Középiskolai felvételi (beszélgetős fórum)
Nagyon gratulálok! A 15 feladatsor szerintem sok készülés és napi egy pár is meg a felkészítő! Megdolgozott érte, amellett, hogy okos is!
Természetesen nem írhatom meg, hogy ez melyik suli volt, nem akarom megrágalmazni, bizonyitani nem tudom, az apuka mesélte, de nem is az idén volt.
A fiam eg, az aglomerációban levő kis faluból a szomszéd kisváros szakgimnåziumában irta meg a felvételit, ahogy az osztályból a többiek is. Ez volt a legközelebb. 90+ felvételit írt, ahogy egy osztålytárs leány is. Mindketten az E5-ben vannak.
Szóval azért nem kell az E5-ben, vagy bármelyik erős gimiben írni. Egy srác volt, aki hasonlóan csak az E5-be akart menni, ott irta meg, mereven ragaszkodott a helyhez. 72 ponttal szóbelizni sem hivtåk be.
Nem keresnék mindenben valami összeesküvést.
Igen, jó lesz. Csudaszép eredmény! :-)
A többit nem Neked címezve írom.
Sajnos ez a Jóska átka.
A kiváló felvételizők be szokták mentőnek írni, aztán emiatt egekbe szökik a szóbeli behívási határa, és csalódnak azok, akik álomsuliként tekintenek rá.
8.
Sziasztok, 85 pontos, matek érdeklődésű fiúnak István, VMG, Árpád, VeresPéter mellett milyen mentőt ajánlotok? József Attila? Belbudáról indulna reggelente.
A te gyerekednek "csak" ennyi felkészülés elegendő volt a jó eredményhez mert valószínűleg alapból is jó eszű és jó képességű gyerek. Lehet, hogy őt a versenyhelyzet motiválja plusz "szerencséje" volt a feladatokkal. Pl. nem olyan furfangos volt esetleg egy-egy típusfeladat, mint némelyik másik feladatsorban. Félre ne érts, nem akarom kicsinyíteni gyereked teljesítményét, mert nagyon ügyes volt!:)
Nálunk is előfordult hatodikban meg nyolcadikban is, hogy valaki kitűnőként sok készüléssel sem tudott úgy virítani mint más "csak" 4,5 körüli átlaggal és kevesebb készüléssel. Szerintem sok múlik a gyerek pszichés állapotán is versenyhelyzetben.
Persze bármi előfordulhat.
Olyan is volt már a világtörténelemben, hogy valaki jó felvételivel bejutott jó iskolába ahol kűzdött mint malac a jégen, hogy lépést tartson a többiekkel.
8.
Óbudai Árpád gimnázium német nemzetiségi tagozatáról tud valaki mesélni? Ez az 1 tagozat jöhet szóba nekünk németesként. Ezt is érdemes matek szerető gyereknek választani? Illetve mindenféleképpen azt akarom, hogy angolt tanuljon mellette.
Plusz bármi érdekelne amit tudtok a suliról. Milyen ott diáknak lenni?
te vagy az üdítő kivételek egyike :)
nekem volt gimis osztálytársam (átlagos gimi, semmilyen spec képzés nem volt, nem elit, nem top gimi) akit másodikban eltanácsolt az osztályfőnök, hogy a sok 2-es meg 3-as a bizonyítványban itt kevés, inkább menjen el szakközépbe- elment, nem halottunk róla - a 10 éves érettségi találkozóra elhívtuk, orvos lett belőle...
saját vélemény:
lehet én vagyok naiv, de nehezen képzelem el ezt ma egy top iskoláról, nincs nekik erre szükségük - bőven van elég igen tehetséges gyerek tehetős szülővel, ahonnan tudnak elég alapítványi támogatás, szponzorációt - nevezd aminek akarod - behozni, nem szorulnak rá arra, hogy egy gyenge gyerek bekerüljön csak azért amire utalsz..
ahogy én látom: van aki tud vizsgázni, van aki még nem - ebben a korban ez nem annyira természtes hogy tudják kezelni a vizsgadrukkot
szemét ez a felvételi rendszer egy oldalról mert az adott napi teljesítmény sokkal nagyobb súllyal számít, és nem veszi annyira figyelembe az elmúlt évek teljesítményét (fejlődését?) - de érthető, hogy valami módszer mégis kell, mert ha meg csak az iskola bizonyítvány számítana, akkor lehetne sorsolni a top sulikban, képtelenek lennének eldönteni ki érdemes bekerülni
jellemzően, a nagy tömeg - már aki amúgy is jó tanuló és motivált, azért képes megoldani szerintem felkészüléssel, odafigyeléssel 80+ pontszámmal
mindig lesz olyan 1-2-3% aki ügyan ügyes, tehetséges, de elizgulja az írásbelit - velük ez a rendszer kiszúr
és mindg lesz olyan 1-2-3% aki nem akkora extra képességű, de szerencsére van, ihletett napja van, minden összejön
ez viszont az élet minden területén is így van - nekünk szülőknek itt van a legnagyobb felelősségünk szerintem, hogy a gyereknek nem akkor teszünk jót, ha megóvjuk a kudarcoktól, hanem akkor, ha megtanítjuk őket a kudarcokat kezelni - az élet nem igazságos, azzal csak kiszúrunk velük, ha arra kondícionáljuk őket hogy apa meg anya majd megoldja, meg "kireklamálja" - persze ha rosszul adnak össze két összpontszámot akkor reklamálni kell, de ez a pár évveé ezelőtti toldys példa hogy "eljárásrendi hibsa miatt" borult a felvettek listája, az nálam kiveri a biztosítékot
a mi közvetlen környezetünkben is van olyan gyerek, aki nagyon jó tanuló minden félévben kitünő, 4-5 dícsérete minden félévben van és nem tudta megírni jól a felvételit, 80 alatti lett neki, pedig készült, tanult, rápihent, motivált, stb
de olyat is ismerek, aki jó tanuló, de nem egy bólyaiba oltott eintsein, nem is annyira pörgött rá, és kirázott egy 80ast lazán
ez az igazgatói irodában egyedl író gyerek melyik suliban volt?
6.
Sziasztok! Az OH-t milyen platformon lehet pontszámmal kapcsolatban megkeresni? Szeretném felülvizsgálatát i/ elfogadtatni a talált pontot. 10b-re csak 1 pontot kapott, pedig Minden kritériumnak megfelel, és megérdemelné a 2 pontot. Köszönöm előre.
Az aktív link most jön. [link]
(Egész belepirulok a sok emlegetésbe, erre no, küldök inaktívat. Kedvesek vagytok, köszi :-))
Saját IQ-ból, anélkül, hogy a 20 év 40 feladatlapját megcsinálta volna?
Ahogy én tapasztalom: a zsenik megírják 90+ ra, akik nem zsenik, de okosak és szorgalmasak és előkészítőre jártak és/vagy tanárhoz és az összes feladatlapot megcsinálták úgy, hogy a hibákat gondosan megnézték és tanultak is belőle (volt olyan anya itt aki statisztikát csinált a gyerek fejlődéséről és többször is megiratta ugyanazt a feladatlapot, meg olyan is akinek a gyerekei füzetet vezettek a hibákról és tanulmányozták rendszeresen).
Szóval ezek a gyerekek tudják 80+ ra írni.
Persze mindig lehet valakinek hihetetlen jó napja és kaphat hirtelen szárnyakat!! Meg egy jó pszichológus is csodákat tud tenni (vö Edison élete és munkássága)...
Így van! Éppen nem volt itt a "közelben", ezért küldtem át tegnap valakinek a tőle kapott linket.
De Leviánál van minden egyben, küldjétek neki a kéréseket!
Hatosztályosban nem annyira vagyok képben.
De suliszinten 1,3 a nyelvvizsgák átlaga, azaz mindenki legalább egy nyelvvizsgát szerez, vagy külön nyelvvizsgaként vagy emelt érettségivel. Ez a szám az emelt érettségikért kapható középfokot vsz. nem tartalmazza.
Angolból a középfok kb. alap. Hogy továbblép-e valaki a felsőfokra az már egyéni motiváció kérdése, technikailag a suliban tanítanak olyan nyelvtanárok, akik képesek az ehhoz szükségeseket órán átadni.
A többi nyelvnél méginkább jelentős a motiváció szerepe.
Lányonmak van két egyetemi szaktársa (németül tanulnak közgázt és társtudot) akik az E5 hatos részéből jöttek. Megvan az angol és a német felsőfokjuk.
Itt megnézheted a EJG-be mennyire magas "tudásszomj"jal érkeznek a diákok, és hogy így is maradnak;
www.ejg.hu/oktatas/tanulmanyi-eredmenyek/
Ezt én értem és tényleg gyengíti a sulit. Csak azt nem értem, hogy egy ilyen lista alapján hová lehetne helyére tenni az előrehozottat. De lehet, hogy csak nekem nem állt még össze a kép.
Pl. Géza tizedikes 2020-ban előrehozottat tesz angolból, Timi tizenegyedikes ő is előrehozottat tesz angolból, meg van a sok másik gyerek, akik mind érettségiznek ebben az évben angolból. A két előrehozottat 2021 és 2022 évek eredményeihez kellene hozzászámolni, hogy a "helyükön" legyenek, amikor egy adott évfolyam eredményességét mérik. Na, ezt nem tudom, hogy a sima listákból, hogyan lehetne kihámozni. De persze hivatalos adatbázisból simán összekalapálható, mert ott az adatokhoz kapcsolódik több információ (mert nyilván nem csak az előrehozott érettségi tényét rögzítik, hanem azt is, hogy kié és összekapcsolható az ő későbbi "rendes érettségi" eredményével).
Tanulságos történet!
Tavaly nem 89 ponttól hívták be a gyerekeket? Ha most magasabb az átlag, akkor még a 91 (barátnő gyereke) is veszélyben van...
Vagy tényleg annyira kevés gyerek írta meg a felvételit az idén?
A kalkulátor (örök hàla Rékának és akinek a keze/ideje/türelme benne van) azt mutatja, hogy már a hozott pont számokkal együtt alakítjàk ki a szóbeli behívásával határàt. Tehát akkor ez a 89-es szám nem is mérvadó .Vagy a kitünő számít alapnak?
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?