nem hittem el, hogy órák kérdése és karjaimban tarthatom második gyermekemet.

Telefonáltam a szülésznőmnek és a páromnak. Mindketten hamar beértek a kórházba. A párom talán sokkal izgatottabb volt, mint én.

Megjött Ilike, a szülésznő. Beöntés, zuhany majd kaptam egy hálóinget. Jött a doki, burkot repesztett 19 órakor. Nem volt vészes, az első szülésemkor sem volt kellemetlenebb ez a beavatkozás. Az infúzió ellen már hetekkel azelőtt tiltakoztam, szerencsére nem volt rá szükség. A középső szülőszobába mentünk (lehetett választani, mind a 3 üres volt), fel az ágyra, rám a CTG. Fél óra múlva már a keményedéseket enyhe fájások kísérték. Homeós bogyókat kaptam, elég sűrűn, még a párom is, mert kissé ideges volt. Jó fél óra fekvés után felkelhettem, azt csináltam, amit akartam. Sétáltam, beszélgettünk. Hol a párom, hol a szülésznő masszírozta a derekamat fájások alatt.

Kezdtek elég erősek lenni a fájások, de rendszertelenek voltak végig, és egész rövidek. Annyira nagyon nem fájt, a szülésznő még mondta is, hogy nem lehetnek olyan nagyon erősek, ahogy látja rajtam. Nekem az vált be nagyon, hogy a labdán ültem, mögöttem a párom ül egy kisszéken. Fájások alatt előredőltem, derekamat masszírozta Apa, 2 fájás között pedig hátradőltem hozzá, úgy pihentem. Néha jött a szülésznő szívhangot nézni, minden rendben volt. A burokrepesztés után azt mondta Ilike, hogy ha minden úgy megy, ahogy a "nagykönyvben" le van írva, akkor kb. éjfél körül tűnik el a méhszáj, dehát soha semmi nem megy ennyire pontosan-gondoltam.

Gyorsan eltelt 2-3 óra, közben sógornőm is megérkezett, és mintha egy kis nyomásingerem lett volna... Kérdezte Ilike, hogy nem érzem-e már, hogy kakilnom kell, mondom én: de, épp most. Kb. 22.20 körül lehetett ez, mondta, hogy akkor feküdjek fel az ágyra, mert megvizsgálna, persze fájás közben. Jött a fájás, ő közben vizsgál, és csak ennyit mond: - Húha, itt a baba feje!

Na, ekkor nem tudtam, hogy most mi van, hisz még csak 10 óra múlt, hol van még az éjfél!

Rohant az orvosért, hirtelen sokan lettek a szobában, az ügyeletes szülésznők, meg a csecsemős nővér, Ilike és az orvos. A dokim is megvizsgált fájás közben, mondta, hogy igen, jön a baba. Szétszedték az ágyat, előkészítettek mindent és kezdődhetett!

A lábam kengyelben, amit nem bántam, a lányomat is így szültem, nekem "kényelmes" volt. Jött a fájás, nyomtam, Apa a fejemet tartotta, én kapaszkodtam a kengyelt tartó rúdba, egy fájás alatt 3 levegő, 3-at nyomtam. Visszafeküdtem, Apa törölgeti vizes ruhával az arcom, nem voltam magamnál a fájásszünetekben, csak feküdtem becsukott szemmel, majdnem aludtam. A következő nyomásnál már eléggé előrehaladt a babám, a végén nem szabadott, hogy nyomjak, mert bent ragadt volna szegénykém a következő fájásig félig. Jött a harmadik, rettentően feszített, éreztem, hogy az a kis feje lehet, aztán nyomtam és nyomtam és 22.50-kor kicsusszant ez én drága kisfiam, a köldökzsinór egyszer a nyakára volt tekeredve, szerencsére nem lett semmi gond ebből. Mivel az ágy vége kissé lentebb van, így nem is láttam először, csak Apát kérdezgettem: - Milyen? Szép?

Erre Ő: - Nagyon!

Aztán Apa elvágta a köldökzsinórt, ekkor az egyik szülésznő fényképezett. És végre a hasamra tették a kis lila csomagot, aki már oly régóta vártam!

Csupa véres-magzatmázas volt, és én csak öleltem és simogattam és folytak a könnyeim. Apa azt mondogatta, hogy nagyon ügyes voltam, egy hangom sem volt, büszke rám nagyon.

Aztán Martint elvitték fürdeni, megmérni. Ott a szobában volt a kis kád, meg a mérleg. Közben engem összevarrt a doki, mert sajnos vágni kellett, annak ellenére, hogy szerettem volna gátvédelemmel szülni. Aztán jött Apa: 3550 gramm és 58 cm!

Felöltöztették bepólyázták és visszahozták nekem. Sajnos a kórházban a gyermekorvos elrendelte, hogy születés után minden gyermeket 2 órára tegyék az inkubátorba, ezért nem sokáig lehetett velem a kisfiam, de a szülésznő fél óra múlva visszahozta, és próbálkozhattunk a szopizással egy rövid ideig. Aztán sajnos vissza kellett vinnie.

Végig ott volt velem a párom, büszke vagyok rá, mert a terhességem legelején nem akart bent lenni, de aztán kissé megváltozott a véleménye, igaz, én mondtam, hogy nekem az lenne a jobb, ha bent lenne. A megfigyelés alatt aztán azt mondta, hogy nagyon sajnálhatta volna, hogy ha nem jön be, annyira gyönyörű emlék maradt neki Martin születése, hogy még ma is, 10 hónap elteltével is mondogatja, hogy milyen csodálatos volt látni megszületni a kicsi fiát!

A 2 óra letelte után megpróbáltam felállni, lezuhanyoztam, Apa segített mindenben. Kaptam egy másik hálóinget és bekísértek a szobámba. Elbúcsúztam Apától, akkor már hajnal 1 elmúlt. Ő elindult haza, még SMS-eztünk, aztán megpróbáltam aludni, de csak sokára sikerült, annyira izgatott voltam, újra és újra végiggondoltam az elmúlt órák eseményeit.

Gyönyörű élménnyel lettem megint gazdagabb!

Reggel betolták a kicsi babámat, és nappal végig együtt voltunk, éjszakára vitték csak el.

A hazajövetellel volt egy kis gubanc, 6 napot kellett bent töltenünk, mert állítólag sárga volt Martin, de aztán a 6. napon annyira ki voltam már borulva, hogy saját felelősségre hazajöttünk. Itthon aztán rövid időn belül elmúlt az az enyhe sárgaság, mert itthon csak szopizott, a kórházban meg csak a teát nyomták bele és kékfényezték. Kértem, hogy hozzák ki éjszaka szopizni, mert az jó az élettani sárgaságnak, de annyit mondtak, hogy pihenjek, otthon majd felkelhetek éjszaka eleget.

Ez volt a második szülésem története, biztos sok dolgot kihagytam, de minden gondolatot és érzést nem tudok leírni, van, amit szavakba sem lehet önteni. Köszönöm Ilikének a legkedvesebb szülésznőnek és köszönöm Apának, hogy mellettem volt, és van azóta is!




Írta: TM, 2010. május 30. 16:08
Fórumozz a témáról: Martin érkezése fórum (eddig 8 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook