Lombikprogram 40 felett - nekünk is sikerülni fog! (beszélgetős fórum)
A Kaáliba 2 héttel a pozitív teszt után kell menni ultrahangra, vagyis kb. 6 hetesen (4 héttel a beültetés után.) A lányommal pont 6 hetesen mentem (6+0), akkor szabályos petezsákot látták, benne embriócsomót. Szívhang még nem volt. A fiammal kb. 5 hetesen mentem vérzés miatt, akkor egy szabályos petezsák volt embriócsomóval és sejthető pulzálással, illetve egy kissé szabálytalan petezsák.
Ne is parázd túl!😊
Szia! Január 8.ra van időpontom, de gondolkodom rajta higy eltolom pár nappal ha lehet, mert mivel kicsit ráérősen indult be, félek még nem látna használható képet.
Egyébként rendes esetben mikor szokott lenni az első ultrahang?
Köszönöm, egyelőre jól vagyok. Tüneteim megvannak, vérvételen azóta nem voltam. Itthon leállítottak, hogy ne parázzam túl a dolgokat 🙂
Csajok! Holnap négyre megyek - reményeim szerint utoljára ebben az évben - a francia meddőségibe.
Megvan tehát a márciusi indulásra
- átjárhatósági (mindkét oldalon zárt)
- méhtükrözés (minden oké, tökéletes, anomália mentes a méhem)
- mammográfia (minden ok, nyáron ugyan növesztettem még egy fibrocisztát, de ez van)
- dupla komplett hormonsorra, AMH-ra beutaló megvan
-komplett pm panelre is van beutalóm
- hüvelykenet-tenyésztésre beutaló megvan
- immunológiai kivizsgálásom oké
- genetikai kivizsgálásom is kész, de a dokihoz ment
- VLP - nek is van beutaló januárra új sperma vizsgálatra
- VLP - nek is van komplett hormonsorra is beutaló
Hiányzik még a friss rákszűrésem, de az januárban esedékes.
Hiányzik még mindkettőnknek a komplett szerológia, de arra kérek holnap.
Kérjek még valamire?
Hiányzik még valamilyen vizsgálat?
Ma voltam vv-n.
Egyszeruen még mindig a levegoert kapkodok 😊
ET+9 ket 5 napossal, hcg 272, progeszteron 259. (Nem tudom hova lett az ezer feletti progim, de ugylatszik normalizalodott)
Egyelore nem akarom elbizni magam, de iszonyat boldogok vagyunk!
Ó... Hát jó nagy eltérések vannak.
Én hüvelybe 1 Crinone-t, használok, plusz szájon át 3x1 Utrogestan, Este 1 Prolutex szuri.
Majd a 12 hetes UH-on megbeszéljük. Múltkor is így volt, csak már nem emlékszem, hogy akkor hogyan kellett- meg akkor kevesebbet is kaptam.
Mi a Forgácsban a leszívás után kapunk egy táblázatot, amiben a következőképp van a progi pótlás:
-a leszívást követő 7 napig prolutex szuri,
-a leszívást követő 8. naptól 10 napon keresztül reggel egy Crinone gél
- a leszívást követő 5. naptól 18 napon keresztül este 2 db Utro golyó, ezután 10 napig 2x2x2, majd 5 napig 2x1x2, majd 5 napig 1x1x2, majd 4 napig 1x1x1, majd 2 napig 1x0x1, majd 2 napign0x0x1. Ez van a papíron, de nekem a legutóbbi konzin azt mondta a dokim, hogy én a 36. hétig este 1-et használjak.
Én nem vagyok mérvadó, az én dokimnak elég különc elképzelései vannak..
Nekem a 24 héttől kellett elkezdeni leépíteni aztán úgy alakult (2100-as lett a méhszájam a 28. héten) hogy koraszülés megelőzés miatt most újra szedem. Normál esetben úgy van, ahogy a lányok írták: 12. héttől kell fokozatosan leállni.
És ezzel a sok progeszteronnal hogyan, mennyi idő alatt álltál le? Mikor kezdted?
Hamarosan elérkezem ehhez a ponthoz, és nem tudom, hogy hasonló mennyiségről hogyan álljak le úgy, hogy ne legyen baj...
Az orvosommal még nem beszéltünk erről, de egyre jobban foglalkoztat a téma.
Szia Ági! Igen, reménykedem, hogy a méhpempő hatása. De a tüszőérés még korai lenne, nem? Egyébként azt mindig megérzem, de az más jellegű.
Ez a fájdalom teljesen más, sugárzik a derekamba, még a combomba is. :-(
Szia!
Minden tiszteletem a tiétek, hogy ennyi mindent megtesztek a babáért, szívből kívánom, hogy veletek maradjon!
