Magányosság (beszélgetős fórum)
Szia Csak1Srác!
Nagyon jól fogalmaztad meg a bennem zajló kérdés özönt....Miért lesz magányos valaki?...vagy ez mindig velünk-bennünk van? Minek a hiánya teszi láthatóvá?....A ránk erőltetett társadalmi elvárásoknak való nem megfelelés miatt tör felszínre?.....Valamikor bekódolták,ha jó vagy boldog leszel!!!....ha jó vagy és még sem vagy boldog ,akkor azt úgy hívják ,hogy MAGÁNY?.....de innen megint egy ujabb kör indul:Mikor-mitől jó az ember?...
Sziasztok!
Ez a folyamat alattomos....kicsit nem figyelsz,aztán már csak sodródsz:(
Lehet másképpen is és minden tiszteletem azoké,akik megtartották "szabadságukat",identitásukat és még boldogok is magukban,-tól,netán a Társukkal....
Benne vagyok a folyamatban,vagy már ki sem tudok mászni!Tanácsot nem adnék,hiszen minden eset egyedi....Pedig olyan jó lenne ,ha valaki csiribi-csiribá,megoldaná - segítene!
Jó estét!Sziasztok
Most olvastam Dori07 hozzászólását.Szeretném megkérdezni,hogy Te pl. keresed a régi barátaidat,a kollégáidat?Vagy csak azt várod,hogy Ők jelentkezzenek?Egyébként állítólag a magányosság érzése belőlünk fakad.Folyamatosan a külvilágtól várjuk a megerősítéseket.Főleg a bizonytalan kicsit önbizalom nélküli emberek sajátja ez.Tudom magamról!
Amikor pörgünk,folyamatosan kapjuk az ingereket a külvilág felől,akkor érezzük hüh milyen fontosak vagyunk.Persze ilyenkor időnk,alkalmunk sincs,hogy magányosnak érezzük magunkat.A gondolataink el vannak foglalva a külső hatásokkal.Szerintem kezdeményezz!
Sziasztok!
Ma este tört rám a magányosság érzése, de nagyon. Ezért beírtam a keresőbe, hogy magány és ezt a fórumot adta ki.
Férjemmel boldog házasságban élünk, van egy 6 hónapos kislányunk. Jól élünk, nem lehet semmire sem panaszom. Ám mégis itt van ez az érzés.
Kislányom születése előtt szinte minden nap társaságba járunk, a telefonom csengett, információ áradatban éltem. Sokat dolgoztam külföldön, folyton emberek közt voltam.
Ez ma teljesen megváltozott, pont az ellenkezőjére. Nem tudok új embereket megismerni, pedig járok sétálni, vásárolni a kislányommal. A régi "barátaim" nem járnak már hozzám, kivéve egy. Lassan elmaradtak a telefonok is, és mára már szinte a férjemen és anyukámon kívül senki sem hív. Rettentő érzés ez nekem. Hogy lehet, hogy ilyen gyorsan nem maradt senkim?
Férjemnek egész nap cseng a telefonja, ha munka, ha csak baráti, de legalább felhívják. Minden nap újabbnál újabb dolgokat mond mik történtek vele, kiket ismert meg, mi volt a munkában, stb. Én meg semmit nem tudok mondani, csak magamban irigykedem rá, és másokra. Ő próbál vinni magával, ahová tud, vigasztal, kedveskedik, de a lelkemnek nem elég, hisz a barátaim elhagytak. Van egy gyönyörű lányom, egész nap játszunk, nevetünk, de úgy hiányzik valami.
Úgy érzem, ha eltűnnék, senki nem venné észre, hogy nem vagyok többé. Ezt most csak képletesen írtam.
Miért van ez?? Mindenem megvan és mégsincs??? Hogy van ez? Más is érez így? Ha igen, hogy oldjátok meg?
Jó, hogy leírhattam!
Sziasztok!
Én is olavsatm a hozzászólásaitokat, s szeretnék bekapcsolódni a témába. Azért is kerestem fel ezt a fórumot mert hasonlóan érzek én is. Mi kb 2 éve költöztünk vidékre a férjemmel, és most kezdem érezni, hogy nagyon magányos vagyok. Ő egész nap dolgozik, sokszor hétvégén is halaszthatatlan programjai vannak. Én jelenleg 8 hónapos terhes vagyok, itthon táppénzen és nagyon magányosnak érzem magam hiába élünk amúgy boldog házasságban. Amikor próbáltam beszélni a férjemmel erről akkor azt hiszem számára ez nem lett világos, milyen is a hét szinte minden napján egyedül lenni. Itt alig ismerek valkit a baraátaim és a családom igen messze laknak tőlünk, így sokszor nehéz megoldani a velük való találkozást. El vagyok keseredve, nem tudok mit tenni, jár még valaki hasonló cipőben, jó volna tnácsokat kapni vagy csak tudni arról hogy nem vagyok ezzel egyedül csak én!
olvasd el Csernus "A nő" című könyvét.. épp Neked (és a hozzád hasonló helyzetűeknek) szól..
..durván fogalmaz, de sokmindenben igaza van!
Nem az a magányos, aki egyedül van. Magányos lehetsz rengeteg ember, rokonok között is, ha nincs kivel megbeszélned a dolgaidat és nincs aki megossza veled az örömét, bánatát.
Sok minden pocsék az életemben jelenleg, de szerencsére magányos nem vagyok, sőt.
Osztom a véleményedet!
A magány érzése borzasztó, néha fáj!
Hiába van társad, létezeik társas magány is miből igen nehéz kitörni!
Egyetértek, mint mikor állsz egy tömegben, torkod szakadtából üvöltesz, de senki még feléd sem fordul...
Volt már ilyen feeling, nem kellemes. Ilyenkor elterelem a gondolatokat, lekötöm vmivel a figyelmem és elmúlik. A zene sokat segít,mikor semmihez nincs kedvem.
Mint minden ez is viszonyítás kérdése.
Számomra a magány,az egyedüllét olyan távolinak,elérhetetlennek tűnik,pedig szükségét érzem ,nap mint nap.
Engem boldoggá tenne.