Középiskolai felvételi (beszélgetős fórum)
te kérdeztél vmelyik nap a Karinthyról, ugye?
sajnos pár éve teljesen átláthatatlan a felvételi rendszere, nem hozzák nyilvánosságra a ponthatárt, csak a jelentkezőket értesítik ki, hogy felvették, nem vették
de nagyjából a korábbi évek szintjén mozognak a ponthatárok (két éve biztosan így volt, az értesítő levélből az derült ki, amire számítottunk: az angol kéttanra nem vették volna fel a csemetét, csak a másik két osztályba
nekem egyébként fura, hogy idén alig merült fel a neve, régebben sokkal többen érdeklődtek, írták, hogy oda is jelentkeznek... nem tudom, ez azt jelent-e hogy kevésbé felkapott, vagy csak pont az odajelentkezők kerülik ezt a fórumot
Köszi!
A rengeteg futás nyilván javítja az állóképességet, nem igényel felszerelést sem, de nem annyira vonzó. Persze, nem ez alapján választ az ember gimit :)
A Szent Imréhez papi ajánlás kell. Ha hívő katolikusok vagytok, akkor oda elég lehet.
Bár most is csak 2 osztályt indítanak, tehát necces lesz.
Bocsánat a sok gépelési hibáért, siettem és most olvastam vissza. Sajnos, nem találtam szerkesztési lehetőséget. Ma használom először.
Sziasztok!🤗
Szia!
Karantén esetén jelezni az érintett iskoláknak és velük egyeztetni.
Szerintem ahol online felvételi van ott nem gond, ha csak karantén és nincs annyira rosszul.
A pótnap(ok) is ezért vannak, valószínűleg írnak ki újabb pótnapokat, de ez nem teszik ki mindig publikusan. Egy-egy gyerek esetén is adhatnak meg külön időpontot, amikor meg tudják őt hallgatni ez hétvégi időpont is lehet. Bár megpróbálják, akkor is összehangolni.
Szerintem ez a XVI. kerületi Herman.
Bár ez nem sokat számít, mert eredményeit tekintve olyan mint a "miénk". :)
Hermann-ból bárhová, 4., 6., 8. után!
No para!
István testvér sulija az erős matek miatt.
Nagyon elméleti a kérdés, és nagyon találgatós, de muszáj megkérdeznem, mert érdekel a véleményetek.
Szerintetek mi lesz a szóbelikkel? OK, hogy távolságtartás-maszk-fertőtlenítő-óvintézkedés, van, ahol online felvételi.
De ha pont karanténban van a gyerek a szóbeli időpontjában, mit csinál? A szóbelikre szánt idő viszonylag rövid, pár nap szokott lenni a sulikban. A karantén meg tíz nap. Meg fogják tudni oldani?
Egy nyelvi osztályba nem nagyon lehet súlyozni az írásbeliket, meg a vitt pontokat, ott szükséges a meghallgatás (hacsak nem kezdő szintről indít), ráadásul, ha jól tudom, az októberben közzétett felvételi eljáráshoz tartaniuk kell magukat a suliknak. Hmmm...
8. (4., 6.)
Sziasztok!
Nem akartam írni csak olvasgattam, de nem tudom most megállni.
Elnézést előre is, ha "erősnek" találjátok a gondolataimat.
Többen ajánlják most, hogy NYEK-es, nyelvi osztály helyett/mellett a párhuzamos reál osztályba felvételizenek a tanulók, esetleg évvégén ("belső" helyzetet kihasználva) átjelentkezve a nyelvi tagozatra. Ez nem biztos, hogy jó ötlet, mert nem mindegyik iskola engedélyezi a tagozatváltást, illetve nem fogja tudni teljesíteni a magasabb matematikai készségeket/tudást igénylő követelményeket, az egy plusz évet nem is említve. Bekerülhet, de a (folyamatos?) kudarcélmény vagy a jóval több tanulás, ami nem mindig eredményes nem biztos, hogy jót tesz a 14 éves (vagy fiatalabb-alsóbb évfolyamos) gyereknek... Lehet évközben kell keresni másik iskolát.
Szerintem humán beállítottságú gyereknek egy reálosztályban tanulni egyre nagyobb frusztráció a sok rossz jegy miatt. Lehetséges, de nehéz ugyanolyan eredményt/szintet több órás tanulással (magántanárral is) a más adottságú gyereknek elérni, motiváltlanná is válhat és beilleszkedni a más "értékrendű/gondolkodású" közösségbe szerintem nem könnyű.
Reálosabb gyerekemnek a NYEK nem volt könnyű.
--
A "felvételi szint", a bejutás az iskolába lehetséges, hogy ez alapján a feladatsor alapján teljesíthetőnek tűnik, de bentmaradni nehezebb lesz, mert a követelmények nem változtak, azaz nagyobbak, mert az emelt érettségi/felvételi a többség célja ezekben az osztályokban, a tanmenet is ezt tükrözi, a magasabb órászámokkal.
----
Kicsit más szemszögből is, részlegesen kapcsolódva a témához.
Szerintem a reálos osztályokkal ez a felvételi (könnyű matek) nagyon kiszúrt. Ugyanis nagyon sok suli most a matekot nem súlyozta az előző évi évek tapasztalatai alapján, illetve több helyen nem lesz szóbeli a korlátozások miatt vagy nagyon szűk intervallumban lesz (február vége kiesik)... Most a jó magyaros könnyebben bejuthat a jegyei alapján, amit 8. félévkor nagyon sok iskola/tanár felfele kerekített. (pld. hallottam otthon elkészíthető feladatokkal plusz 3-4 db 5 is, máshol 4.2-re megadott jelest is, megkapta a realtantárgyra is jobb jegyet, mert humán beállítottságú, humánszakra megy.
Nem az elért eredményeket szeretném megkérdőjelezni/leminősíteni a jó magyarosok és esetleg mellette jó hozott jegyek esetén, de a reál tagozatra elegendő tudásszint nem volt ezzel a feladatsorral lemérve. Nagyon könnyen megbánhatjátok a reáltagozatot, lemaradhat.
Szép és jó a 40+ feletti matek eredménye és így 80-+90 körüli összes, azonban a jó matekosok közt nagyon sok embertől hallottam, hogy magyaron időhiánya volt, matekon meg 5-10 perccel előbb befejezte. Sőt, sok iskolában magyaron hagytak plusz pár percet a felügyelő tanárok, máshol meg a teljes 45 perc se volt meg.
Pld. Fogalmazás 7-8-9 mondat és a 4 mondat is kb. max. 3 pont, tehát ők ott az idő miatt elég sok pontot vesztettek.
Több helyen nem szóltak, hogy még 5/1 perc van vissza. Sok gyereknek hiányzott ez: nem lett volna nehéz kicsit gyorsabban, plusz 1 vagy 2 mondatot odaírni nekik és 3 helyett akár 10 pontot is kapniuk. Központit duplázó, triplázó iskola esetén már 14-21 pont...
.....
A vizsga igazságosság kérdése?
Magyar van évek/évtizedek óta előtérbe helyezve...
Egy nehezebb matekfeladatot már évek óta hiányolok, ami ugyanúgy 10 pont (a szerezhető pontok ötöde) lenne és arányaiban hasonló pontozása lenne, mint a fogalmazás most 8. osztály 10-12 mondatának.
Most nem emlékszem a több mondatot is büntetik? Régen néztem át a javító kulcsot, majd hétvégén. De mintha csak egy ponttal lenne kevesebb vagy még az sem, tehát a 13 mondat megkapja a 9-10-et, a befejezetlen 9,5 meg maximum 3-at, ha jól emlékszem..🤔
Talán a helyesírása is lehet hibátlan, külalak szép, akkor is, ha nem 10 mondat, akkor nem maximum pont.
Valaki írta, hogy a kisebb gyermeke nagyon hosszú szöveget írt. Ne vegye magára csak a "jó magyaros" miatt hozom fel a példát, de a többet is büntetni lehetne. A matek számolási hibánál a következő részekre lévő pontokat is megkapja a tanuló, illetve ha csak a kiszámolás (behelyettesítés) hiányzik -1 pont, nem szinte lenullázva minden rész...