Van itt a fórumon olyan kismama, aki januárra várja a kisfiát, az első hetekben rettenetesen vérzett, nem hitte, hogy sikerülhet, de a baba megmaradt. Én kétszer véreztem az első 6 hétben, igaz, csak rövid ideig, a 8. héten megműtöttek, kivették a petefészkemet, de a kisfiam mindent kibírt, most vagyok 30+4 hetes. Ne add fel, csodák vannak!
Nem értem igazán a heteket, lombiknál pontosan lehet tudni a terhesség korát.
Nekem 5 hetesen a petezsákokot 5,6 mm-nek mérték, a tiéd teljesen jó.
A nyálkahártya tényleg sokkal vékonyabb lett (én azért nem zárnám ki a mérés pontatlanságát sem, láttunk már ilyet...), de nagy vérzésnél ez nem is csoda.
Nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen!
44 évesen kezdtem a stimukat. Nem voltam petegyáros. Csak irígykedtem azokra a kismamikra, akik velem egykorúként 17 petesejtet produkáltak. Nekem a legtöbb 3 volt. Nem kecsegtettek sok jóval (az írt 10% helyett inkább 3-4-5%ról volt szó), bár a szervezetemre mindig azt mondták, hogy azt egy fiatal is megirigyelheti. Nehezetísként a férjem normál úton szinte steril. Herebiopsziával vettek hereszövetünk volt, szerencsére az jó minősegű volt. Mivel nála az anyagadás nem egy laza wclátogatás volt, hanem komoly műtét, ezért kellett gyűjtögetnem. Gyüjtögetni úgy, h maradjon alternatívára is...márha a férjem kinyert hereszövete ne lett volna jó. Ne nezzetek hulyenek, de minden alternetívára gondoltunk. Én a férjemmel, 3 petesejtem idegen spemarmával (időben megvettük még a spermabank stop előtt), a férjem hereszövete idegen petesejttel (donort fizettem stimulálásra, 7 petesejt lett). Az eszmei szerző én voltam. Persze mi külföldön élünk mind eközben. Egy dologra rájöttem, ha en nem gondolkodok, ezt más nem teszi meg helyettem. Az embriók bevizsgálására sajnos már nem volt mód a Versysen, ezért kifizettük a külföldi bevizsgálásokat. A pénzről ne kérdezettek. Nyomasztóan sok, szinte belegondolni is fáj.
A mostani probléma meghaladta az agyi kapacításom, ezért is irtam nektek. Zavart, hogy a 34 mm-es mehnyalkahartya 14 mm lett es amikor megkerdeztem, hogy ez nem rossz? Akkor azt mondtak, hogy jo ez is. Kozben tudom, hogy 34-rol 14mm-re csokkent méret az nagyon nagy veszteseg, quasi méhnyálkahártya leválás (2/3 méhnyálkahártya csökkenés az leválás).
Nem tudom mennyinek kell lenni a méhnyálkahártyának.
Nem tudom azt sem, hogy a petezsákom mérete jó e.
Olvasom, hogy a rózsaszínezés nem jó, de a dokik itt azt mondják, sokan véreznek az első trimeszterben.
Szóval félek.
Ti azt tudjátok, hogy a méhnyálkahártyának milyen vastagnak kell lenni kb 6 hetesen? Egyszerűen erre nem találtam szakirodalmat.
Grat a kismamáknak amúgy. :)
háát, szerintem inkább a méhpempő
A vörösbor inkább a vér minőségét javítja - tudomásom szerint, míg a méhpempő az egész szervezetet teszi helyre, erősíti és ez által valamilyen szinten a hormonokra is hatással van
A Versys Klinikára járok. 5 év ment rá, hogy a saját sejteket összekaparjam. Szószerint egyesével gyűjtöttük. Utoljára mikor voltam uh-n azt mondta az orvos, hogy maximumon vagyok minden gyógyszerrel. 3x1 estrofem, 3x1 progesteron, 1x1 prolutex injekció, 1 1/2 prednisolont szedek. Az esti aspirint most nem kell szednem. A rutascorbinból 2x1 az adagom. Emellett terhes vitamin, folsav, D vitamin, 2x1 Magne B6.
Nagyon köszönöm a válaszokat...az ember tudja magától is, hogy csak az idegörlő várakozás marad...de ezt nem lehet bírni idegekkel.
További ajánlott fórumok:
- Most igen!Most sikerülni fog!Halál a zsírra!!
- Életmódváltással -14 kg. Sikerülni fog!
- Sokadik fogyókúrám, de ennek sikerülnie kell!
- Január 8-án nekivágunk a lombikprogramnak
- Harmadik napja szedem a clostilbegyt, ugye most sikerülni fog a baba, már több mint 1 éve próbálkozunk?
- Update-el sikerülni fog nekünk! Több mint 30 kg-os súlyfelesleg