Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)

"A nap mondása:

Taknyos hattyut ne egyen senki nyersen"

"A person who doubts himself is like a man who would enlist in the ranks of his enemies and bear arms against himself."

Alexandre Dumas

"It is wisdom to believe the heart."

George Santayana

KETTÉVÁLT EGYEK VAGYUNK

Akit keresel bennem

S nem találsz

Az is én vagyok

Csak látnod nem hagyod.

Némán és tűnődőn

Szeretlek

Már nem bizonygatok.

Akit belőlem hiányolsz

Az is Te vagy

Saját hiányzó részed az

S miközben bennem

Keresed

Magadban így vagy úgy

Megleled.

Mert Kettévált

Egyek így vagyunk

Önmagunkhoz

Kulcs a Másik

S ajándékul

A keresés adatott. "

MÁMOR

Szeretném felverni lelkem dalával

A szomorúk szivét, a világot.

Most megbocsátok annak is,

Aki bántott.

Szeretném a keblemre ölelni az

Életért küzdő, fájó rabot.

Szeretném feltámasztani,

Aki halott.

Szeretném, hogyha lassabban forogna

És végre megállna a nagy kerék.

De a legjobban szeretném,

Ha szeretnék.

És szeretnék alkotni csodásat és

Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot

S aztán meghalni: Mert én a

Mámor vagyok.

Kövek, kavicsok, homok...

Egy filozófusprofesszor előadását úgy kezdte, hogy fogott egy

konzerves-üveget és feltöltötte kb. 5 centiméter átmérőjű kövekkel.

Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg...

,, Igen'' - volt a válasz.

Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a

kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres

helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor

ezután elővett egy dobozt tele homokkal és azt kezdte beletölteni az

üvegbe. Természetesen a homok minden kis részt kitöltött.

,, És most - mondta a professzor - vegyék észre, hogy ez az önök élete.

A kövek a fontos dolgok. A családod, a partnered, az egészséged, a

gyermekeid. Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor teljes maradna.

A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad,

az autód. A homok az összes többi apróság. Ha a homokot töltöd be először,

nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel is.

Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely

azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a

gyermekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat

táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet

rakni. Először a kövekre figyelj - azokra, amelyek igazán számítanak. A

többi csak homok.''

"If you do not do the thing you fear, the fear controls your life."

Brian Tracy

Most már zavar nélkül, leplezetlen kíváncsisággal bámultunk egymás arcába, oly mohón és élesen, mintha évek óta lesütöttük volna egymás előtt szemünket, s most nem tudunk betelni azzal, amit látunk. S csakugyan, most már tudtuk, hogy éveken át nem mertünk igazán és bátor pillantással egymás szemébe nézni. Félrenéztünk, másról beszéltünk. Éltünk, mindegyik a maga helyén. Csak éppen mindketten őriztünk egy titkot szívünkben - s ez a titok volt kettőnk életének értelme. És most kimondtuk.

... ténylegesen betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs is az életben. Ismerem ezt az érzést... Később, mikor elváltunk, így vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel... Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket... de közben nem érez semmit... ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy....

... emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy; de harag, az a szívós, számító, váró harag... nem, ez lehetetlen.

Öröm, persze ez nem egészen pontos szó... Egy napon csendes lesz az ember. Már nem vágyik az örömre, de nem is érzi különösebben kisemmizettnek, megcsaltnak magát. Egy napon az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott, büntetést és jutalmat, s mindenből annyit kapott, amennyi érdeme szerint jár neki. Amihez gyáva volt, vagy csak nem volt eléggé hősies, azt nem kapta meg... Ennyi az egész. Nem öröm ez, csak belenyugvás, megértés és nyugalom. Ez is eljön. Csak nagyon sokat kell fizetni érette.

... A szerelem, ha igazi, mindig halálos. Úgy értem, nem célja a boldogság, az idill, a kéz a kézben, az andalgás, holtomiglan-holtodiglan virágzó hársfák alatt, melyek mögött a tornácon lámpa szelíd fénye világít, s az otthon dereng, hűvös illataival... Ez az élet, de nem ez a szerelem. Komorabb láng ez, vészesebb. Egy napon eljön életedbe a vágy, hogy megismerjed ezt a pusztító szenvedélyt. Tudod, mikor az ember már nem akar egészségesebb, nyugodtabb, kielégültebb lenni egy szerelemtől, hanem lenni akar, teljesen, a pusztulás árán is. Később jön ez; sokan nem ismerik meg ezt az érzést, soha...S aztán van az, hogy az ember egy napon megérti, mit akar az élet a szerelemmel, miért adta ezt az érzést az embereknek?... Jót akart velük?...A természet nem jóságos. A boldogságot ígéri nekik ezzel az érzéssel? A természetnek nincsen szüksége ilyen emberi ábrándokra. A természet csak teremteni és pusztítani akar, mert ez a dolga. Kegyetlen, mert terve van és közömbös, mert terve emberen túli. A természet megajándékozta az embert a szenvedéllyel, de megköveteli, hogy ez a szenvedély feltétlen legyen.

