Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Koronavírus - Politikamentesen! fórum

Koronavírus - Politikamentesen! (beszélgetős fórum)


13510. 71ddaa07fa (válaszként erre: 13509. - _Berry_)
2020. szept. 22. 11:39

Igazad van, azt a 10 napot majd leüli valahogy, végül is nem olyan sok az egy BV intézetben, ha esetleg nem tudja befizetni.

Valamiből fel kell tölteni az államkasszát is, ami kiesett az alatt a két hónap alatt, mikor beteget nagyítóval kellett keresni hazánkban, de mégis állt az ország. Erre pedig a legjobb megoldás, hogy bírságoljunk mindenkit.

A boltot pedig zárassuk be, és szintén fizessen hatalmas bírságot, ha több eset után is előfordul az ilyen. Csak azon nem gondolkodnak, hogy ez egy kis bolt esetén hogyan lesz majd kivitelezhető. Ahol esetleg egy 50 kg-os nő az eladó és több alkalommal sem bír el, majd egy nálánál háromszor nagyobb férfival. Persze hívjon rendőrt, aki majd megvédi , addig még ez az egész cirkusz tart. Annak a nőnek pedig nem kell tartania attól, hogy ez a pasmag később, majd megvárja este a bolt mellett egy sötét utcán és elbeszélget vele.

Megint okos törvényt hoztak nagyjaink. Éljen, éljen, hurrá!


Persze a néni felelőssége sem bagatelizálható el, de nem rögtön 50 pénzzel kellene kezdeni a büntit. Létezik fokozatosság elve is...

13509. _Berry_ (válaszként erre: 13504. - Napsugár8)
2020. szept. 22. 11:25
Nem tudom sajnálni ezeket az embereket, mert hónapjaik voltak arra, hogy kivágjanak egy téglalapnyi anyagot és rávarrjanak 4 szalagot. Nem igaz, hogy valakinek nincs a háztartásában olyan ruhadarab, ami már hordásra nem igazán alkalmas, de még felhasználható belőle valamennyi anyag. Szóval ez nem is pénz kérdése.
13508. Napsugár8 (válaszként erre: 13506. - Plavalaguna)
2020. szept. 22. 11:24

Persze, a törvényt be kell tartani. Csak meglehet, hogy arról sem tud, hogy született egy ilyen törvény. Nem akarom én védeni a mamikát, nem is láttam, nem is tudom konkrétan kiről beszélt az eladó.

Az biztos, hogy kapásból 50 ezer bírság, meglehet hogy valóban soknak tűnik.

13507. 71ddaa07fa (válaszként erre: 13506. - Plavalaguna)
2020. szept. 22. 11:20
Ez a baj, hogy húzta és nem az arcán viselte. :))
13506. plavalaguna (válaszként erre: 13504. - Napsugár8)
2020. szept. 22. 11:08
Akkor miert nem huzott maszkot???
13505. 71ddaa07fa (válaszként erre: 13503. - Unom)
2020. szept. 22. 10:37
Végre egy dolog, amiről hasonlóan gondolkodunk.
13504. Napsugár8
2020. szept. 22. 10:35
Délelőtt betértem egy egyszemélyes kis üzletbe. Gyakorlatilag olyan pici, hogy az eladón kívül valóban csak 1 vevő fér be... meséli az eladó, hogy egy idős nénike volt nála, maszk nélkül, éppen betértek az ellenőrök (persze meglehet hogy a közelben figyelték a ki-be térő vevőket!). Rögtön ott megbírságolták 50 ezerre! Személyi igazolvány, adatfelvétel... azt mondja az eladó, meglehet, hogy szegénynek a nyugdíja nincs annyi!
13503. unom (válaszként erre: 13500. - 71ddaa07fa)
2020. szept. 22. 08:53
Igen, van nálad rosszabb, de még utolérheted.
13502. 71ddaa07fa (válaszként erre: 13501. - New(l))
2020. szept. 22. 08:47
Bocs, az elmúlt közel két hétben elvesztettem a humorom.
13501. New(l) (válaszként erre: 13500. - 71ddaa07fa)
2020. szept. 22. 08:39

Most megint kezded?

Poénkodtam egyet erre már ugrasz rám.

13500. 71ddaa07fa (válaszként erre: 13499. - New(l))
2020. szept. 22. 08:37

Barát? Ez jó, nagyon jó. :))

Csak azt akartam szemléltetni, hogy a rossztól van még rosszabb is.

Szó sincs itt semmiféle összeborulásról.

Miért látsz bele bizonyos dolgokba olyant, ami nincsen?

13499. New(l)
2020. szept. 22. 08:34

Azért a közös ellenség mindjárt barátokat kovácsol az egykori ellenfelekből. :)

De Zolcsika biztosan ezt is előre látta, és megváltóként jelentkezett a fekete bárány szerepére.

Köszönjük!

2020. szept. 22. 08:20
Kérjük vissza Tompikát. Egyedül ő ért fel eme szellemi magasságokhoz, egyedül ő volt méltó Zoltánunkhoz
13497. 71ddaa07fa (válaszként erre: 13496. - Unom)
2020. szept. 22. 08:01
Annyira azért nem követem Zolcsikát, hogy ezt megfejtsem.
13496. unom (válaszként erre: 13495. - 71ddaa07fa)
2020. szept. 22. 07:58
Te rájöttél, melyik terület az?
13495. 71ddaa07fa (válaszként erre: 13486. - D7ba7bf7ff)
2020. szept. 22. 07:52

Gondolom a szóban forgó hölgy azért valami hasznosabb tevékenységet is végez és nem a Hoxa. hu oldalon próbálja a szellemi fölényét megmutatni, mint, ahogy te csinálod a hozzászólásaiddal, idézeteiddel.

Semmi bajom azzal, ha valaki hatalmas agyi kapacitással rendelkezik. Sokkal inkább azzal, ha a tag, csak azért jár egy közösségbe, hogy naponta mutassa a másiknak, hogy én ezen a területen több vagyok nálatok.

Ha annyira értelmes embernek tartod magad, mi pedig nem érhetünk fel a a szintedig, miért nem keresed a hozzád hasonló zsenik társaságát? Te is biztos sokkal jobban éreznéd magad, rólunk pedig nem is beszélve.

13494. semleges (válaszként erre: 13348. - 9b10f3d7ff)
2020. szept. 22. 05:10

Igazad van, biztos így van. Én is azt gondolom amit a betelefonáló, hogy aki akar, talál. Hogy most sokkal nehezebb az nem kétség.

Visszatérve a kiinduló videóra, ott a megszólaló fiatal, egészséges nő, lennének ötleteim mit tanuljon és lenne munkája egy életen át.

13493. unom (válaszként erre: 13458. - Channa*)
2020. szept. 22. 04:17

Háttérhatalom, 3. világháború... És a tudomány gerjeszt félelmet.

Szerencsétlennek nagyon nincs szerencséje, mikor gondolkodni próbál.

13492. vivo44
2020. szept. 22. 00:27

Nem.

Egy megrögzött hazudozó.

13491. Amaunet (válaszként erre: 13454. - New(l))
2020. szept. 22. 00:17

Egy hasonlóan áltudományos, valami új világrendet hirdető valaki(?).

Most meg lehet "lovagolni" a covid-19 témát, előadni úgy, mint az emberiség végét, pánikot kelteni az emberekben.

Olyan ez, mint mikor 2012-re világvégét jósoltak.

2020. szept. 21. 23:19
Azt mondta mindig lusta vagyok. :D Pedig nem rajta múlott. Jó tanár volt. Tanárnő pontosabban.
13489. Channa* (válaszként erre: 13487. - D7ba7bf7ff)
2020. szept. 21. 23:17
Kókusztekercs;)
2020. szept. 21. 23:17
Akkor vagy vki ha már magadtól idézel. :D Én soha nem voltam jó magyarból, még a kötelezőket se olvastam el, pedig szeretek olvasni, magyar érettségim is kettes lett. :D Mondjuk erre annyira nem vagyok büszke. Pedig úgy alapból humán beállítottságú embernek tartom magam. Belőlem nem akart írót nevelni a tanárom, örült hogy nem maradtam ott még egy évre. :D
13487. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 13485. - Channa*)
2020. szept. 21. 23:09
Ez egy tök bunkó beszólás volt, de mindegy!
13486. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 13472. - 71ddaa07fa)
2020. szept. 21. 23:09

Volt egy osztálytársnőm! Egész nap sz*rt, h*gyozott meg tanult! (Így mondták!) És valóban volt valami taszító a kiválóságában, annak ellenére hogy szeretni való volt. Mára a szakma csúcsát verdesi! Minden szempontból kiteljesedett, de hatalmas melója volt ebben! És akik "strébernek" tartották (annak idején), azok minden bizonyára úgy látták, hogy "magasan hordja az orrát"! Mert ha egy kicsit is hosszabb az a nyak vagy magasabban van az a fej, azt rögtön le akarjuk vágni! Mert mi nem bírjuk a kiválóságokat! Mi nem bírjuk, ha valaki túl szép, túl okos, túl ügyes! Ez nem arról szól, hogy valaki magasan hordja az orrát! Ez arról szól, hogy valaki nem elégszik meg az átlagos színvonallal! Ha valaki egy kicsit is ki mer nyújtózkodni, mi rögtön "egocentrizmusnak" hívjuk!


Hogy Goethe szavaival éljek:


"A kiválóságot gyakran tekintik egoizmusnak."


(Ez a probléma amúgy az általános magyar karma!)

13485. Channa* (válaszként erre: 13484. - D7ba7bf7ff)
2020. szept. 21. 23:06
Van az úgy, hogy a tanár rosszul méri fel a gyerek képességeit...
13484. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 13482. - Channa*)
2020. szept. 21. 22:54
Elárulok egy titkot. A tanárom mindenáron írót akart faragni belőlem és 5-ös tanuló voltam. Ennyire sz*r a szókincsem.
13483. vivo44
2020. szept. 21. 22:50

Nem sikerült megugrani a lécet:-(

"Bort iszik és vizet prédikál" Jelen esetben hiteltelen félelmet próbál kelteni, ahol nincsen, legyen.

13482. Channa* (válaszként erre: 13481. - D7ba7bf7ff)
2020. szept. 21. 22:47

Nem, nem fellengzős. Számomra a sok idézetet használó emberek fantázia szegények és nincs szókincsük.

Egyszóval: műveletlenek


De ez az én véleményem...

13481. d7ba7bf7ff (válaszként erre: 13478. - Channa*)
2020. szept. 21. 22:40
Nem értem mi a bajod azzal, hogy valaki sok idézetet ír egy fórumon. Én például gyűjtöm őket olyannyira, hogy magamnak is kimentem. Fellengzős volnék ettől? Nem hinném!

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook