Láthatatlan munka

Utálom a láthatatlan munkát. Azt szeretném, ha valaki észrevenné, megveregetné a vállam, hogy milyen ügyes vagyok.

Vegyétek észre, mennyit dolgozom értetek!

Vegyétek észre a takarítást! A kád csillog, az ablakok tiszták, a függönyök illatosak, a pultot mindig letörlöm utánatok. Még a WC is ragyog, amire a feneketek teszitek.

Vegyétek észre a mosást! A szennyestartót mindig ürítem, az öblítőszagú, vasalt ruhát összehajtogatva a szekrényben találjátok. Szagoljátok meg a makulátlan ágyneműt, amibe ma este belebújtok a patyolat pizsmákban.

Vegyétek észre a rendet!

A felszedett legókat, amelyek titokzatosan visszakerülnek a dobozba, a szertehagyott könyveiteket, amik ott sorakoznak az íróasztalok sarkán. A feltöltött ceruzatartót, a kiürített szemetest...

Vegyétek észre a kaját!

A reggelit, a vacsorát, ami mindig készen vár titeket. A feltöltött hűtőszekrényt, a fiókokban lapuló kedvenc nasikat, amik nem maguktól bújnak oda. Hogy mindig van itthon tej...

Úgy tűnik, ezeket senki sem veszi észre. Feltételezik, , hogy minden mindig ott lesz, amikor szükségük van rá. De mi van velem? Mi van, ha nem vagyok mindig ott? Akkor majd észreveszik?

És ahogy ez a sok sötét gondolat rágcsál belülről, hátrébb lépek. A gyerekeim jóllaktak, otthonom meleg és hívogató, az életem olyan, amilyet mindig is reméltem. Én észreveszem az erőfeszítéseimet. Tudom, keményen dolgozom. És egyelőre ez elég jó. Ma már elég jó.