Minden igazi életben eljön egy pillanat, amikor az ember úgy merül el egy szenvedélyben, mintha a Niagara vízesésbe vetné magát. S természetesen mentőöv nélkül. Nem hiszek a szerelmekben, melyek úgy kezdődnek, mint egy kirándulás az élet majálisába, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdőben... Tudod, az a dagályos "ünnep van" érzés, mely a legtöbb kezdődő emberi kapcsolatot áthatja... Milyen gyanús ez! A szenvedély nem ünnepel. Ez a komor erő, mely mindegyre alkotja és pusztítja a világot, nem vár választ azoktól, akiket megérint, nem kérdi, jó-e nekik, nem sokat törődik a viszonylagos emberi érzésekkel. Az egészet adja és az egészet követeli: azt a föltétel nélküli szenvedélyességet, melynek legmélyebb árama maga az élet és halál. Nem lehet másképpen megismerni a szenvedélyt… s milyen kevesen jutnak el idáig! Az emberek csiklandják és cirógatják egymást az ágyban, nagyokat hazudnak és hamisan érzelegnek, önzően elveszik a másiktól, ami jó nekik, s a maguk öröméből egy kis hulladékot talán odalöknek a másiknak is... S nem tudják, hogy mindez nem a szenvedély.... Igen, az igazi szerelmesek is vásárra viszik a bőrüket, szó szerint és valóságosan... Mi más értelme van annak a végzetes és feltétlen odaadásnak, mely a végső szenvedély megérintettjeit egymást felé hajtja? Az élet kifejezi magát ezzel az erővel, s rögtön közömbösen elfordul áldozataitól. Minden időben és minden vallásban ezért tisztelték a szerelmeseket: mert máglyára lépnek, mikor egymás karjaiba borulnak. Az igaziak, tudod. A bátrak, a kevesek, a kiválasztottak. Minden igazi ölelés mögött a halál van, árnyaival, melyek nem kevésbé teljesek, mint az öröm fénycsóváinak villanása. Minden igazi csók mögött a megsemmisülés titkos vágya van, az a végső boldogságérzet, amely már nem alkuszik, amely tudja, hogy boldognak lenni mindig annyi is, mint teljesen megszűnni és átadni magad egy érzésnek. És ez az érzés céltalan...

Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.

Mikor az ember sírni kezd, már csal. Akkor a folyamat már lezajlott. Nem hiszek a könnyeknek. A fájdalom könnytelen és szótlan.

Az ember csak él, vágyakozik, ismerkedik, szeretkezik, aztán megnősül, megél egy nő társaságában szerelmet, születést és halált, aztán megfordul lábikrák után az utcán, néha tönkremegy egy hajviselet vagy egy száj forró lehelete miatt, pillanatokra úgy érzi, polgári ágyakban vagy mellékutcák szennyes találkaszállóinak törött rugós hencserein, hogy kielégült, néha fellengzősen nagylelkű egy nővel, sírnak és fogadkoznak, hogy most már ők ketten együtt maradnak, segítenek egymásnak és egymáson, egy hegytetőn élnek, vagy a nagyvárosban...

De aztán fordul az idő, egy év, három év, vagy két hét - megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak, nincs órával, vagy naptárral mérhető ideje?...- s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?

...Mit akartak egymástól? Csak engedelmeskedtek egy vak és nagy törvénynek, melynek parancsa a szerelem leheletével újítja örökké a világot, s szüksége van párzó férfiakra és nőkre, hogy a fajta éljen?...Ez minden? S ők közben, szegények, mit is reméltek, személyesen? Mit adtak egymásnak, mit kaptak a másiktól? Milyen titokzatos és félelmes könyvvitel ez... S csakugyan személynek szól ez az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra, testet ölt? S a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül...

Márai Sándor

Egy napon felébredtem és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.

Ez is Márai.

Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.

...mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.... azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el.

Márai Sándor:Az igazi(részletek)

"Success is to be measured not so much by the position that one has reached in life as by the obstacles which he has overcome while trying to succeed."

Booker T. Washington

"Mosolyog ahogy átölel, mert tudja kit ölel

Egy idegent, akit lépésenként engedett közel"

Engem várj!

Ne azt, akit várni szeretnél...

Engem láss!

Ne azt, akit látni szeretnél...

Engem hívj!

Ne azt, akit hívni szeretnél...

Engem ölelj!

Ne azt, akit ölelni szeretnél...

Engem simogass!

Ne azt, akit simogatni szeretnél..

Engem szeress!

Ne azt, akit szeretni szeretnél...

"There are two types of people - those who come into a room and say, "Well, here I am," and those who come into a room and say, "Ah, there you are."

Frederick Collins

" a legjobb ötletek viccnek indulnak.

Igyekezz a lehető legviccesebben gondolkodni."

David Ogilvy

"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.

A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

Mert amikor bennünket elküldtek, az

útrabocsájtó Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni,adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségbenelmerülni.

Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.

Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig.

Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod.

Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.

Most eredj és élj, mert a világ a tiéd."

(Hamvas Béla)

"Ne azert elj, hogy egyel, hanem azert egyel, hogy elj."- Ismeretlen(?)

"Ne egyel csokit, osszemegy tole a ruhad"-

"You must begin to think of yourself as becoming the person you want to be." - David Viscott

És egy humoros:

Ki korpa közé keveredik, megeszik a vegetáriánusok! :))

A pokol a többi ember - Jean Paul Sartre

Tőlünk függ minden, csak akarjunk. (Széchenyi István)

Őrült, aki halni vágy, még a rút élet is szebb, mint a szép halál. Euripidész

Az élet szenvedés. Buddha

Amikor szerelmes vagy nem vagy eszednél, mert ha eszednél vagy nem vagy szerelmes. Publilius Syrus

A róka megváltoztathatja a szőrét, de nem a természetét. Suetonius

Ember embernek farkasa. Plautus

Dühösnek lenni annyi, mint mások hibáját magunkon megbosszulni. Pope

Semmi sem sebez jobban az igazságnál. Metternich

A megvetés és a szerelem gyakran édestestvérek. George Sand

A szerelem mindenre talál mentséget, csak az aljasságra nem. Charlotte Brontë

A szerelemben a nők nem haragszanak a tolvajra, de megvetik a koldust. Móra

Fecseg a felszín, hallgat a mély. József Attila

Ahol egyszer sas voltál, oda ne menj vissza verébnek.

Ki hamar nevet, hamar sír.

A szív tolmácsa az arc.

Ki keserűt nem ízlelt, nem tudja, mi az édes.

Mindenki, aki néz, de nem lát, vak; Mindenki aki lát, de hallgat, duplán vak; Csak azok látók, akik másoknak fényt visznek.

A történelem olyan, mint egy vécé. Öblítünk, újból és újból lehúzzuk a vizet, a szar mégis visszajön.

Jobb állva meghalni, mint térden csúszva élni.

Elég, ha nyakig állunk a szarban, nem kell még hullámoztatni is.

"Olyan lényt keressünk, akinek a társaságában mindig bátran követhetjük első gondolatunkat anélkül, hogy valaha is törődnünk kellene az illendőséggel."

/Stendhal/

Tegnap még mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked....

...Nagyon fájt a szívem, egy évig azt hittem, hogy belehalok. De aztán felébredtem egy napon, és megtudtam valamit... igen, azt a legfontosabbat, amit csak egyedül tudhat meg az ember. Megmondjam?... Nem fog fájni?...Kibírod? Hát igen, én kibírtam. De nem szívesen mondom meg senkinek, nem szeretem elvenni az emberek hitét, egy gyönyörű téveszmébe vetett hitüket, amiből annyi szenvedés, de annyi nagyszerűség is származik: hőstettek, műalkotások, csodálatos emberi erőfeszítések. Te most olyan lelkiállapotban vagy, tudom. Mégis azt akarod, hogy megmondjam? Hát, ha akarod. De ne haragudj reám aztán... engem Isten megvert és megajándékozott ezzel, hogy megtudhattam és kibírtam és nem haltam bele. Mit tudtam meg?... Hát azt, hogy nincsen igazi.

Márai Sándor:Az igazi

Sose felejts el mosolyogni.Még akkor sem,amikor szomorú vagy.Lehet,hogy valaki beleszeret a mosolyodba.

Gabriel Garcia Marquez