Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Rajki Miklós: Bíztató

Bíztatlak: Örülj!

Örülj a világnak,

Örülj a kinyíló virágnak,

Örülj a rikkantó madárnak!

A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.

Örülj a hasadó hajnalnak,

Éjben az égen ragyogó csillagnak!

A szép napra ébredő reggelnek,

A neked köszönő embernek,

S minden ártatlan gyermeknek.

Örülj a feléd küldött mosolynak,

A hozzád szóló szavaknak!

Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,

Ha valahol éppen tereád várnak!

Örülj, ha megfogják a kezedet,

Tanítsd meg örülni gyermeked!

Örülj és te is tárd ki szívedet!

Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet. Örülj az ősznek, a tavasznak,

A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!

Nyáron a rekkenő melegnek,

Télen a hóval borított hegyeknek.

Örülj, ha jön egy zivatar,

Ha örülsz, akkor nem zavar.

Örülj a megkonduló harangnak,

A felröppenő sok-sok galambnak!

A felhangzó zenének!

Örülj minden csendes estének!

Örülj a farkát csóváló kutyának,

Örülj az egész világnak!

Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,

Örülj, ha valakivel törődhetsz!

Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!

Örömöt adj minden kicsi örömért!

Az öröm az egy jó dolog,

akik örülni tudnak, azok boldogok.

Te is az lehetsz, ha akarod!

Rajki Miklós: Hívd be magadba

Szép és Jó mindig van,

Legfeljebb Te nem veszed észre,

Mert talán máshova,

S nem oda nézel éppen.

Lásd meg, halld meg, vedd észre,

Hívd be magadba,

Mint hajdanán a vándort,

Ki szállásért házad ajtaján kopogtat.

Mint tisztelendő vendéget,

Ültesd le nálad a Szépet,

Közvetlen a Jó mellé,

Rájuk szentelni idődből

Sohasem féljél.

Ülj velük asztalhoz,

Szép tiszta abroszhoz.

Hidd el jó társaság!

Érdemes!

Idődet ővelük

Biztos nem fecsérled.

Több leszel általuk.

Valami más,

Mint mostanában

Amerre fordul félre a világ.

Gyújts gyertyát,

Hogy lángjánál melegedj,

Mert ahol gyertya ég,

Ott jelen a Szeretet.

S ha már így együtt voltatok,

Soha ne hagyjátok el egymást,

Adj nekik magadban

Örökös szállást!

Először is elnézést kérek,hogy ilyen sokára válaszolok,de nem voltam netközelben.

A szép szavakat meg nagyon köszönöm! Nagyon örülök,ha egy kis örömöt tudok okozni másoknak!

:)) :)) :))

Homály borult az erdőre...

Homály borult az erdőre,

A csend susog ki belőle.

Denevér száll, szól a kuvik,

Lassan a hold előbuvik.

Idő múlik, felhők jőnek,

Egyenesen az erdőnek.

Ott megállnak, némán várnak:

Áldást adnak a határnak.

Majd legyőzi őket a hold:

Tolvaj éjbe fénykévét told.

De lassanként sápad fénye:

Futtatja a nap fölénye.

Tülköl a gyár, szól a madár:

"Talpon legyen mindenki már!"

Hol van az éj? A multé lett:

Ujra itt van, él az élet.

1921. febr. 20. József attila

Csillagok

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,

Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.

Kezdem megérteni mi az a "végtelen",

S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.

Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,

Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét. Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,

De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.

Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,

Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén. Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi, Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.

Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,

Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk! ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,

S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!

S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között, Keresd meg a tied, melytől szivedbe nyugalom költözött.

És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted, Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet!"

Tikkadt, tikkasztó napverésben trónol fölöttem a diadalmas és könyörtelen nyár,

s a lankás búzaföldek, erdők és folyamok ringató mozdulatlansága konok megadással tűri az egek villanyzuhanyát. (Szabó Lőrinc)

Melegem vaaaaaaaaaaaaaaaannnnnnnnnnnnnnn!!!

Keresem azt, ..

Keresem azt, aki szerethet engem,

aki talán meglátja a jót bennem.

Valaki vár, hogy vigasztaljon,

magához húz, hogy marasztaljon.

Keresem azt, aki így elfogad,

aki talán végig mellettem marad.

Elviseli számtalan hibámat,

elvidít, ha marcangol a bánat.

Keresem azt, aki kiegészít,

aki minden akadályra felkészít.

Ha megtalálnám, megtartanám,

mindenkinél fontosabbnak tartanám.

Keresem azt, aki talán nincs,

pedig nekem ő lenne a LEGDRÁGÁBB KINCS !!!

köszönöm, de nem én írom ezeket. én nem tudok verset írni.

inkább novella és regényírással foglalkozom. meg is jelent egy könyvem. itt fent van az apróhírdetések között. Arany Mária: A nagy találkozás címmel, de fent van a boookline-on is.

Ezeket a verseket Te írod?!

ínagyon szépek

Mosolyom és könnyem, egy igaz remény.

Szavaink, s az értelmük néha kegyetlenül kemény. Bánat és áhított öröm, együtt a szívemben,

a hitünk segít , s egy halk fohász mi rebben.

Ma ez csak egy reménysugár, de holnap, tudom az élet,

a jövő zenéje lesz, s egy újabb ígéret.

Tavaszt hozó szikra, egy múlandó rossz álom, Nincs más a Földön, amire most vágyom....

Mosolyom és könnyem, egy igaz remény.

Szavaink, s az értelmük néha kegyetlenül kemény. Bánat és áhított öröm, együtt a szívemben,

a hitünk segít , s egy halk fohász mi rebben.

Ma ez csak egy reménysugár, de holnap, tudom az élet,

a jövő zenéje lesz, s egy újabb ígéret.

Tavaszt hozó szikra, egy múlandó rossz álom, Nincs más a Földön, amire most vágyom....

Rajki Miklós: Ne rohanj

Mindig futsz valahová.

Soha sincs semmire időd,

Hangzik fel tőled a hivatkozás,

És csak folytatódik tovább

A versenyloholás.

Se látsz, se hallasz,

Senkire sem hallgatsz.

Csak lótsz-futsz, s loholsz,

Mint a versenyagár,

Aki csak a célban tudja meg,

Hogy a nyúl nem is volt valódi.

Elrohansz minden szép mellett,

Nem észlelsz semmit,

Amit pedig csodálni érdemes lenne.

Két hét alatt akarnád látni azt,

Amit egész évben észre sem veszel.

A léleknek nem kell pénz,

A lélek mindig valami szépet remél.

Kell neki mindennap a pillanat,

Amikor valami szépet befogad,

És felerősítve sugározza tovább,

Hogy szebb legyen tőle a világ.

Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.

Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,

Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.

A természet gyönyörű kincseit,

Évszakok hírnökét, virágok ezreit,

Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,

Akik mind feléd fordulnak.

Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,

Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,

S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,

A virágok szirmai más arcot mutatnak.

S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,

Van olyan, mint a színpadon a táncospár.

Látod, mi mindent hagysz ki naponta?

Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.

Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.

Autóból is másnak látszik a világ,

Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.

A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.

Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?

Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?

Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,

Soha nem fogod meglelni,

Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.

Mert mit nézel majd végig életed filmjén,

Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,

Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?

Nem hagytad köszönni a kis feketerigót,

S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.

Gondolkodj, miért is rohansz és hová,

Mit ér, ha rohansz,

Mindig csak rohansz tovább?

Rohansz, és mégse érsz sehová.

Legyek tüzes nap, ha fázol.

útjelző, ha tétovázol,

legyek felhő, mely eltakar,

ha világ sokat akar.....

Legyek a föld, melyre könnyed

hullajtod, ha most úgy könnyebb.....

Legyek hang, melyet kiejthetsz

holdas éjjen elrejthetsz....

Legyek álmod, és megfejthetsz

legyek rózsa, és szerethetsz,

legyek az út, és elviszlek

legyél igaz, és elhiszlek....

szia!

ez nagyon szép vers

Maradj velem

Balázs Ferenc - Horváth Attila

Amikor vége az utolsó dalnak is,

Az utolsó hang is szétfoszlott már,

Magányos tárgyak, az elhagyott színpadon,

Fölborult székek, és konok homály.

Papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt,

Ki mondja meg a dalaimból mennyi marad?

Maradj velem, segíts nekem,

Vigyél haza, fogd a kezem,

Szeress nagyon, fáradt vagyok,

S nehéz a szívem.

Vigasztalj meg, ha nem is hiszed,

Hogy szebb lesz a holnap!

Mondd, hogy lehet, mondd, hogy lehet,

Ha nem is tudod, hogy hiszek neked.

