Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hematóma a terhesség alatt fórum

Hematóma a terhesség alatt (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Hematóma a terhesség alatt

1 2 3 4 5 6 7
febr. 24. 14:02

Sziasztok! Leírom én is az eddigi tapasztalataimat, hátha valakinek segítség lehet.


Első terhességem tünetmentes volt.


Másodiknál 11hét+ 6 naposan erős vérzés kíséretében az ugyeleten kötöttem ki, haematomaval. Aznap estére be is lázasodtam (ennek hatására), és kb egy hétig 40 fokos lázzal+ nagyon erős vérzéssel feküdtem.

Progesterone-t kellett szednem, valamint velfem-et, magnéziumot, terhes vitamint és a vérképem miatt vasat (sorbifier durules). A huszonakárhányadik hétre szervült, de végig ottmaradt, végül a haematoma-t is megszültem a babával együtt.


Jelenleg a harmadik terhessegemnél tartok, ahol sajnos sokkal korábban 5 hetesen vérzés hatására ismét haematoma-ra derült fény. Jelenleg a 8 héten tartok, ezidáig már 3x vizsgálták, a haematoma növekszik, jelenleg 4x akkora mint az embrió. A szedett gyógyszerek megegyeznek a korábbival. Egyelőre izgulok, de a lelkem mélyén érzem, hogy minden rendben lesz. Azt mondják az első 12. Hét a kritikus, tehát ha addig minden rendben, akkor nagy eséllyel később is minden rendben lesz. Bízom ebben 🤞


Köszi ezúton a tapasztalataitokat, sokat segítettek. 🥰

dec. 27. 19:32
Ezek után bent tartottak a terhespatológián, amíg nem javult egy kicsit a helyzet, de nem voltam tünetmentes mikor hazaengedtek. Ez ment hetekig, bármit csináltam, a barnázás folyamatos volt, nem akart felszívódni, illetve ha fel is szívódott szinte egyből jött utána a következő. Szinte egész nap csak feküdtem, néha néha keltem fel, azt is csak azért, hogy a "kötelezőket" elvégezzem (nagylányom gondozása, mosógépből/mosogatógépből ki-be pakolás, szóval semmi extrém sport. Ráadásul lift nélküli társasház tetőterében lakunk, szóval a lakást sem hagytam el, csak a kötelező vizsgálatokra. Ezek után pedig szinte kivétel nélkül mindig mennem kellett patológiára erősödő vérzés miatt. Terhesvitamin mellett maximum adag magnéziumot szedtem (Magnesii citrici),progeszteront, Rutascorbint, és Velfemet. És hogy lényeget is kinyögjem, ha valaki úgy jár, mint én, hogy folyamatosan vissza visszatérnek hematomák látszólag minden ok nélkül, akkor valószínűleg valami más is húzódni fog a háttérben, ami nálam egy brutális húgyúti fertőzés volt, ami hónapokig kezeletlenül gyengítette az immunrendszeremet, és egy jó kis vesemendence gyulladás lett a vége. Viszont mióta ebből kikúráltak, azóta nem volt hematomám egyszer sem, és újra rendesen mozoghatok (normális keretek között persze). Szóval amit tanácsként tudnék adni, az hogy ne féljetek kérdezni a dokiktól, még ha hülyeségnek is tűnik, részletesen kérjetek, hogy magyarázzanak el mindent, amiben nem vagytok biztosak . Ezen kívül ne hagyjátok hogy lerázzanak azzal, hogy "kismama vizeletében normális a sok fehérje", mert nem az.
dec. 27. 19:05

Sziasztok! Nekem a terhességem 6. hónapjáig szinte folyamatosan egymást érték a hematomák, így gondoltam leírom a tapasztalataimat, hátha segít valakinek.

Amit soha sehol nem mondott senki, külön kellett rákérdeznem, az, hogy a pihenés konkrétan szigorú ágynyugalmat jelent. Emellett nem szabad semmi olyan feladatot végezni, ami nyomja a hasat, pl: törökülés, vagyis ülés általában, hajlongás, guggolás, lépcsőzés (főleg oldalirányban haladva). Ezeket kb a nyolcadik orvosból sikerült harapófogóval kiszednem a harmadik terhespatológiás bentlakásom után. Először 7 hetesen jelentkezett nálam hematoma, akkor 7mm-nek mondták, annyit kaptam utasításba, hogy "pihengessek" és ha szeretnék menjek táppénzre. A 12. hétre ez 54x61mm lett, ami úgy derült ki, hogy egyik éjjel lefekvés előtt elkezdtem vérezni

2022. márc. 19. 21:21
Sziasztok! Nem tudom, olvassa-e még valaki a topicot....5 hetes korai terhesség, kiderült hogy piciny petezsák alatt minimális vérömleny. Kérdésem, hogy a vérömleny mindenképpen barnázással ürül ki, vagy nyom nélkül fel is szívódhat, ahogy nő a petezsák? Illetve, ha eltűnik a hematóma, meg lehet- nyugodni, vagy marad a félelem, hogy újra képződhet bármikor vérömleny? Köszönöm a válaszokat!
198. Merci22 (válaszként erre: 193. - Betta3)
2021. aug. 16. 21:13
Aspirin protectet mennyi hány mg-ot szedsz?
197. ekome
2020. aug. 6. 08:12
Kedves Szomorú069! Olyan jó pozitív példákról is olvasni. Én 6 hetes vagyok, az orvos tegnap vett észre egy hematómát, és diplomatikusan felhívta a figyelmem arra, hogy ne ragaszkodjak túlságosan ehhez a babához. Nem volt érzéketlen, azért bíztatott is. De engem annyira megviselt ez az egész, hogy gyakorlatilag egy percet sem aludtam éjszaka, folyton aggódom, pedig tudom, hogy az sem tesz jót. Egyelőre nem barnázok, nem vérzek. Az orvos azt mondta, hogy nyugodtan sétálhatok, a lényeg, hogy ne erőltessem meg magam. Csak három hét múlva kell menjek, remélem, hogy minden rendben lesz.. jó egészséget minden kismamának!
2020. júl. 11. 16:29

Sziasztok!

Leírom a tapasztalataimat, talán érdekes lehet.

13 hetes a babám a pocimban, 8 hetes volt kb mikor megállapították a várandósság tényét. Azonban a dokinő egy hematómát is talált, ami nem volt kicsi, kb 2x akkora volt mint a pici...felírt napi 3x1 utrogestan hüvelykapszulát, egyéb instrukció semmi... Nyilván vigyáztam magamra, de ugyanúgy csináltam mindent, mint egyébként (emelgettem a 9 kilós kislányomat is), annyi, hogy figyeltem a testem jelzéseire, és lepihentem mikor úgy éreztem, szükséges.

Tünetem annyi volt csak, hogy 6-7 hetesen barnáztam pár napot, utána semmi...se vérzés, se görcs.

Most a 12. ultrahangon szerencsére minden rendben volt, nem látta a doki a hematómát 😊😊

Szóval mindenkinél egyéni, de tud ez így is zajlani, remélem a továbbiakban is minden rendben lesz.

2020. máj. 14. 17:38
Mi újság? Évi87? Jól vagytok?
194. Évi87
2020. márc. 20. 18:12

Sziasztok.

12. hétben járó kismama vagyok. 10.héten tapasztaltam először vérzést,(pecsételéstöl erősebb),hasfájás görcsölés nem kísérte. Ultrahang után a dokim aztmondta hematoma. Pihenni kell. Lassan elis mult a pecsételés is. Ma reggel a multkoritol erösebb vérzés jelentkezett. Ezt annak tudom be hogy ahogy a pecsételésem is megszünt bátrabb lettem :( Nem kíméltem magam eléggé. Csak reménykeden hogy a legközelebbi uh-on minden rendben lesz a babával.

193. Betta3
2019. dec. 4. 22:07
Sziasztok Csajok! Látom vagytok itt lombikosok és vérhigítósok, Velfemesek is... Azért írok, mert picit kétségbeestem. 8 hetes lombikos vagyok két kis Buborékkal. Amit szedek: Letrox, Bromo, Dvitamin, Inofolik, Trimeszter, Velfem, Progeszteron, eddig Clexane szuri ment, pár napja Aspirin Protect helyette. Tegnap este óta brutálisan viszketek, hol a végtagokon, hol a tenyeremen, hol a fejemen, és frankó csalánkiütéseim is jönnek elő. Holnap megyek este dokihoz, de addig beleőrülök a viszketésbe... Volt hasonlóképp valaki?? Lehet, jogy az Aspirin és a Velfem nem férnek meg egymással? Segítsetek légyszi!
192. beus009 (válaszként erre: 191. - Chipke10)
2019. szept. 12. 23:54

Szia Chipke.

Remelem mostmar rendben lesz minden. Fekudnod kell?

191. chipke10 (válaszként erre: 189. - Chipke10)
2019. szept. 12. 16:54

Nah gondoltam megosztom a végeredményt is. Végül hematológusnál kötöttem ki, aki azt mondta, progeszterontól függetlenül kell a szuri egész terhesség alatt és a szülés után 4-6 hétig, a tüdőembólia múltra való tekintettel. Szedhetem a progeszteront is, kicsit azt vettem ki a szavaiból, hogy mivel hüvelykapszula, így amúgy is mehetett volna simán, mert az ösztrogén szokott inkább trombózist okozni.

Fraxiparine injekciót kaptam, amiről még az első héten kiderült, hogy allergiás vagyok rá vagy valami, mert a szuri helyén bepirosodott és viszketett a bőröm 1 órán belül és még másnap is. Úgyhogy most a Clexane-al próbálkozom :) Remélem ez beválik és véget ér a pechsorozatom :)

Én bevallom őszintén, megnyugodtam kicsita szuritól (elég viccesen hangzik...), és a hematómára sincs elvileg negatív hatással, maximum kicsit jobban vérezne, ha arra kerülne sor. De eddig tünetmentes vagyok.

Szóval aki trombózisos/embólia múlttal lesz terhes, szerintem keressen fel egy hematológust minél hamarabb.

190. Adelus (válaszként erre: 189. - Chipke10)
2019. aug. 27. 18:56

Szia!


Túléltem egy életveszélyes tüdőembóliát. Azóta vérhigítót szedek. Azonban ez a gyógyszer terhesség alatt nem szedhető. Így amikor belekezdtünk egy lombikba, ami rengeteg hormonnal jár, átállítottak szurira.

Ennyit tudtam segíteni.


Üdv: Adél

2019. aug. 27. 18:42

Sziasztok!

Ma voltam UH-on, 7 hetes és 5 napos a babám. A petezsák alatt van egy 14x8 mm hematóma. Kaptam is rá progeszteron, viszont egy elég fontos tényt elfelejtettem közölni a dokinál (mivel már nem először jártam nála és eddig mindig megemlitettem plusz annyira örültem a picinek hogy hirtelen eszembe se jutott) : volt már tüdőembóliám. Genetikai hajlamom nincs. A betegtajekoztaton olvastam hogy ez kizarja a progeszteron szedését. A dokit azóta még nem sikerült elérnem, hogy mi legyen.

Járt már valaki hasonló cipőben? Hematóma trombozisos előélettel? Hirtelen a guglin sem láttam hasonló cikkeket.

Amúgy eddig a hematoma nem okozott tünetet, de most kicsit félek, hogy mi lesz így.


Kriszti

188. beus009 (válaszként erre: 187. - Attak)
2019. aug. 19. 23:39
Kitartás!! Minden rendben lesz🍀 Ti picit nagyobbak is vagytok tőlunk. A lenyeg h mar ti is, mi is tulvagyunk a félidőn❤❤❤
187. Attak (válaszként erre: 184. - Beus009)
2019. aug. 19. 10:13

Szia Beus!

Köszi, végülis jól vagyok, bár ezt csak a tegnapi orvosi vizsgálat után merem kijelenteni. A görcsölést haskeményedések váltották fel, főleg hidegfrontos, szeles időben, de ettől függetlenül is jelentkezik elég sokszor. Nagyon sok magnéziumot szedek. Szerencsére méhnyak, méhszáj rendben.

186. beus009 (válaszként erre: 180. - Krisztina81)
2019. aug. 17. 21:01

Szia Krisztina.

Udv a klubban. Nekem is eloszor 6 heten egy gyenge majd 12 heten eros verzes. 5 hetig fekudtem. Kitartas 🖒🖒🖒

185. beus009 (válaszként erre: 183. - Szasza0)
2019. aug. 17. 20:58

Szia Szasza.

Nem hiszem h baj volna, max vegyel be tobb magneziumot.es rendeld meg meg ma hatha hamarabb megerkezik.

184. beus009 (válaszként erre: 181. - Attak)
2019. aug. 17. 20:56

Szia Attak!


Annyira hulye vagyok mindent elfelejtek....elfelejtettem irni. Bocsanat!


Minden rendben velunk!❤


19,7cm, 221g es ez a doki se latott kukacot 😁


Hetfon meg is mozdult es ez mar biztosan a pici❤ jo sojat varatott magara. Azota minden nap mocorog picit. Tegnap eloszor kivul is ereztem de mire odarohantam apahoz mar nem mozdult hiaba tette a kezet a hasamra😃


Attak veled minden rendben?? Te most hol tartasz?


Jázmin mi volt csutortokon?? Minden okes vegul? Gratulálok a kisfiadhoz😊❤

183. Szasza0
2019. aug. 15. 18:42

Sziasztok,

Ez volt az egyetlen egy fórum, ahol olvastam arról, hogy mások is használják a Velfem étrendkiegészítőt. Én a terhességem kezedete óta szedem, viszont most vettem észre, hogy holnap el fog fogyni és a hosszú hétvége miatt addig nem is jutok hozzá. Szerintetek próbléma lehet ha ezt a pár napot kihagyom? Vagy esetleg van valaki akitől tudnék venni? Előre is köszönöm a segítséget!

182. Jázmin85 (válaszként erre: 181. - Attak)
2019. aug. 13. 16:19

Köszönöm szépen a kérdést. Voltunk igen. Múlt héten nem láttak kukit. 2 orvos is rácsodálkozott h milyen izgága a baba.

Tegnap a kóla kávé csoki trió ellenére a legnagyobb nyugalomban aludt a baba. Persze háttal nekünk :)

Szép fejlett baba. Doki szerint 70 % hogy kisfiú :)

Toxémia szűrést is kértem. Ott magas kockázat jött ki a kis súllyal való koraszülésre. Alacsony dózisú vérhigító kell. Csütörtökön megyek a dokihoz megbeszélni a továbbiakat. Kicsit bennem van a para :(

A genetikus nem aggodalmaskodott. Szóval nagy baj csak nincs.

181. Attak
2019. aug. 13. 15:08
Beus, Jázmin voltatok tegnap uh-on? Remélem csupa jó híreket kaptatok!
2019. aug. 12. 07:52
Sziasztok, 38 éves 16 hetes kismama vagyok, nekem az 5.héten kezdődött a hematóma vérzés kíséretében, én is szigorú fekvésre vagyok itélve, mert 14.héten volt még egy bevérzésem, szó szerint elöntött a vér, igaz ezen a napon fogorvosnál jártam, ahol állva kellett várakoznom 1 órát, mert nem volt ülőhely, elég fárasztó napom volt, és estére baj is lett, ekkor ügyelet, kórház, bentfekvésem alatt nagyobb lett a hematoma, majd zsugorodott, barnás pecsételés kíséretében, ami mai napig tart. Én is mindent szedek, amiket ti leirtatok, welfem, duphaston, c vitamin, magne rot, femibion 2, illetve sorbifert vas, illetve meditálok sokat, és csak reménykedek hogy mielőbb felszívódik. Kívánok nektek is kitartást, türelmet, erőt.
179. Jázmin85 (válaszként erre: 178. - Beus009)
2019. aug. 9. 22:02

Hányra mész hétfőn? Én 14:40-re.


Alig várom már.

Most a kórházba megkönnyeztem az uh-t. Hatalmasat nőtt két hét alatt. Gondolom hétfőre még nagyobb lesz majd. Meg végre férj is láthatja majd rendesen.

Tegnap volt egy picike vérzés. De csak a papír lett olyan. Pihenek. Férj itthon van velem és nem enged felállni se.

178. beus009 (válaszként erre: 177. - Jázmin85)
2019. aug. 9. 12:53
En is hetfon megyek. Varom a hireket :)
177. Jázmin85 (válaszként erre: 176. - Beus009)
2019. aug. 8. 16:23

Meg mint kiderült a lepény a mellső falon tapadt meg. Még azt nem tudom, hogy esetleg a méhszájra nem e lóg rá. Az is okozhat esetleg lehet egy kis vérzést.


Majd hétfőn többet tudunk :)

176. beus009 (válaszként erre: 173. - Jázmin85)
2019. aug. 8. 14:34
Ja azt nem tudtam h genetika bolt. Azt jo gepen nezik🖒🖒Biztosan kozrejatszott nalad a stressz. Verzes utan en nemigen keltem fel. 5 hetig semmi bevasarlas, semmi seta, a kapun nem mentem ki. Pihenj te is sokat, jobbulast.
175. beus009
2019. aug. 8. 14:31
Attak az elobbit neked irtam. Nemtom hogy sikerult magamnak válaszolni😂😂😂
174. beus009 (válaszként erre: 171. - Beus009)
2019. aug. 8. 14:21

Az tuti hogy mas. Raadasul egy tizessel idosebb vagyok tőled. Em most 3-2-3 utronal tartok, 4 naponta hagyok el 1 et de ez mar csak a fele amit hasznaltam. Azt hiszem 2x1 et megtartok a 30 hetig. Ha masert nem, placebónak.

De joo! Kivulrol meg nalam semmi de bent erzem egy ideje, mondhatom en is h mostmar napi szinten altalaba tobbszor minimum 2-3 bokes :)

173. Jázmin85 (válaszként erre: 171. - Beus009)
2019. aug. 7. 17:21

Elméletileg a tegnapi uh volt a genetikai :)

De hétfőn megyek a Czeizelbe. Ott azért többet látunk majd. És biztos jobb a gép is.


Én azért járok néha vásárolni. Kb kéthetente egyszer elmegyünk. De az is csak ilyen gyors.


Férjem épp vasárnap gratulált h elértük a 12.hetet. Erre hétfőn ez a vérzés....

Bár egy hétig sokkal idegesebb voltam egyéb körülmények miatt. Így a pocak is jobban feszült. Aztán a csúcspont volt a hétfő. Gondolom ez sem tett valami jót :(

1 2 3 4 5 6 7

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook