Házasság megmentése, de minden áron?! (beszélgetés)

Igaziból - én úgy látom - azok a kapcsolatok működnek jól, ahol mindkét félnek megvan a saját élete, ahol mindkét fél boldog tud lenni önmagában is... ott adódik össze a két boldogság...

(a tévedés jogát mindig minden körülmények közt fenntartom. ;))

Anyukád szerencsés akkor, mert a munkája, a hobbija leköti az idejét, és ezek őt boldoggá teszik:)

Lehet, nekem vannak nagy igényeim: nálam ahhoz hogy boldog legyek, az is kell, hogy a társam (jóban-rosszban) mellettem álljon, és szeressen.

Nekem ez a boldogság, és a gyermekeim.

... mármint hova lépjen le? :)))

... és miiiiiiiiiiindig a pasi tehet mindenről! ... ez nem kérdés! ;DDD

Igen, a boldogság relatív: kinek mit jelent?!

Én irigylem anyukádat, nekem ennyi kevés lenne...

Persze, könnyebb mindig másban keresni a hibát:)

viszont, ebben az esetben (bár nem ismerjük a másik felet) feltételezzük azt, hogy a pasi tehet mindenről...

Igen, néha hajlamosak vagyunk úgy beállítani, hogy mi vétlenek vagyunk, de mindig kettőn áll a vásár.

Viszont, ha a nő tenni akar ellene, akkor a másik fél vagy legyen partner ebben, vagy lépjen le...

Kérdés, hogy jó ez így a gyerekeknek, hogy látják, mert látják, hogy nem vagy boldog, és elégedett?!

Nem tudok mit mondani: nagyon sok a válás, de nem minden gyerek lesz lelki sérült ettől!!

Sok függ tőled, hogy hogyan kezeled a kialakult helyzetet:)

Ismerek gyermeket egyedül nevelő szülőt, akinek "normális" a gyereke...

Téged olvasva, egy mondat jut eszembe, főleg mikor a férjed és a gyerekeid kapcsolatát irod:

A kutya is jó dolgában veszik meg.

Szia!

Nagyon sok helyen ellaposodott a kapsolat, kihültek az érzelmek, vagy talán sosem voltak olyan eget rengetőek.

Olyan ismim is van, aki soha egy percig sem volt szerelmes, mégis férjhez ment.

na, ilyenkor tuti egy idő után már nem nagyon van maradás:(

Az embernek tényleg önzőnek kell lennie, és nem szabad egy unalmas, rossz kapcsolatban élni egy életen át.

Hiszen, az élet oly rövid, most komolyan!

Az meg hogy a köv. pasi milyen lesz?+ Azon ráérsz majd akkor gondolkozni:)

Merjünk kockáztatni!

Sziasztok!

Bocs, hogy beleszólók a beszélgetésetekben, de nálunk is családi dráma van. És rohadtul ki vagyok. Sokszor gondolkodom, hogy jobb lenne újra kezdeni valakivel, de mi a garancia, hogy a másik pasival jobb lesz? A barátnőm ezt az utat járja. Vagy nős pasi és esze ágában sincs ott hagyni a feleségét, vagy csak a szex kell, stb.

Hallgatlak, ha gondolod. Sokszor az is segít, ha kibeszéli magából az ember...

Szerintem is fontos, hogy az ember magára is gondoljon:)

Hiszen egy életünk van csak, és az nagyon nem mindegy, hogyan éljük meg, és túl.

Én most vagyok ebben a dilemmában. Nem könnyű, nagyon nem.

Nálunk nincs alkoholista férj, meg hasonló problémák, csak...., ott van a csak. Még magamnak sem tudom megfogalmazni. :(

És két gyerek, akik imádják az apjukat, és a férjem is őket. De ÉN IS VAGYOK!!! Vagy nem?

Szia! Most olvastam végig a hozzászólásokat.

Én is szeretnélek téged "gondolkodásra ösztönözni". A gyerek igenis egy hús-vég ember, de a nő is, meg a férfi is ember, tehát vannak érzései, amit nem hiszem, hogy el tud titkolni hónapokig, évekig. Mert mondjuk, összeházasodtok, minden szuper. Megszületik a várva várt baba, még mindig minden szuper, aztán valahogy valami elromlik. Emberek vagyunk, tehát elmúlhatnak az érzéseink, lehetnek új elképzeléseink, elhidegülhetünk a másiktól, vagy bármi más jöhet, ami miatt mondjuk már nem érezzük jól magunkat egy házasságban saját hibánkból vagy önhibánkon kívül. Tehát nem azért szültünk, hogy utána hurcibáljuk a gyereket ide-oda, de mint tartja egy mondás "egyetlen biztos pont van az ember életében, az pedig a: VÁLTOZÁS", tehát változunk. Én nem hiszem, hogy a gyereknek az jót tesz, ha álmosollyal megyünk haza és a fenébe kívánjuk gondolatban a másikat, vagy attól félünk, hogy esetleg ő kíván a fenébe minket. Szerinted nem érzi meg egy gyerek egy idő után? És szerinted meddig tud egy ember színlelni, úgy hogy ne rokkanjon bele egészségileg, ne keseredjen meg lelkileg?

Nem magamról beszélek. Hál istennek boldog házasságban élek, de itt az alapvető emberi természetről van szó. Az emberi érzésekről, amelyeket nem lehet elrejteni sokáig. Jobb szerintem egy gyereknek, ha a szülei kiegyensúlyozottak és őszintén tudnak mosolyogni, és van olyan, hogy ez csak úgy lehetséges, ha kélépünk egy házasságból.

Bocs, hogy hosszú voltam.

Sziasztok!

Én tavaly novemberben váltam el hivatalosan 1 év házasság után... A volt férjem kezdeményezte "ellenem" a válást, az ok: "több érzelmet várt egy házasságtól"... Akkor is, és utólag visszagondolva is ez az ok nevetséges, hiszen ha voltak is viták, mindig csak kis, apró dolgokon... Szerencsére gyerek ebből a kapcsolatból nem született, a válás ennek ellenére is szörnyű volt. Egy világ omlott össze bennem, hogy valakinek ennyire nem jelent semmit sem a házasság, mert nekem nagyon sokat... Utólag visszagondolva persze jobb volt így...

Azóta már egy új kapcsolatban élek, ahol a párom teljesen házasságellenes... A válás ellenére nekem még mindig fontos a házasság, főleg, ha mondjuk gyereket szeretnék. Sokan mondjuk hülyének néznek e miatt, főleg a "mai világban", mert hogy minek kell nekem ilyen régimódinak lenni, stb., de nekem akkor is ez a "normális"... És az, hogy azért ha már házasság, akkor próbálok mindent megtenni a kapcsolat megtartásának érdekében (jó, természetesen nagyon durva példáktól eltekintve). Többször beszélgettünk erről a barátommal, felvetettem, hogy akkor minek húzzuk egymás idejét, mert ebben a dologban nincs kompromisszum: vagy ő enged 100 %-ban, vagy én... Erre "beleegyezett" (gondolom a szakítástól tartva), hogy rendben, majd ha jól alakul minden, akkor benne van ő is, majd hozzátette, hogy: "neki is akarnia kéne?"... Hát igen, úgy lenne a normális, mert ha ő nem akarja, akkor én sem (vele)...

Hát mindegy, valószínűleg bennem van a hiba, folyamatosan rosszul és balszerencsésen választok...