Amikor vége, az utolsó dalnak is

És a varázslat szétfoszlott már,

Mi lesz veled, egyedül hagy a zajos tömeg,

Sebzett vagy és te sem tudod, hol a helyed.

Maradj velem, segíts nekem,

Vigyél haza, fogd a kezem,

Szeress nagyon, fáradt vagyok,

S nehéz a szívem.

Vigasztalj meg, ha nem is hiszed,

Hogy szebb lesz a holnap!

Mondd, hogy lehet, mondd, hogy lehet,

Ha nem is tudod, hogy hiszek neked.

Kárpátia : Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország

Hol szőke sellő, lenge szellő játszik a Tiszán,

Ott él egy nép, legendák népe, ott az én hazám.

Az ősi Kárpát őrzi álmát, hű Csaba vezér,

Ki csillagoknak égi útján vissza-visszatér.

Hogy jön-e, szívünk várva várja

Hogy felzeng a trombitája.

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország,

Gyönyörűbb, mint a nagyvilág.

Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád.

Táltos paripákon tovaszállunk

Hazahí fű, fa, lomb, virág.

Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország.

Ott dalos ajkú mind a lány, mert dal terem a fán

És délibábos tündérkastély leng a vén Tiszán.

A Rónaságon, hét határon száll, repül a szél,

Huszárok kedve éri csak be, hogyha szárnyra kél.

Ó, hogy zeng a trombitája

Nincs tán hét határon párja....

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország,

Gyönyörűbb, mint a nagyvilág.

Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád.

Táltos paripákon tovaszállunk

Hazahí fű, fa, lomb, virág.

Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország.

Radnóti Miklós milyen sok szép verset írhatott volna, ha élhetne, milyen gonosz volt hozzá a sors.

Gyönyörű a vers

Radnóti Miklós - Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,

ha rámhajolsz,

s rejtelmes ízű vagy,

olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,

oly izgató vagy,

s olyan megnyugtató,

mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát

s nem ismerem ma sem

egészen még nehéz

hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,

csavargó, nyurga füst-

és néha félek tőled én,

ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború :

sötétarany,-

ha megharagszol, ép

olyan vagy mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,

s ilyenkor én

mosolyból fényes hurkokat

rajzolgatok köréd

Tóth Árpád:

Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,

S a mérhetetlen messzeségen át

Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd

Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,

Jött a jeges, fekete és kopár

Terek sötétjén lankadatlanul,

S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most

Hozzám talált, s szememben célhoz ért,

S boldogan hal meg, amíg rácsukom

Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a

Tudósok finom kristályműszerén,

Bús földünkkel s bús testemmel rokon

Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,

És csöndben és tűnődve figyelem,

Mily ős bút zokog a vérnek a fény,

Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha

A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szivek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

"A tegnapi bánat célt is adott:

Bár szívembe mart, de élni hagyott.

Jöhetnek százszám szélviharok,

Mert ezen a Földön nem félni vagyok...

A tegnapi könny sok jót nem ígért,

De keserű sója a tengerig ért.

Szemeim nézd, hogy sírtam is, el se hinnéd!"

Radnóti Miklós: Koranyár

1.

Kis réten ülök, vállig ér a fű

s zizegve ring. Egy lepke kószál.

S zizegve bomlik bánatom, a nap

felé az útról könnyü por száll.

Leül a fű is, fényes szél taszítja,

az égi kékség ráncot vet fölöttem,

apró neszek s apró szöszök repülnek

a fák közt, merre verset írva jöttem.

2.

Szavak érintik arcomat: kökörcsin, –

suttogom, – s te csillogó, te kankalin,

Szent György virága, Péter kulcsa te!

hullámos folt az árok partjain!

S ha elvirítsz, majd jön helyedre más,

törökszegfű jön, apró villanás!

3.

Fölállok és a rét föláll velem.

A szél elült. Egy kankalin kacsint.

Elindulok s a másik oldalon

a hullószirmu törpe körtefák

hirdetik, hogy úgysincs irgalom.

4.

De jön helyükre más. Megyek

és jön helyemre más. Csak ennyi hát?

akárha vékony lába tűnő csillagát

a hóban ittfeledné egy madár… –

Micsoda téli kép e nyárra készülésben!

és szinte pattog ujra már a nyár.

Bokor mozdul s a fúvó napsugáron

egy kismadár megrémült tolla száll.