😚
Vagy ezt is arányosan lehetne pld. mint most 4 alatt 0, 8-9 mondat mondjuk 3/4-e a maximumnak, mert a befejezés/utolsó mondat(ok) hiányzik többnyire. (Előfordulhat, de ritkán számolja el, aki kész.)
---
Pontreklamás:
Nekem nagyobb számolta el anno, neki is csak 9 mondata volt, ő állította, hogy megszámolta és 10. Ő rosszabb magyaros, neki ks kevés volt az idő. Gimiben(nyekes) küldték is nevtanban ki is derült, hogy magyar helyesírás felmentés, plusz idő kellett volna neki, de egyik tanára se vette nagyon figyelembe a következő években stb...
Így "csak" 36 pontos lett a magyar (itt, fogalmazásnál vesztett sokat). Ami nagyon szép eredmény volt tőle, a remélt 70 felett (80) pontját hozta is.
Pénteken lehetett fénymásoltatni, fotózni hétfőn reklamálni.
Neki még az egyik érvét nem akarta elfogadni a tanár, de személyesen reklamáltam (2-3 pontot) a javító tanárnál-mondta, hogy oké, de le is kellett papírozni/írnom a titkárságon, az igazgató odajött belenézett, hogy ki javította, mit írok és csak nevetett, mondta megkaptuk az 1 pontot jogosan, de a másik kettőt -nem hiszi a javítókulcs miatt-más is próbálta, de adjam be. A másik két pontnal megkérdeztem és a gyerek magyar tanára javasolta, kikértük véleményt az egy pont (érv) miatt. A javító tanárnő már közben a szóbeli "megbeszélés" alapján csak elfogadta és kijavította a feladatlapon is, hogy megvan a 2-2 érv. Kiderült igazgató hallotta, hogy percekig győzködöm a javítót és szerinte is igazunk van (magyar-töri szakos volt az igazgató.) Később megtudtam, hogx "Városmajoris" általános iskolás tanuló is ment, akinek a magyar tanára (gimiben és a felsőben is tanított) mondta meg, hogy pontosan mit mondjon/írjon a reklamálásnál-neki plusz 4-5 pontja lett. Arra is kettő, amit nekünk nem fogadott el, a tanár érvei jobbak voltak.😉 Ez a javító mindenkit lepontozott a fogalmazásnál, szövegnél is. Külalakot is lenullázta, tény csúnyán írt,sietett. Azt nem is reklamáltam, bár lehetett volna. (nem lógott ki margón, tagolva volt stb.)
De elnézést, ez nagyon OFF volt és úgy se tudjuk megváltoztatni a pontozasi rendszert.
Szép napot!
Sok sikert az idei
Vagy későbbi felvételihez mindenkinek!
A ma, illetve következő alkalommal vizsgázóknak is!
Szerintem más az, amikor kívülről jön be valaki és "segíti" az őslakosokat, és más, ha az újak jönnek máshonnan (menekültek). Úgy sejtem, a kulturális antropológia nézete az előbbi esetet tekintik.
A mélyszegénység részben kulturális kérdés is, de nem jó csak annak tekinteni, hiszen ez a réteg is részesül olyan szolgáltatásokból (eü., oktatás stb.) - még ha nem is nagyon magas színvonalon -, amiket azok finanszíroznak, akik megtermelik a költségeire a pénzt. Az eltérő családtervezési modell miatt ez a réteg növekedni látszik, és ugye gyerekeket nem hagyunk meghalni, tehát megszületnek, ha betegek, meggyógyulnak, felnőnek - perspektíva nélkül.
Abban egyetértek, hogy nem jó az egész probklémát az állami oktatás nyakába varrni. De szőnyeg alá söpörni sem kellene azzal, hogy "önrendelkezési jog".
4.
Sziasztok, a Veres Péter Gimnázium eredmények érdekelnek!
Köszi előre!
Sztem nem elegen. :-)
Na de most: [link]
A pamkutyat szeretjük!!! :)
Lehet hogy szebb tavasszal, de most lelombozó volt a potyogó vakolattal... Valakinek van tapasztalta? Szó szerint nincs semmi róla...
“Nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő bejegyzést.
Próbálja meg másik korosztály megjelölésével.”
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?