Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Kezdődik a tanév fórum

Kezdődik a tanév (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Kezdődik a tanév

2012. jún. 26. 19:42

Elnézést, hogy becsatlakozom, bár már nagyon rég volt iskolakezdő lurkóm, viszont lesz unokám. Eszembe jutott, hogy a régen hallott mondókákat, verseket elő kellene venni az agyam rejtett zugából és összeírni az elkövetkezendő időkre.

Ezért, valamint az alábbi tapasztalatom miatt is kérek mindenkit, hogy adjon itt közre versikéket, dalokat, mondókákat. Segítsünk egymásnak, hiszen olyan drágák a gyermekkönyvek, hogy annál már csak a cipőcskék viszik jobban a pálmát.


Régi gyermekmondókákat, verseket keresek. Keressünk együtt.


Észrevettem, hogy pl. a kisgyermekkel közlekedő anyukák a járműveken nagyon idegesek lesznek, ha a pici, kicsi vagy már nagyocska manócska "rendetlenkedik". Sajnálkozva nézem ezeket a kis teremtményeket, hogy miért kell "kisírniuk" a szülői figyelmet. Hiszen nem "rosszak Ők" csak szeretnék, ha anyuci-apuci velük foglalkozna az "unalmas" utazás közben. Volt, hogy nem tudtam megállni, és csendben elmondtam a kicsinek a galagonyát. Mit mondjak, tátott szájjal figyelte. Érdekes módon nem sírt-hisztizett tovább. Mivel nekem már nincsenek meg a gyermekverses könyveim, kérlek Benneteket, segítsetek - nem rajtam - hanem minden gyermekes anyukán versek, mondókák énekek szövegének leírásával.

Jelenleg egy aranyos kis verssel vagyok elakadva, egy kedves kismama keresi, és nem emlékszik minden sorára. Sajna én sem, a vers;


"Tudorka és Dorka

tanít a jóra

az élet a játék

. . . a szándék.

Tudorka és Dorka

kezdődhet a móka

a Tudás Birodalma

az ajándék"...


Fogjunk össze, talán sikerül egy olyan gyűjteményt összeállítani, amit nem kell megvásárolnia a szülőknek, megnézhetik eltanulhatják, tovább adhatják innen.

Köszi minden érdeklődőnek, aki beküld valamit. Nagyon szívesen fogadnám, ha régi falusi mondókák is megjelennének, mivel sajnos már nincs kitől ilyesmit kérdeznem.


Előre is köszönöm minden anyuka segítségét, ha gondoljátok fogjunk össze - anyukák és nagymamák - sőt a gyerkőcöket is rá lehetne venni, hogy segítsen egy másik néninek, mondja el neki amit tanult az oviban, stb.

2011. szept. 30. 08:20

Minden szülő számára nagy kíhívás az iskola megválasztása vajon melyikbe irassuk be gyermekeinket, ahol a tudás legjavát megszerezhetik és az életbe, ha egyszer kilépnek a képességeiket ennek megfelelően tudják kamatoztatni. Már a kezdet kezdetén eléggé költséges a tanév kezdés egészen a felső osztályig. Egyetértek a 8.hozzászólóval valóban más volt 20-30 évvel ezelőtt az oktatási rendszer, de nagy fegyelem volt akkor és ennyire a tanulók sem voltak szabadjára engedve, mint manapság, hogy sok rosszat hallunk egyes tanintézményekről vajon melyikbe járassa a szülő gyermekét és a rossztól, bajtól a nem oda illő társaságtól megóvja?

Üdv.Ágnes

5. Carfiol (válaszként erre: 4. - HelpMe85)
2011. szept. 21. 10:42

Szívemből szóltál.

Velünk még foglalkoztak a szüleink. Leültek mellénk mesét olvasni, megtanítottak köszönni.De emlékszem, hogy még az oviban is minden reggel hangosan kellett köszönni, hogy: "Csókolom Ovónéni, szervusztok kispajtások!" Ha megérkeztünk valahová vagy elmentünk valahonnan, akkor is mindig szólt anyukám, hogy köszönjek! Az a baj, hogy sok szülő azt gondolja, hogy a gyerekének magától kellene megtanulni dolgokat vagy magától is tudja. Délután együtt pakoltuk be a táskát, mindig minden füzetbe belenéztek, átnézték a házi feladatot. Elmentek a szülői értekezletre és mindig kiálltak a tanáraim mellett. Ha nem tették volna, akkor valószínűleg én sem tiszteltem volna a tanáraimat. Mert bizony erre is a szülőnek kell megtanítania a gyereket és a gyermek érdekében, nem pedig a tanár érdekében.

Mondjuk én kíváncsi lennék, hogy egy sokat tapasztalt pedagógus szerint okosabb volt-e a mi generációnk vagy csak mi érezzük úgy?

4. HelpMe85 (válaszként erre: 3. - Venezuela)
2011. szept. 21. 07:14
én se írhattam volna jobban :D szerintem ma már egyáltalán nem álma a tanítónéniknek a normakövető gyerek, már az is elég lenne, ha normális módon feleselne a tanárral :D én ezért a kezdő fizetésért is életem végéig tanítanék akár, de nem ilyen gyerekeket.... én is szerettem iskolába járni, és visszagondolva voltak sokkal rosszabb tanáraim is, mint akiket most ismerek, mégis normálisak voltunk, és OKOSAK a mostani állapothoz képest.
2011. szept. 20. 14:08

Én szerettem iskolába járni:)

De ha most be kéne ülnöm....hát....nem is a tanárokkal lenne bajom,hanem inkább a diákokkal!

Órán f.....k-ozni,vissza feleselni a tanárnak,esetleg bántalmazni...tanár legyen a talpán aki ezt kibírja!!Sajnálom őket,meg azokat a diákokat is,akik tanulnának,de legtöbbjüket viszi az ár a rossz viselkedés felé....

2011. szept. 20. 13:58
Tetszett a cikk. Elgondolkodtatott, de valóban úgy van, ahogy írtad. Nem csak az a fontos, hogy mindent megtanítsanak neki, az sem mindegy, hogy ezt milyen módon teszik. Az a legjobb, ha következetesen és szeretettel tanítják, nevelik a gyerekeinket és nem szorongva gondol a gyerek a tanárára. Nemrégiben hallottam az egyik helyi iskolából, hogy a gyerekek annyira félnek a tornatanáruktól, hogy van, aki be is pisil emiatt... Rettenet... Gratulálok a cikkhez!
2011. szept. 20. 13:08
A cikkben közvetlen stílusban szeretném gondolataimat megosztani az általános iskolás tanulók szüleivel az iskolai élet dolgairól. Első témaként a most iskolába lépő első osztályosokkal kapcsolatos, általam fontosnak tartott szempontokra
irányítanám a 6-7 évesek szüleinek figyelmét. Ha a cikk iránt érdeklődés nyilvánul meg, tervezem a folytatást is.

Ugrás a teljes írásra: Kezdődik a tanév

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook