Ha úgy döntünk, különválunk - odaadjam a gyermekünket az apukájának? (beszélgetős fórum)

szia!

nézd nem hiszem azért akar az apjával maradni mert ott mindent szabad...a környezethez erősebben ragaszkodhat.meg a fegyelmezés is csak átmeneti lenne-nem hiszem hogy hosszú távon az apja mindig mindent megengedne neki...

:(

nagyon sajnálom!

Lehet, hogy valamit nem jól fogalmaztam meg... :D

Amikor olvaslak, úgy érzem, hogy talán Csigusz kislányával beszélegetek...

Teljesen átérzed, ami a férjeddel történt (az az egyik véglet) és egy merőben más irányt képviselsz (ami a másik véglet).

Először is az "csupán nem egy dolog, hogy támogatja valaki az új társát anyagilag és lelkileg". Ez egy olyan tevékenység, amellyel határozottan "kinyilvánítja" valaki, hogy azt akarja, egy család legyenek. Elméletileg életre szóló meghatározó döntés (kellene, hogy legyen mindig).

Másrészt Csigusznál a két szülő nem tud együttműködni, láthatóan az apa ellenkezése és tiltakozása miatt, amit kivetít a közös gyermekre. Amit írsz, az csak normál, mindkét oldalon intelligens szülők válása esetén valósulhat meg, és itt nem az a helyzet.

A másik dolog az, hogy a tiszteletnek igencsak a kezdetektől jelen kell lennie. Én nem azt a vég nélküli, megalkuvó, mindent elfogadó régimódi tiszteletet értem ezalatt. Azt a tiszteletet, amely lehetővé teszi egy család működését. Ez magában foglalja, hogy a kislány nem új apukát fogad el (erről szó sincs), hanem az édesanyja új társát. De ezt el kell fogadnia. Mert a tiltakozás bár természetes, de vannak határai. Ha nem így lenne, akkor igen kevesen alakítanának új családot válás után.

Egyébként érdekes Csigusz férje, hiszen neki is van új párkapcsolata, ha jól olvastam...

szerintem nincs teljesen igazad...egy gyereknek elég ahhoz alkalmazkodni hogy a szülei külön vannak.és nem ahhoz hogy még két ember megmondja a tutit.az új ember nem új apuka...az anya társa csupán.az egy dolog hogy anyagilag meg lelkileg támogatja a párját és a gyereket...de fontos dolgokról a két szülő közösen döntsön...nem az újaknak kell ezt megoldani...és teljesen természetes ha a gyerek ez ellen tiltakozik.

a páromnál is így volt...az utolsó férj azt hitte első naptól hogy most ő az apa.mindenbe beleszólt, szabályokat hozott, döntött és az anya hagyta-pedig némelyik rossz döntés volt,csak a hatalmat akarta átvenni a családban megszerezni az én vagyok a családfő státuszt.ettől a párom teljesen ki volt akadva...az előző férj nem ilyen volt.szóval anyós nagyot hibázott hogy átadta az irányítást egy olyan embernek aki a gyereket nem is ismerte.az egy más dolog hogy anyós és az új férj megismerték megszerették egymást...gyereknél ezt nem lehet elvárni szerintem-hiszen nincs is érzelmi kapocs az elején köztük.az lett a vége hogy anyós mindig az új férjnek hitt, a gyerekeknek sosem...emiatt a párom elköltözött igazából az összes gyerek is elment otthonról...mert nem számíthatott az anyjára, és amikor az anyja nem volt otthon a pasi fenyegetőzött(pl. éjszaka nem lehetett kimenni wc-re vagy inni)szóval előbb jön az ismerkedés-és ha a gyerek bizalmát elnyeri vagy legalább megkedvelik egymást fogja tisztelni a gyerek az új társat.neki az első időben annyit jelent kb. mint egy szomszéd vagy ismerős.azért mert az anya szerelmet érez a férfi iránt a gyerek miért is érezne bármit?

Sokminden jót írtatok, de azért nekem vannak más irányú gondolataim is... nekem, mint elvált szülők gyereknének.

"újak meg alkalmazkodjanak a gyerekhez. nekik nem is kell nevelni fegyelmezni dönteni. . . " Ez azért nem egészen így van. Az új társ egyben anyagi és erkölcsi felelősséget is vállal a kislányért. Főként az, amelyik vele él. Mert biztosan közös lesz a kassza és közös az időtöltés. Egy gyermeknek irányításra, vagy talán pontosabban iránymutatásra van szüksége. Ha minden rendben van, nincsen semmi kirívó a szülő új választottjában (alkohol problémák, viselkedési gondok, stb.), akkor elvárható, hogy tiszteletet érezzen, mutasson iránta. Kezdetben nem szeretetet, de az úgyis kialakul az idő múlásával. Másrészt az édesanyának is könnyebb, ha a gyermeknevelésben van támasza, tanácsadója, akivel megbeszélheti a gondokat, megoszthatja az örömöket is.

"megszokott élete-ház, suli..." Ez egy részből igaz, de... Először is egy 10 éves gyermeknek nincsen felelősségteljes rálátása arra, hol élhetnek megfelelő módon, életszínvonalon. Most vannak barátai, a megszokott sulijába jár, de albérletben laknak, az édesanyának nincsen munkája, vagyis nemsok idő kell és anyagilag ellehetetlenednek, ami persze nem a kislány gondja...

Nem szeretnék okoskodni... de ami fontos, az az Csigusz, hogy beszélj meg vele mindent őszintén, vedd figyelembe, mit szeretne, de csak az ésszerűség határain belül. Ő még gyerek, nem testálhatod rá a végső döntést, az felelősség, meghatározza az életetek további szakaszát. Ő mégcsak 10 éves, nem hivatott ilyen döntésre. De gondolom ezt szülőként Te is érzed.

El kell neki mondanod őszintén, hogy a maradásotoknak milyen negatív anyagi vonzatai vannak... Beszélned kell vele a perről és megkérdezni tőle, ő hogyan döntene? Beszélj őszintén az új társadról vele... lehet, hogy nem is tud ésszerű magyarázatot adni az utálatára. Valószínűleg féltékeny, próbáld ezt ellensúlyozni, legyen biztos benne, hogy Te és ő tartoztok össze a legjobban a világon :D Tudnia és éreznie kell, hogy nagyon szereted őt. Biztosítsd erről tudatosan, de dönts ésszerűen.

A gyermekelhelyezési pertől pedig ne félj, nem hiszem, hogy okod van rá...

Minden jót Neked, Csigusz! És minden jót az új kis családodnak!

megértem.a lányodat is, valószínű hogy az új párokat okolja amiért a régi család felbomlott.az meg igaz az újnak nem fogad szót...nem is kell.mert a szülők maradjanak szülők az újak meg alkalmazkodjanak a gyerekhez.nekik nem is kell nevelni fegyelmezni dönteni...főleg az elején mert abból csak a baj van...nem biztos úgy gondolják a gyereknevelést ahogy te vagy a párod és 4 embernek megfelelni...

egy per szerintem elég sokáig tart...főleg ha a felek nem tudnak megegyezni.a páromnál ilyen nem volt...ő az apjával akart maradni...és nem azért mert csak őt szerette, hanem mert apjánál volt a megszokott élete-ház, suli stb. de a szülei ezt nem vették figyelembe-nem is harcolt egyik sem a gyerekért, elváltak és a bíróság döntött ők meg elfogadták.bár lehet jobb lett volna ha a gyerekre hallgatnak...csak hát anyós is úgy érezte sokáig azért nem akar vele maradni a párom mert nem szereti eléggé.

elhiszem...nem egy egyszerű helyzet...

beszélgettél már a kislányoddal mit gondol hogy érez stb?

amúgy meg pont kiskamasz...

nekem a párom mindig azt mondta hogy az anyja nem beszélt vele a változásokról és az volt a legrosszabb-mert maga mellett tartotta de semmibe nem avatta be és döntött egyedül.pl. nem mondta el hogy el fogja hagyni a párját, vagy hogy új kapcsolata van-hazajött párom a koleszból és egy idegen embert talált otthon aki csókolgatta az anyját...ami nem is lett volna baj csak a párom nem értette mi van mert az anyja hónapokig titkolta stb. de a költözéssel is így volt 3 szor költöztek, nem mondta nem kérdezte őket-csak megtörtént velük.

amúgy egy idő után a kislányod is máshogy fogja látni-most még kell idő hogy végiggondolja a dolgokat...ő sokkal nehezebben érti mint a felnőttek.és biztos nagyon szeret!

szia!

persze hogy számít a gyerek...mindig ő számít.

ezt onnan tudom hogy a párom anyukája már kétszer vált-egyszer a párom 6 éves korában utána meg 15 éves korában-és sosem kérdezte meg a gyerekeit-csak vitte magával őket(költöztek ide oda) és amit elhatározott abból nem engedett-se a gyerekeknek se a párjainak akiktől elvált.ez nagyon megviselte a páromat-rányomta a bélyegét a gyerekkorára...és az lett hogy rossz viszony volt a párom anyukája és a férfiak között hosszú évekig-párom apukájával csak pár éve kezdtek el újra beszélőbe lenni.

a másik amit gondolok hogy nem a gyereknek kell alkalmazkodnia hanem az új párodnak és neked is-el kell fogadni hogy ragaszkodik a sulihoz lakóhelyéhez barátaihoz-teljesen természetes, mert neki ezek a biztos pontok az életében-hiszen a család éppen most ingott meg.amúgy egy sima iskolaváltás költözés is megviselné-mert gyerek.nem tudom megválaszolni mit tegyél...csak elmondtam amit a pároméknál láttam és az ő(mint gyerek) szemszögéből megtudtam.

Igen, egyetértek, ebben biztosan igazad van, az én szemszögemből is /;)/

Ha én is megbántottalak, elnézést kérek én is.

Akkor hát tiszta lap és ha *akármi*, akkor privi.

"egy példát, anyagiakra kihegyezve a gyerek-passzolást."

Én nem úgy értelmeztem azt a hszt.

Nekem az jött le,hogy az anya önzetlenül cselekedett,mert biztosítottabbnak látta ott a jövőjüket ,mint maga mellett tartva.

Azt meg pláne nem tudom hol olvastad,hogy az anya nem vett részt a gyereknevelésben ,és nem szerette és szereti őket a mai napig,és azóta úgy mond "lepasszolta"?

Ha egyetértesz velem, akkor ne offoljuk túl a fórumot!

Én nem haragosokat akarok gyűjteni, részemről induljunk tiszta lappal.Ha megbántottalak, elnézést kérek!

Az öszes többi adódó vitás kérdést (ha van) priviben tárgyaljuk meg!

Bocsesz, hogy bunkóságnak vettem azt, hogy csak úgy légből kapva indulatosan kijelentetted, hogy én magamat a gyerekemnél előrébb tartom.

Akkor ezek szerint nem láttad, amikor ezt írtad nekem, hogy én az előttem szólónak címeztem, aki beírt egy példát, anyagiakra kihegyezve a gyerek-passzolást.

Valóban nem tehetsz róla, hogy nem a témához szóltam hozzá, de igen sok köze volt a témához, ha már az előttem író is ideírta példáját, az övére pedig lehet reagálni.

Bocsi mindenkitől az off-ért, de útálom a privit, ha nyilvánosan keletkezett egy nézeteltérés!

Correct!

Lehet, hogy Te egy hsz-ra reagáltál, én az eredeti témát vettem alapul.

Hogy ki személyeskedett kivel, azt ne firtassuk, viszont Te voltál az, aki lebunkóztál, én ilyet Veled nem tettem!

Arról nem én tehetek, ha valaki nem az adott témához szól hozzá,(ez nem is derült ki a hsz-edből), hanem csak kiragad 1 megjegyzést a sok közül.

Lehet, hogy nem vagy bunkó :O csak rossz napod volt...de legközelebb ha összefutunk valahol és olyat írok, ami neked épp nem tetszik, egy előttem író tag hozzászólásáRA, akkor ne kezdj el csak úgy személyeskedni és ne mondd, hogy előbb magamra gondolok nem a kislányomra, mert én magamra Vele szemben sohasem gondolok.

Köszi.

Azt hiszem értelek.

Azt hiszem az én véleményem is ez volt.(?)

Ezért lettem bunkó!

(vagy tényleg bunkó vagyok és mégsem értem...)

97. maraton 2009-08-19 18:02

Nem olvastam az előzményeket, csak a címet.

Van egy barátnőm, és több év után úgy döntöttek a párjával, hogy elválnak. Kettő gyerekük van. A pasi nagyon jómódú volt. A barátnőm nehéz szívvel, de az apánál hagyta mind a két gyereket, mert tudta, hogy mind anyagiakban, és szeretetben sem lesz a gyerekeinek hiánya. Azóta a gyerekek felnőttek, és nagyon jó kapcsolatban vannak az anyukával is. Mind a ketten főiskolára járnak, és remek felnőttek lettek. Biztos, hogy a barátnőm szíve összetört amikor a gyerekeit "elhagyta", de ő akkor helyesen próbált dönteni. Ezen a végtelenségig el lehet vitatkozni, hogy kinek van igaza. Valaki úgy is sérülni fog, de ha egy mód van rá, az ne a gyerek legyen.

Erre válaszoltam én személyre célzottan, az enyémre meg Emőke vagy ki, és én meg az övére. Szóval rendesen szét lett offolva, de én csak a maratonéra válaszoltam, de erre Emő.?. elkezdett személyeskedni.

Szóval itt nem a ki-miből-indul-ki dologról van szó, hanem, hogy nem kellett volna személyeskedni.

Tudod ,mindenki magából indul ki:))

Aki egyből erre vezeti vissza ,az anyagias,aki arra vezeti vissza ,hogy foggal körömmel tiporná sárba a gyerekek óhaját,az meg önző.Én gy gondolom.:))

Ne csodálkozz.

A házasságok többsége birtokosi jogviszony ,semmi köze a szeretethez.