Ilyen, amikor egy barátságnak vége? (beszélgetős fórum)

én egy éve nem találkoztam a gyerekkori barátnöimmel, hárman voltunk barátok, de már csak ök barátkoznak.

30év ment a semmibe. Nekm azt mondják, ha ök nem keresnek, én se keressem öket... nehéz, de eddig kibirtam, Karácsonyra irtam jókivánságot, arra egyikük válaszolt. Egy barátságot nem lehet eröltetni, lett helyettük egy másik...

Pepi2!

Lehet, hogy annak idején tudtodon kívül okoztál neki valamiféle sérelmet. Ha mailben próbálod tisztázni, talán ő is megnyílik.

én is jobban fogalmazok írásban, de ha te nem vagy az a zavarba jövős, akkor inkább hívd fel, így azonnal hallhatod a reakcióját, míg írásnál neki is lenne ideje átgondolni...

légy határozott, foglald össze pár mondatban a lényeget, vázold fel, hogy azért hívtad, mert úgy érzed, megromlott a kapcsolatotok, utóbbi időben csak te hívogattad, és hiába várod az ő hívását. Történt valami, vagy miért nem hív? Nme akarja már a kapcsolatot tartani? stb.... aztán meglátod, mit reagál

ha látod, hogy csak halasztaná, szerintem ne engedd, ne tegyétek le azzal a tel-t, hogy majd hívni fog gyakrabban, megígéri - akkor tényleg nem fog! Úgy tegyétek le, hogy kitűztök célt, konkrét időpontot a köv. beszélgetésre - élőben lenne a legjobb.

Szerintem az e-mail a legjobb megoldás. Kb ugyanezeket a dolgokat leírhatod, amiket itt és azt is megmagyarázhatod, hogy te miért nem kerested pl. Karácsony alkalmával. Említsd meg, hogy a keresztgyerekének is hiányzik.

Nem kell mellé a magyarázat, hogy miért nem telefonon. Legfeljebb annyi, hogy nem tudod, mikor alkalmatlankodsz telefonon.

köszi, én is efelé hajlok, már napok óta ezen jár folyamatosan az agyam, csak valahogy annyira fáj, hogy ő nem keres egyáltalán, és most akkor hogyan lehet ezt így megbeszélni? meg szerintem ilyenkor nem adják meg a kegyelemdöfést, hogy hagyj már, nem kellesz, ebből csak halogatás lenne, egy szimpla beszélgetés, majd hónapokig meint várhatok, hogy keresni fog és nem fog...

még arra gondoltam, hogy írok neki egy hosszú emailt, kb ezeket, amiket nektek leírtam, hogy mi bánt, csak ez meg olyan személytelen egy kicsit..(bár foghatnám arra, hogy gyerkőcök mellett nincs lehetőség nyugi telefonálásra)

Miért lenne ciki? Ha barátok vagytok (meg egyébként is így kéne), akkor őszintén meg kell beszélni, ki mit érez, gondol és szeretne a jövőben.

Mondd meg nyugodtan, hogy te így nem érzed jól magad, nem tudod, hogy veled van-e esetleg baja, vagy csak szimplán nem szeretné már tartani a kapcsolatot.

Ennyit megérdemelsz (legalább a múltra való tekintettel), hogy tudd, érdemes-e kepesztened ezért a barátságért, vagy hagyjátok a fenébe, és akkor szintén megnyugodhatsz, legalább tudod, mi van.

Lehet, hogy elkezd magyarázkodni, hogy az ő élete nem olyan jól alakult, mint a tiéd,és nem akart a terhedre lenni a gondjaival... akkor (ha szeretnéd megmenteni a kapcsolatot) vedd rá, hogy de igenis erre is valók a barátok, "jóban-rosszban", újra felajánlod, hogy beszélgessetek, segítesz feldolgozni a gyászt, stb...

Végy egy nagy levegőt és hívd fel nyugodtan!

Utána jobban fogod érezni magad, akármi is lesz belőle... :D

igen én is gondoltam már erre, csak ez amit leírtam kb 6éves folyamat...úgy érzem túl sok idő telik el, olyan, amikor pl egy szerelemben is ha túl sok idő telik el, már vannak visszafordíthatatlan "folyamatok"...

meg úgy érzem az ő részéről, hogy én már nem kellek, van ott más, akivel megbeszélheti a gondjait, ami valahol természetes, hiszen, ha bekerülünk egy új városba, közegbe, új munkahely persze, hogy a saját környezetünkkel lesz szorosabb kapcsolatunk, de ha valaki a "múltból" fontos nekünk azzal tartjuk a kapcsolatot, persze, ha csak fontos számunkra...és úgy érzem én nem vagyok már neki fontos...

szia!

