Karamell torta recept

A Karamell torta hozzávalói:
8 tojás,
24 dkg cukor,
1 vaníliarúd kikapargatott belseje,
24 dkg finomliszt,
1 kávéskanál sütőpor,
1 csipet só,
12 dkg vaj, megolvasztva és langyosra hűtve.

A töltelékhez:
30 dkg cukor,
2 dl víz,
30 dkg vaj,
1 dl tejszín,
70 dkg natúr tejszínes krémsajt,
az összeállításhoz 1 dl víz és 5 dkg cukor,
a díszítéshez 10 dkg étcsokoládé és 2 evőkanál olaj,
a tortaformák előkészítéséhez kevés vaj és finomliszt.


A Karamell torta elkészítési módja:
Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat). Kivajazunk, kilisztezünk 2 db 24 cm átmérőjű, kapcsos tortaformát és méretre vágott sütőpapírt illesztünk az aljukba. A tojásokat, a cukrot és a vaníliarúd kikapargatott belsejét robotgéppel 8-10 perc alatt nagyon habosra keverjük. A lisztet összevegyítjük a sütőporral és a sóval, majd fakanállal óvatos, széles mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabba. Végül jöhet az olvadt, kihűlt vaj is, amelyet szintén finom mozdulatokkal a tojáshabba. A piskótamasszát arányosan elosztjuk a 2 tortaformában és 30 perc alatt megsütjük. Ha mindkettő elkészült, megvárjuk, amíg kihűlnek. Amennyiben egyszerre nem tudunk 2 tortaformát betenni a sütőbe, akkor inkább 2 részletben készítsük el a piskótamasszát, majd külön-külön süssük meg a piskótákat. (A piskótákat 1-2 nappal korábban is megsüthetjük, ha kihűlve folpackba csomagoljuk őket, semmi bajuk nem lesz.) A töltelékhez a cukrot és a vizet mérsékelt lángon addig kevergetjük egy 26 cm átmérőjű teflonserpenyőben, amíg a cukor fel nem olvad. Ekkor erősítünk a tűzön, és megvárjuk, amíg a cukros víz 10-15 perc alatt karamellesre forr. Akkor lesz kész, ha a színe sötét aranybarnára változik. Eközben nem szabad kevergetni, mert a cukor visszakristályosodhat. A kész karamellt levesszük a tűzről, azonnal hozzákeverjük a vajat és a tejszínt: ilyenkor erős sistergés hallható, de ez rendben van. Ezután a vajas-tejszínes karamellt áttesszük egy keverőtálba, és robotgéppel hozzádolgozzuk a tejszínes sajtkrémet. Ennyi az egész, mehet is a töltelék a hűtőbe, hogy 4-6 óra alatt sűrűre dermedjen. (A töltelék 1-2 nappal korábban is elkészíthető.) Összeállítjuk a tortát. A tölteléket időben kivesszük a hűtőből, hogy ne legyen hideg, aztán robotgéppel habosra keverjük, mert akkor könnyen kenhetővé válik. Ezután az 5 dkg cukrot összemelegítjük az 1 dl vízzel, hogy a cukor feloldódjon, és magunk mellé készítjük. Következnek a piskóták: mindkettőt 3-3 lapba vágjuk, és a lapokat meglocsoljuk legalább 2-2 evőkanál cukros vízzel. Végül a lapokat arányosan megkenjük a karamelles töltelékkel, majd egymásra helyezzük őket, és a torta külsejét is bekenjük töltelékkel. (Az összeállított tortát 1 napig nyugodtan tarthatjuk hűtőben, ettől jól összeérnek az ízei.) A díszítéshez a csokoládét gőz fölött, kevergetve összeolvasztjuk az olajjal. Ezután átkanalazzuk egy pici nylonzacskóba, és a zacskó egyik sarkát ollóval lecsípjük. Így a torta tetejére vékony csoki-csíkokat csurgathatunk a zacskóból, a csíkokat pedig fogpiszkálóval „összefirkálhatjuk", hogy szép, erezett legyen a látvány. A tortát tálalásig hűtőben tartjuk.


Kategória: Sütemények, édességek receptjei


A karamell torta elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook