Létezik teljesen új tiszta lap egy kapcsolatban? (beszélgetős fórum)

Igen létezik megbocsájtás, de mindkét fél kell hozzá.A legfontosabb, hogy szeresd az illetőt annyira, hogy képes légy , hanem is teljesen ddd

elfelejteni, de elásni jó mélyre a sérelmeidet.

Persze vannak kivételek, aki a gyermekedet bántja, annak sosem szabad megbocsájtani.

adam joyrider visszaszerzem az exem cimu konyv .nincs meg valakinek nagy szuksegem lenne

kerlek

:(

Érdekelne a véleményetek. A szitu röviden: 31 éves hapsi (én), 36 éves csajszi, már eleve alá-fölérendeltéségi viszony a kapcsolatban. 6 éves házasság, 2,5 éves gyerek. Mindketten imádjuk, stabil életünk van, anyagi gondok nélkül. Csakhogy van bőven ok a tiszta lapra: én közvetlenül az esküvő után félreléptem, és minderről évekig hazudtam. Nem mertem szembenézni sem magammal, sem vele. Ő pedig folyamatosan erősiti az amúgy is igen erős pozícióját aházasságban a legkülönbözőbb eszközökkel: zsarol, félrevezet, hatalmi harcokat teremt...és mindezt mindíg is tette, nem a megcsalás miatt van (mindíg is jelen volt, csak egyszerűen nem vettem észre).

Nehéz eldönteni. Pszichológushoz járok hogy megismerjem magam, párterápián gondolkodunk... a jövőtől meg rettenetesen félek. Ideális családban nőttünk fel mindketten, ahonnan jövünk ott nem volt alternatíva a válás. Viszont tudom jól, hogy most csak a gyerek és a múlt tart össze minket. A jelenben nincs örömünk, darabokra szedjük egymást, a jövő pedig nyilván még teljesen nyitott. Hiába a párterápia, nem tudom szabad-e ezt eröltetni.

Nem baj, ha nem tiszta! Ahogy mennek az évek, úgy rajzoljuk tele. Egyszer egyikünk, másszor másikunk. Ha szeretet van, jobb, ha nem erőlködünk azon a tiszta lapon - szembe kell nézni minden foltjával.

Nincs hibátlan ember - bár hibás sincs. Valahol olvastam :-), de tapasztalom is: minden jobb lépés után egy bal lépés következik. Mindannyian így járunk ;-)

Meglátásom szerint van tiszta lap ,ha tudunk és akarunk lapozni.

De dolgozni kell érte.

Átgondolni ,hogy mi az amiben rosszul tettünk valamit ,és azt hogyan lehet másképpen hozzáállni úgy ,hogy önmagunk tudjunk maradni.

És nem utolsósorban kell egy olyan társ is aki partner ebben ebben.

Mégpedig olyan partner aki szintén belátja ,hogy ő miben hibázott és ő miben tud ,és akar változtatni.

Hibáink felismerése nem könnyű feladat.

ne félj! te megadtad az esélyt,hogy működjön,és mind2en tesztek érte.Ha mégsem megy,akkor sajnos nem passzoltok össze,lesz majd más,aki ölelősebb,romantikusabb.

Sok sikert!

Én azt veszem észre, hogy az esetek többségében a felek sosem úgy szeretik egymást, ahogyan a másik azt maximálisan igényelné..:) Persze ez nem azt jelenti, hogy ne szeretnék egymást teljesen...

Aztán van, hogy erre rámennek..és van, hogy megtanulják elfogadni azt, hogy a másik így szeret igazán.:)

a kibékülés nem tart sok ideje, azt hiszem csak egy hete kb, tehát még nem vagyok túl hiteles:)

abban voltam házsártos, hogy sokszor nem értékeltem az erőfeszítéseit, hanem azt akartam, hogy úgy viselkedjen, amit én gondoltam, hogy kellene...(hozzo virágot, ölelgessen többet...stb.), de a dolgok nem így működnek. van egy ilyen idézet is azt hiszem, valami ilyesmi, hogy az, hogy nem úgy szeret valaki, ahogy szeretnéd, nem jelenti, hogy nem szeret téged szíved összesz szeretetével.

ő nagyon szeret engem, de oéyan amilyen. nem rossz, csak sokszor másképp szeret, mint ahogy én igényelném..igyekszem hozzászokni én is, és értékelni ha sokat tesz értem. (mert sokat tesz). ő pedig türeémesebb lesz, igyekszik jobban kimutatni az érzésit.

de egyébként ez úgyis gyakorlatban dől el.

és persze, nekem is vannak kétségeim afelől, hogy nem fog működni és rettenetesen félek...:(

Légyszíves,ha van kedved,írj arról kicsit,hogy pontsabban hogyan,miben voltál házsártos,mivel voltál elégedetlen.

És hogy most,a kibékülés után miben tettetek egymásnak engedményeket,mi lett a kompromisszumos megoldás.

A családod inkább úgy gondolom,hogy félt,félt az újabb csalódástól,és attól,hogy olyan állapotban kell lássanak,mint abban az egy hónapban.Adj nekik időt,ha látják,hogy rendben mennek a dolgok,akkor ők is megnyugszanak.

Ami pedig benneteket illet:vigyázzatok egymásra:)Hiszek a második esélyben,de azzal élni is kell.Egy jól működő párkapcsolat amúgy is melós,az újrakezdős még inkább,de nem lehetetlen.Hibákból tanulni,kommunikálni,a multat nem hánytorgatni.Minden jót nektek:)

nagyon aktuális ez a téma most nekem.

épp most kezdtünk "új lapot" a barátommal.

másfél évig voltunk együtt, és rengeteget veszekedtünk egész nyáron, az ok az volt, hogy elbeszéltünk egymás mellett, én nem azt kaptam tőle amire vágytam, állandan elégedetlenkedtem, ő pedig úgy érezte mindent megtesz értem, viszont az elégedetlenkedés miatt meg feszült volt, és sokszor csúnya hangnemet engedett meg velem szemben. sokszor a szülei előtt is. és jött a döntés bennem: elviselem-e ezt, elég-e a szerelem, vagy itt a vége?

úgy döntöttem, nálam betelt a pohár, elköltöztem. egy hónapot voltunk külön, de borzasztó volt. lefogytam, sírtam, nem bírtam. és ő sem. minden nap beszéltünk..

aztán kibékültünk. úgy gondolom, hogy jó döntés volt, most szerelmesebb vagyok, mint vaaha, rájöttem a hibáimra, hogy igenis házsártos voltam:) és ha kedvesebb vagyok, akkor ő sem lesz frusztrált. most boldogok vagyunk, bízom benne, hogy így is marad, és túl tudtunk lendülni ezen a mélyponton .. mindegyikünk vigyz a hibáira, hogy ne lépje túúl azt a határt, amivel már megbántja a másikat. nagyon hiszem, hogy ez jó lecke volt mindkettőnknek. és örülünk, hogy visszakaptuk egymást.

természetesen az igazsághoz hozzátartozik, hogy a családomban teljesen elítlik a döntésemet...:S

de én boldog vagyok így, mással nem is tudnám elképzelni az életemet.:)

tiszta lap nincs

a multat meg nem történtté tenni nem lehet

lehet viszont-megbocsátani ,nem felhánytorgatni

de nem tudom én képes lennék -e

az biztos,hogy a szerelm csodákra képes

Én a saját életemben úgy próbálom ezt csinálni, hogy ha valakivel olyan helyzetbe kerülök, akkor megpróbálom végig gondolni, mi motiválhatta a viselkedését. És onnantól, hogy megértem az okot, és elfogadom hogy bizony én is benne voltam, és bizony én is hibáztam., egyszerűen már nem haragszom tovább.

Szerintem is nagy teher és méreg ha haragot cipelünk magunkban, és azt gondolom simán gyengeség, ha az ember ezeket nem rendezi, nem néz szembe a helyzettel. Bár olyan is van, aki csak szereti sajnáltatni magát, szereti, ha áldozat szerepben él...

Hát, ez nagyon szomorú :(

Nagyon nemes lélekre vall, ha igazán, tiszta szívedből meg tudtál bocsátani neki. Habár szerintem Ő beteg ember a leírásod alapján. Persze gondolom ez téged gyerekkorodban nem vigasztalt. Nekem is problémás anyámmal a kapcsolatom, őszintén szólva pocsék anya volt. Idős korára sem változott sokat sajnos. Én sem tudok rá igazából haragudni, de még most is "irigylem"(nem rossz értelemben) azokat, akiknek jó a kapcsolatuk a szüleikkel, az igazi anya-lánya/fia kapcsolatokat. Mert ennél nagyobb kincs szerintem az életben csak egy lehet, a saját gyerekeinkkel való jó kapcsolat.

Aki pedig nem tud megbocsátani egy szülő, vagy testvér kapcsolatban, az szerintem nagyon nagy teher. Rosszabb mint egy párkapcsolati csalódás, mert azt kiheverjük előbb-utóbb. De ha a családunkkal rossz a viszony, nincs kapcsolat, harag van, azt nem hiszem, hogy ki lehet, azt a terhet cipeli az ember.