lehet, hogy mikor megtudta, hogy nem lehet babaja, az nagyon betett neki es akkor meg lombikkal se sikerult, aztan az anyukaja,, szerintem nagyon bezarkozott a baratnod es talan depresszios is, szerintem vedd fel vele a kapcsolatot es beszelj meg egy talalkozot es egyszeruen legyel a baratja, mert veled is elofordulhat, hogy szamodra nagyon ross dolgok tortennek veled

hat szerintem arrol van szo, hogy ha van 2 gyereked, eki meg nem jott ossze, az benne fajdalamat generalhatott. es konnyebb neki igy, mint latni teged a gyerekeiddel boldogan.

sajnalom, vannak ilyenek. hatha osszejon neki, es mindjart felhiv, nem tartom kizartnak.

sziasztok!

teljesen tanácstalan vagyok, hátha tudtok segíteni. Nem gyerekkori barátságról van szó, hanem egyetemen voltunk csoporttársak, akkor is jóban voltunk, de igazából az egyetem után valahogymegmaradt a kapcsolattartás, és egyszer csak ráébredtünk, hogy mennyire jó barátnők vagyunk, valahogy mindketten így éreztük. Onnantól kezdve szinte naponta(hetente) telefonálgatás, kivel mi van, mivel más városhoz kötött a munkák, nekem férjem is lett. Sokszor jött ő is, én is mentem az ő városába. Aztán egy magánéleti probléma miatt abba a városba költöztem, ahol ő lakott, és totál jó volt megint együtt lenni. Közben neki is lett barátja(aki most már a férje), de elválaszthatatlanok voltunk, este 10-ig együtt voltunk. Nem vagyok egy barátkozós típus, így nagyon örültem, hogy végre van egy igazi barátnőm. Aztán én mégis visszaköltöztem abba a városba, ahol előbb laktam, gyerekeink lettek, de közben is tartottuk a kapcsolatot, a gyerekeinknek ő lett a keresztanyaukája. Neki viszont nem lehet gyereke(csak lombik, ami még nem jött össze), és egyszer csak kezdtek elmaradozni a telefonálgatások(tény, hogy én is kevesebbszer hívtam, mert a babák sok időt elvittek, de azért 2hetente kb beszéltünk). Aztán egyik ilyen telefonbeszélgetés alkalmával, mikor mondtam, hogy folyamtaosan írom az emaileket, és nem válszol, akkor azt mondta, hogy ő a munkahelyén a gép előtt ül, nem akar otthon is gépezni, és különben is a telefon is a fülén lóg egész nap, így ahhoz sincs kedve...ez annyira rosszul esett, nem értem miért mondott ilyet, hiszen hogyan tarthatnánk a kapcsolatot, ha ő más városban lakik? azóta hónapok teltek el(ez már kb 2 éve volt), és mindig én hívtam fel...egyszer úgy döntöttem most megvárom, mikor hív már egyszer ő fel...és egyszer csak csörgött a telefon, nagyon megörültem, hogy na végre eszébe jutottam...és közölte, meghalt váratlanul az anyukája...nagyon szörnyű volt, nagyon jóban voltak, még elbúcsúszni sem tudott tőle..Írtam neki egy sms-t 1 nap múlva, ha szeretne beszélni, akkor bármikor hívjon. de nem reagált rá, nem is hívott. Aztán teltek ahónapok, felhívtam. De ő még akkor is azon sírt, hogy meghalt az anyukája, ami nem is baj, nagyon sajnáltam szegényt. Pár hónap múlva még egyszer felhívtam és még mindig ugyanez volt. Aztán jött a tavalyi karácsony, nem mertem felhívni, mi a manót mondhattam, azt mégsem, hogy boldog karácsonyt...utána meg február lett, amikor meghalt az anyukája, azért nem hívtam, aztán valahogy vártam-vártam, hogy ő jelentkezzen, és azóta is várom. A nagyobbik gyerekünk még emlékszik rá, hiányzik neki, kérdezgeti, mikor találkozunk már vele, a kisebbik azt sem tudja ki ő(holott ugyebár a keresztanyukája), 1x sem kérdezte meg az elmúlt évben mi van a gyerekekkel. Az tény, hogy az a város, ahol él, teljesen elrontotta, olyan világszemlélete lett, ami szinte pont az ellentéte, amilyen volt.

szerintetek hívjam fel? de már megint én hívnám, és lassan úgy érzem már nincs miről beszélni? naponta gondolok rá, úgy hiányzik, de egyszerűen nem akarok megint csalódni, hogy csak én kapálózok ezért a barátságért, ő nem tesz semmit. Vagy csak én látom rosszul, vagy ennek tényleg annyi:(

bocs, hogy hosszú voltam.