Hogy hívják azt, amikor 2 nemrégiben megismerkedett emberben nagyon sok közös dolog van? (tudásbázis)
Lehet, hogy erre gondolsz ...
Lélek-párok – Duál-lelkek
Az Én és a Te párja kifejezi a létezésben rejlő összes különbséget: a szellem és anyag, az ember és a világ, a férfi és a nő, stb. kettősségét.
E párok viszonya, viszonyának milyensége határozza meg a lét minőségét. A fejlődés útján előrehaladt duálok találkozása mindig áldás a földnek.
A duálok együttes eredményei sokszorosan felülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el. Az egymásra talált duálok maradandót alkothatnak, s igazi boldogságot élvezhetnek.
Sok esetben titok marad, hogyan és mitől merre alakul egy kapcsolat sorsa. Boldog embernek nevezhetjük azt, aki úgy találja meg a párját, hogy abban eleve „kódolva” van a tartós jó viszony. Aki már a duálfelével találkozott, annak haladása meggyorsul.
"Időtlen időkig keringtek egymás mellett,
Majd helyet kerestek ahol fejlődni lehet.
Egymás után indultak a nagy útra,
Előbb egyik, majd a másik zuhant az alagútba.
A szárnyas lelkek testgúnyába öltöztek
Csillagok honából földi házba költöztek.
Így a lélek-testvérek egymásról mit se tudtak,
Gyermekek voltak még, nevetve tanultak.
De szívük mélyébe ezer karcot véstek
A szellőként szárnyaló, tovafutó évek.
Útjukon sokáig egyedül haladtak,
Ám eljött az idő, és egymásba botlottak.
Mostantól fogva közös pályán járnak,
Szellemük ezentúl a messzeségbe szárnyal!"
/Huszti Sándor/
"A lélekpárok mitológiai háttere a következő: Annak idején, mikor Isten megteremtette a lelkeket, megharagudott nagyravágyásuk miatt rájuk és kettéválasztotta Őket férfivá és nővé. Ezt a történetet a különböző vallások és mitológiák kis eltéréssel mind-mind elmesélik.
A minket érintő lényeg azonban az, hogy ezek a fél lelkek azóta is keresik az elvesztett párjukat, hogy végre újra kiegészüljenek, teljessé, tökéletessé váljanak."
"Nem tudunk róla, de minden párkapcsolatban azt a rég elvesztett felünket keressük, amelyet úgy hívnak, hogy Lélekpár.
Keresésünk öntudatlan, egyre csak a tökéletest hajtjuk.
Akik eljutottak ehhez a belülről fakadó igényükhöz, azok igen közel állnak ahhoz, hogy megleljék a Lélekpárjukat, mert a vágy már megfogalmazódott. Innen már csak néhány lépés, vagy néhány belső gyakorlat választ el attól, hogy megtörténjen a nagy találkozás Ővele!
Amikor két lélek, kik régen elvesztették egymást, újra összetalálkoznak, igen megörülnek egymásnak és azoknak az érzéseknek, melyeket a másik felük jelenléte kelt.
Erősebb az érzés attól, mint mikor az Anya megleli elveszettnek hitt gyermekét. Ez a kapcsolat ugyanis sokkal mélyebbről jön, mint bármilyen emberi szintű kapcsolat.
Itt a lelkek közös eredete szövi össze a szálakat, és ezért elengedni képtelenség!"
Szerintem az,hogy sok közös dolgot fedezünk fel egymába az jó de megismeri belülről az fontosabb.
Pl: szokásait,reakcióját stb.
Sztem is lelki társ... (Veszélyes. Az ember(lánya) elájul a gondolattól, hogy több ilyen ember nem létezhet, elvakítja a gondolat, hogy biztosan nem véletlen, hogy összefutottunk, aztán komolyabb kapcsolat alakul ki annélkül, hogy az egyéb fontos szokásait, stb. megismernénk. Aztán amikor kiderül, hogy elviselhetetlen szokásai vannak - már lehet, hogy késő.
Tapasztalat alapján kialakult véleményem:))
További ajánlott fórumok:
- A nővérem lánya megismerkedett egy fiúval,akiről ma...
- Az ország minden településéről szeretnék Valakivel megismerkedni!
- A megismerkedéstől számítva mikor házasodtatok össze, és milyen házasság lett?
- Számodra mikor kezdődik egy kapcsolat? Mikortól nevezed párodnak, akivel megismerkedsz?
- Hogy lehet megkérdezni egy ismerőstől akinek eddig a kapcsolatai nem jól alakultak, de most megismerkedett valakivel, hogy mi a helyzet?
- Szeretnék megismerkedni vele, de már azelőtt elszúrtam, mielőtt beszéltünk volna. Mit tegyek?