Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Császármetszés érzelmi szempontból cikk

Császármetszés érzelmi szempontból


Nagy dilemma előtt álltam, mikor gondolkoztam leírjam-e az érzéseimet, akarom-e, hogy történetemen bárki elgondolkozzon. Rájöttem, talán nem én vagyok az egyedüli, akit a császármetszés mélyen érintett. Nem maga a procedúra volt, ami megviselt, hanem az, hogy azóta, ha felemlegették a „szülésemet”, a szó hallatán elszomorodtam.
Császármetszés érzelmi szempontból

A nagy igazság az, hogy én a terhességem alatt végig abban bíztam, hogy természetes úton hozom világra a kisfiamat. Nagyon szerettem volna, hogy minden tökéletesen sikerüljön, mint a filmeken. Mindig mondogattam, hogy kemény vagyok és sima ügy lesz. Felkészültem a természetes szülés témakörből A-Z-ig, a császármetszés témát persze átugrottam.

Aztán a szülés napján rá kellett jönnöm, hogy teljesen mindegy én mit terveztem, a kisfiamnak már igenis mindenbe van beleszólása és egyáltalán nem akar még kibújni, magzatvíz ide vagy oda. Elég sok körülmény indokolta a császármetszést, legfőképpen az, hogy a kis pocaklakóm egyáltalán nem illeszkedett be, az én szervezetem pedig nem nagyon akart neki szabad utat biztosítani.

Így történt, hogy császármetszéssel kiemelték a hasamból Botit. Nem véletlenül írtam ezzel a kifejezéssel.

Ráadásul altatásban voltam és nem is láthattam. Ergo szinte át sem éltem a születését. Ez az a pont, ahol kicsit elszomorodom és elgondolkozom azon, hogy ha még egy kicsit küzdöttem volna talán… De persze ez nem így megy sajnos. Az orvos tudta mit miért és mikor tesz. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez nem az én hibám és lehetett volna akár nehezebb, rosszabb is a vége. De akkor is… Szóval ezek után a „szülés” szóval sokáig hadilábon álltam és rendbe kellett tennem magamban a dolgokat ahhoz, hogy nyugodtan és magabiztosan kimondhassam. Most már csak az a perc hiányzik nagyon, amikor hallhattam volna felsírni a kisfiamat és láthattam volna a kis magzatmázos arcát. De most jön a DE…


De akkor elkezdtem most nézni a jó oldalát a dolognak és az nem más, mint a kisfiam, aki éppen a kiságyban az igazak álmát alussza és már több mint öt hónapja minden napomat boldoggá teszi. Kérdezem én magamtól, nem mindegy hogyan jött a világra, ha gyönyörű, egészséges és ügyes nagyfiú. Nem lesz a homlokára írva, hogy hogyan született, sem az hogy hol és mikor.

Ráadásul szerencse a szerencsétlenségben, hogy én legalább kétszer olyan gyorsan rendbejöttem így császár után, mint természetes úton szült társaim. Nekünk ez így lett kitalálva és már egyáltalán nem bánkódom rajta, hogy így történt. Azért az egy pillanatért, amit ki kellett hagynom az életében minden együtt töltött másik pillanat kárpótol. Még mindig jobb volt így SZÜLNI, mintha bármelyikünknek bármi baja lett volna. Így sikerült túltennem magam rajta és boldogan gondolok vissza arra a napra, hisz azóta vagyok ANYA.




Írta: Heni86, 2009. szeptember 5. 10:03
Fórumozz a témáról: Császármetszés érzelmi szempontból fórum (eddig 97 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook