Házasság első látásra (beszélgetés)
A régi parasztcsaládokban mindenki dolgozott.
Még a 7-éves gyereket is befogták, ha nem mást, libát őrizni.
A mai férjes asszonyok szintén el tudják tartani magukat, sőt, valamelyikük többet keres, mint a férj.
Egy 30 túli nő már nem kislány. Tehát nem nevezhetjük így!
Egyszerűbb a beazonosítás, mivel a vénlány magába foglalja a gyermektelen, közel negyven éves, el nem kelt nőt. Ez nem egy ideje múlt kifejezés, még most is használatos.
Asszony-egyértelműen férjezett személy.
Van aki egyáltalán nem szeretne férjhez menni, és van olyan is akit nem akarnak elvenni.
Szerintem egyáltalán nem sértő jelző.
Aki azelôtt vénlány volt, az manapság öntudatos szingli.
Az eb ugyanaz.
Semennyire. Ez szórakoztató műsor, nem tudományos kísérlet. Ha utóbbi lenne, akkor előbb találkoznának, kiderülne, hogy van-e köztük kémia is.
Igaz, hogy ezelőtt a házasságokat gazdasági alapon kötötték, de most már boldogok akarunk lenni egy párkapcsolatban. Ha most sem lenne lehetőség a válásra, ahogyan évszázadokig nem volt, megpróbálna a két ember valahogy együtt élni. De most már mérlegelünk.
Azért azt egy pszichológusnak tudnia kellene, hogy van ugyan egy réteg, aki az apjával egykorú férjet keres, de a többség mégis a hasonló korosztállyal jön ki jobban. Nekem nagyon nem tetszett, hogy a fiatal lányhoz egy negyvenes férfit tettek be. Ráadásul azt is mondta a lány, hogy a férfinak legyen haja (neki az tetszik).
Egy negyvenes nőhöz nagyon jó az a pasi, de ehhez a fiatal lányhoz talán mégsem ő való.
Az új pár nekem is szimpatikus.
A mély hangú nő miért parasztozta le azt a jóképű aranyos férjét még a reggelit is az ágyba vitte neki. Ő is és a szőke nő is egy misz p.csa.
Már a szőke nő férje is bőgött.
A negyvenes pasinak nagyon tetszik a felesége, na kíváncsi leszek mi sül ki belőle.
Azért ezeknek a szakpszichológusoknak is lehetne több rálátásuk és szakmai tapasztalatuk, nekik sem pozitív ez a teljesítmény.
Az első három úgy tűnik zátonyra fut.
A szőke lány és a magas fiú sem jön ki egymással, hogy leparasztozta....
A sírós lány tuti válni fog, és a fiatal lány és idősebb pasi sem marad szerintem együtt.
Az új párnak viszont van esélye.
Szerintem egyébként mind a 4 pár jól lett összerakva. Külsőre illenek egymáshoz, és még a természetük is passzol, csak ugye 2 dudás egy csárdában....
Szegény Zotyó! Elutaztak Párizsba vitatkozni. :)
Viszont a műsor után sokan megkörnyékezik majd,s talán sikerül megtalálnia az igazit.
Az új pár viszont jól kijön egymással.
További ajánlott fórumok:
- Visszagondolva, melyek voltak az első baljós jelek, hogy baj van a házasságodban?
- Házasság az első férfival, fiatalon......
- Mit adjak a férjemnek az első házassági évfordulónkra?
- Első házasság a szerelem diadala, második a remény diadala, harmadik házasság a hülyeség diadala. Mit gondolsz róla?!
- Házasság első látásra!
- Mit lehet az első házassági évfordulóra adni?