Középiskolai felvételi (beszélgetés)
A Vörösmarty március 2-án teszi ki a szóbelire behívottak listáját.
Felvételizett innen oda valaki? Lehet tudni, hogy milyen eredmények születtek az írásbelin (persze, attól még a jelentkezők pontszáma
eltérhet)?
Hülyeséget is lehet játszani, csak ne az vigye el az idő többségét. A lazítás is kell. Meg lássuk be, nem mindenkit vonzanak a bonyolult tervezői feladatok. Ehhez nem lehet az osztályból csapatokat szervezni. Úgyhogy azért be kell szállni kommerszebb játékokba is, ha nem akar teljesen kimaradni a benti beszélgetésekből.
Persze ebből a kicsit kilógó érdeklődésből is lehet haszon is, mert pont emiatt bővült az ismerősök köre. Volt már úgy, hogy élőben találkoztak a nagy tervezők és alig tudtam magam visszafogni, hogy nehogy hangosan felnevessek, amikor "Öreg barátom"-nak aposztrofálták egymást :D
De azt is érdekes nézni, ahogy felosztják egymás között a feladatokat. Nyilván egy idő után tudják, hogy ki, miben jó és mi az, amit szeret csinálni, ezeket figyelembe véve szervezik meg a munkát, amikor közös projekten dolgoznak, mert nem mindig terveznek egyedül. Ezt maguktól találják ki, nem szoktunk beleszólni. Csak megnézzük, amikor elkészülnek valamivel. Persze, van amikor csak egyedül akarnak valami sajátot készíteni, aztán beadják a közösbe, feltöltik, hogy bárki elérje.
Fiam nagy Scrap Mechanikos meg Minecraftos építős. Meg legos akár otthon kockát rakva akár online.
Sajna a GTA-t is favorizálja, próbálom keveset hagyni azt játszani.
Majd a többi általad írtra is rákeresek...
Nagyjából képben vagyok, mert lányom olasz kéttanos, ez a nyekes éve. :)
Nekik matek, magyar, info van a nyelven kívül amiből készülni kell. Viszont nincs angol (ami neki második nyelvvé válik a gimiben), ő magántanárral angolozik idén, hogy fejlődjön. Nem szólom le a teljesítményét, büszke is vagyok rá, de azért kicsit tartok a következő évtől/évektől amikor több tantárgyból kell majd készülni. Pláne aki pl. németet kezdi nulláról.
Seggelni nem szerető fiam esetében főleg tartanék a nyek hozadékaitól, de majd meglátjuk jövőre milyen sulik jönnek szóba neki.
Amit tehetsz, hogy elviszed a suliig, majd amikor végez ott felveszed. Az most érthető, hogy nem mehet be csak a felvételiző az iskolába. Az még a jobbik eset, ha van szóbeli.
Akik jövőre mennek, se lesznek jobb helyzetben, mert mire felvételiznek, már két éve zajlani fog ez az abnormális élet és kevesebben sem lesznek. :(
Pl. járművek, űrhajók tervezése: Kerbal Space Program, Scrap Mechanic (logikai kapukat észrevétlenül megtanulja a gyerek), Space Engineers (progamozás alaplépéseit megismeri észrevétlenül), Brick Rigs. 3D, grafika, Fusion 360, Blender. Játék, mozgó dolgok tervezése nagyobbaknak vagy programozásban már előrébb járóknak: Unity, Unreal Engine.
Aztán van a Roblox, amiben szintén lehet játékot készíteni, ahhoz nem kell annyi programozás mint pl. a Unityhez. De vannak alatta futó programok, mint pl. a Rise of Nations, amivel egész jól meg lehet tanulni az országokat, fővárosok, nagyon városok elhelyezkedését.
Stardew Walley (viszonylag kicsik is játszhatják, de nagyon közül is sokan szeretik), játék közben egy gazdaság mindennapjaiba csöppennek, megismerik az összefüggéseket a vetés, termesztés, betakarítás, értékesítés vagy termékkészítés között, "megtanulnak gazdálkodni".
A fiam tavaly járt online angol nyelvtanfolyamra a második félévben és folytatta nyáron is, mert kényelmes volt.
Az Udemy tanfolyamokat nem néztük még neki, egyelőre lekötik a saját kis dolgai meg amiket a suliban csinálnak szakkörön. De könnyen lehet, hogy nyáron, amikor több ideje lesz, akkor belekóstol valamelyik 3D grafikásba. Főleg, ha ilyen itthon csücsülős lesz a nyár megint...
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?