Lipo lézer (beszélgetős fórum)


14. grizus
2014. jan. 27. 07:13
Mi a véleményetek arról, hogy érdemes-e olyan helyre menni, ahol a kezelés alapára 1500 Ft? Nem vicc, ennyi.
2013. jún. 12. 11:57
Sziasztok! Nekem jó tapasztalataim voltak a lipo lézerrel kapcsolatban. Májusban vettem egy hatalkalmas kupont, amihez járt 6x20 perc flabélos is, és a 6. alaklom után 8 cm mínuszt mutatott a centi a haskerületből. örömömben vettem még egy bérletet, ezt a combjaimra használtam fel, ahol 3-3 cm lett az eredmény. Itt egyébként azt mondták, hogy nagyon egyénfüggő, hogy kinél mennyire és milyen gyorsan hoz eredményt. Azt mondta a kezelő hölgy, hogy érdemes előtte elkezdeni diétázni, mert akkor sokkal eredményesebb, valamint azoknál akiknek tömörebb kötöttebb zsírréteg van, nekik sajnos sokkal lassabban indul be a látványos méretcsökkenés.
2013. jún. 4. 20:16
Sziasztok! Én áprilisban voltam 3 alkalmon. A kuponon azt ígérték, hogy három alkalom után "látványos az eredmény", a helyszínen az egyik nő már azt mondta, hogy 6, a másik pedig, hogy 9 alkalom után látványos... Én szinte csak fehérjét ettem, megittam a 2,5-3 liter vizet és mozogtam mellette. Én nem éreztem semmi hatását, úgy érzem több alkalom sem lenne hasznos... legalábbis nem ott, ahol én jártam. Minden alkalmat 10 perc flabélossal zártam, aminek végképp semmi értelmét nem látom fogyás szempontjából... de legalább vicces, ahogy rázkódik :) Utána kipróbáltam egy három kezelésből álló 3 alkalmas csomagot egy másik kuponos akcióval, abban nem volt lipo lézer. Az is 10.000 HUF volt, de nekem jobbnak tűnt. Ha nyitva lennének már reggel 7-től, lehet hogy befizetnék egy 10-12 alkalmas kezelésre. Sajna elfelejtettem, milyen kezelésekből állt (majd utánanézek, ha érdekel vkit), de pocakredukció a fantázia neve.
11. Saatee
2013. máj. 27. 14:52
Én most voltam az ötödiken, hát nekem nem ért semmit... Mindent betartok, nem eszem szénhidrátot, mozgok naponta fél órát, már a gyűrűim esnek le, de a combomról nem ment fél centinél több... Persze a csaj a kezelésen úgy mért, hogy elsőként tök lazán fogta a centit, most meg úgy meghúzta... Majd közölte, hogy hú, fogytam vagy 4 centit... Narancsbőrben sem vettem észre igazi javulást... Még van öt alkalmam, hát nagyon kíváncsi vagyok. Bár azt mondják, szintén személyfüggő, testtájfüggő... Nagynéném ugyan oda járt, ahova én, neki a hasából 6 alkalom alatt lement úgy 6 centi...
10. grizus
2013. ápr. 18. 04:34
Kérlek írjátok meg, hogy öt alkalom Lipo Lézer mire elég. Lehet fogyni tőle, vagy csak feszesedni?
2013. ápr. 15. 13:29

Sziasztok! Gondoltam ezt megírom: úgy volt, hogy a múlt héten kezdem a lipolézeres kezeléseket. Kupont vettem, csak éppen a szolgáltatót nem találtam a meghirdetett helyen...Most keresek valami más, megbízható helyet.

Esetleg tud valaki ilyet?

Köszi

8. vekvik (válaszként erre: 6. - Saatee)
2013. ápr. 3. 19:17

Szia!!

hát én kilóban tudom, hogy olyan 5-10 kg-nak kellene lemennie. Azt mondják általában hogy arányos vagyok :) de én a hasamból szeretnék megszabadulni. Pár éve 52 kg voltam, de aztán kaptam hangulatjavítókat, meg xanaxot és szerintem felborogatta a hormonrendszerem :( Tavaly előtt PCO-t diagnosztizált egy orvos, amit meg egy másik megcáfolt... így nem tudom mi van, de az tuti, hogy nem volt jó a leletem, tehát van valami hormon problémám, meg az inzulinom se jó, mert elég sok - ugye az felelős a zsír felszívódásáért - tehát nagyon nehéz :( tavaly januárban még 86 kg voltam :( de szedem az inzulinra felírt gyógyszert így lement már lassan 13 kg. Kellene diétáznom és igyekszem is odafigyelni mit eszem, de nem mindig tudom tartani az időpontokat amikor ennem kéne. Meg a kalória számolgatás se megy :( Sokszor iszom facsart narancs/grapefruit levet, ezek is zsírbontók.

Még 3 alkalmam van hátra a lipolézerből, pénteken megyek legközelebb. Én kuponos oldalon vettem a kezelést. 6 alkalom 240 ezer (?) helyett 8000 ft volt.

Köszönöm :) Én is drukkolok!!! Érdemes kipróbálni.

Centivel mértem és 2 cm-vel kevesebb volt az első alkalom után, de ez nem látszik sajnos :( Többször nem mértem, majd a 6. alkalom után :)

2013. ápr. 3. 13:17

Én ma vettem egy 4 alkalmas bérletet. Kipróbáltam már a kavitációt, az nekem nem jött be.

A külső combomról meg a csípőmből szeretnék fogyni. Nem sok jóval kecsegtetnek, mert azt mondták a kavitáción, hogy ott nagyon makacs, masszív zsírok vannak. Meglátjuk.

2013. ápr. 3. 08:15
Szia Vekvik! És hány alkalmad van még? Amúgy diétázol mellette? Mert valami olyat is írtak, hogy szénhidrátszegény étkezés ajánlott mellette... De én azt nem nagyon fogom tartani... Amúgy azt megkérdezhetem, hogy mennyi felesleged van és hol? Én főleg a fenekemről, meg a combomról szeretnék lefaragani úgy 10 cm-t. Amúgy tegnap vettem 10 alkalmas bérletet... Drukkolok Neked!:) Majd írj, ha van változás!
2013. ápr. 2. 21:15
meg rengeteg vizet kell inni utána :) ez nekem nem megy annyira, vagyis 2,5 litert nem tudok egy nap meginni
2013. ápr. 2. 16:33
én járok lipolézerre, eddig 3 alkalommal voltam, de egyenlőre nem látok változást. Mellette Flabélosra is járok. Remélem a 2 hatásos. Ha szeretnétek kipróbálni, javaslom kuponos oldalon vegyétek meg. Sokkal joban megéri :)
2013. ápr. 2. 11:16

Sziasztok!

Én ma szeretnék megvenni egy tízalkalmas lipo lézer bérletet, de még vacilálok... Én már a kavitációt próbáltam, nekem egyáltalán nem hatott, fogytam a diéta és a mozgás miatt, estek le a gyűrűim, de a kritikus helyről nem ment le egy mm sem... Olvastam a lézeresről olyat is, hogy hatott és olyat is, hogy egyáltalán nem... Szóval én is várom a tapasztalatokat...

2013. márc. 5. 20:51
Sziasztok! Engem is nagyon érdekelne a téma, ha valaki már próbálta, kérem írjon tapasztalatot. Én most vettem egy három alkalmas bérletet (remélem nem túl kevés az eredményhez a 3 alkalom), de csak április közepére tudtam helyet foglalni. Utána mindenképp visszajelzek, hogy beszámoljak a tapasztalataimról. Amit eddig megtudtam: akkor van értelme, ha intenzíven jár az ember, tehát két alkalom között ne teljen el csak 2-3 nap, és a kezelések napján 2,5-3 liter folyadékot, pontosabban vizet meg kell inni. Ha ide tévedne valaki, aki hasznos infóval tud szolgálni a témában, ne fogja vissza magát! :)
2013. jan. 28. 18:32

Sziasztok!


Annyiszor hallok mostanában a lipo lézer alakformálásról. Próbálta már valaki, és ha igen, milyen eredménnyel?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook