Ha úgy döntünk, különválunk - odaadjam a gyermekünket az apukájának? (beszélgetős fórum)

Van aki csak magára gondol, van aki inkább a gyerekére!

Te az előbbiek táborát képviseled!

Szerintem cselekedj úgy ,ahogy a lányod szempontjából helyesnek véled.

Ha ez azt jelenti ,hogy az apjával marad ,akkor úgy.

Nem látok ebben semmi rosszat.

A lényeg ,hogy Ő boldog legyen.

Másrészről nem értem igazán az ellenkedőket,hisz egy válás ,és az ,hogy hol marad a gyerek,az egy dolog,és az egy másik,hogy a felnőttek mennyire felnőttek ahhoz,hogy a gyereket közösen gondozzák és neveljék ,egyetértésben ,szeretetben ,annak ellenére ,hogy nem élnek egy házban.

Elolvastam a fórumot.

Ilyen hidegvérű, érzéketlen emberrel ritkán találkozni. Szerintem lehet, hogy jobb lenne, ha az apja nevelné a kislányod, ahogy írtad tőle legalább kap szeretetet. Ha én lennék ebben a helyzetben, soha meg sem fordulna ez a fejemben. Ráadásul, ha már megszülted, akkor nem kéne lepasszolni, mert "nem bírnád". Bocsi kislányom, nem kellesz, mert közbejött a mami. Na mindegy, ezer féle megoldásod lehetne, de már rég nem jó, ha itt lyukadtál ki. Örülj neki, hogy ilyen az exed.

Nem olvastam az előzményeket, csak a címet.

Van egy barátnőm, és több év után úgy döntöttek a párjával, hogy elválnak. Kettő gyerekük van. A pasi nagyon jómódú volt. A barátnőm nehéz szívvel, de az apánál hagyta mind a két gyereket, mert tudta, hogy mind anyagiakban, és szeretetben sem lesz a gyerekeinek hiánya. Azóta a gyerekek felnőttek, és nagyon jó kapcsolatban vannak az anyukával is. Mind a ketten főiskolára járnak, és remek felnőttek lettek. Biztos, hogy a barátnőm szíve összetört amikor a gyerekeit "elhagyta", de ő akkor helyesen próbált dönteni. Ezen a végtelenségig el lehet vitatkozni, hogy kinek van igaza. Valaki úgy is sérülni fog, de ha egy mód van rá, az ne a gyerek legyen.

Van aki érti amit olvas, van aki nem!

Ne foglalkozz vele!

Ne haragudj Lindus, de talán azért "harcolsz" ennyire a saját igazad mellett, mert képtelen vagy más lelkébe képzelni magad.

Pedig nem olyan nehéz elképzelni azt, hogy Te vagy az apa, aki nem szülte, "csak" nemzette a gyermekét.

Aki egy válás esetén KÉNYTELEN lemondani a gyermekéről, mert a hatóságok nem tartják alkalmasnak arra, hogy ugyanúgy felnevelje, mint egy anya. aAki csak fizethet, és (ha az anyuka is jónak látja) 2 hetente 1X láthatja a gyerekét.

Nem akarok vitázni, sem megsérteni senkit, csak beszélgetni!

Én nem hiszem, hogy ez a történet igazad van-nincs igazad módon élhető meg. Egy nagyon érdekes beszélgetést indított el, ami semmiképpen sem lehet "vérre menő vita" a végén :D

Amit elmondok, az az én véleményem, az én életemen, érzelmeimen, az én "rangsoromon" alapul, nem nagyon érdekelnek a társadalmi elvárások, "normák". Én nem nézem ezt a dolgot az apa szemszögéből, mert én azt nem tudom megélni, nem apa vagyok, hanem anya.

Az én férjem nagyon jó apa, a tavalyi tanév végén felhívott a suliigazgató, hogy megköszönje az egész éves iskoláért folytatott munkáját és egyszerűen azt mondta rá, hogy "fantasztikus apa". Büszke vagyok rá, tudom, hogy fel tudná nélkülem is nevelni a gyerekeinket, de ez az ő oldala. Nekem a gyermekeim mindennél fontosabbak az életemben: párkapcsolatnál, szülőnél, a saját érdekeimnél és kényelmemnél, bárminél... Én akartam, hogy legyenek, mindent bevállalok értük, amíg csak lélegzem. Ennyi. Semmiért nem mondok le róluk semmiféle formában. De hangsúlyozom, ez én vagyok.

A szülőt nem mindenki zsuppolja be, aki nem tudja gondozni. Továbbmegyek... én abszolút nem akarom, hogy a gyermekem majd gondozzon. Az akarom látni, hogy él egy jó és gondtalan életet, amibe én nem mint probléma akarok jelen lenni. Az intézményi elhelyezés -ha megfelelő az intézet, de azt ki lehet választani- számomra megfelelő megoldás, ha egy méltóságteljes öregséget és ápolást biztosít.

Hangsúlyozom, hogy nem vagyok szerető édesapák fontosságának lerombolója. Sőt, magam is a legelőnyösebbnek tartom, ha a szülő odaadó, szerető, gondoskodó, legyen az apa vagy anya, lényegtelen.

Az én nagyfiam -hú de nagy, 8 éves :D - állandó kezelés alatt áll az ORFI-ban, ahová az édesapja hordja, mert a kisfiunk még kicsi, én vagyok vele itthon. Évente két alkalommal 2 hetet is ott töltenek, plusz a havi kontrollok. Mondhatom, hogy köztük a kapocs az átlagnál is szorosabb. Mégis a fiam határozottan kijelenti, hogy egyformán szeret minket és nem választana köztünk soha, el sem tudja képzelni, hogy egyikünk nélkül éljen.

Az anyaság számomra egy mindenen túlmutató érzés, az életem egyik értelme. Lemondani a mindennapokról semmiért nem vagyok hajlandó, ha van más út is....

És ami nem én vagyok... egy kolléganőm válás után 4 gyermeket nevel egyedül. Gyerektartás, csp, másodállás. Nem szegények, még a házon is csináltak egy-két dolgot. A fiai fantasztikusan nagyra tartják....

Igazad van, az apa (hivatalos helyeken is) csak arra jó, hogy fizesse a gyerektartást.

Legalábbis ez rögzült bele az emberekbe.

Pedig sok esetben gondoskodóbb mint az anya.

Ez az aláírásos történet teljesen megdöbbentett!

Ilyen is van?

Elképesztő.

ne haragudj de nincs igazad.

nem a könnyebb utat választja ha az apához adja a gyereket!és mivel saját magában felvetődik a dolog biztos vagyok benne hogy érzelmei a helyén vannak.

nálunk a családban van hasonló szitu-és ott a nő nem gondolt még arra hogy a gyereket az apánál hagyja-pedig amíg együtt voltak az apa volt többet a gyerekkel és ő hozta vitte az oviba és most is viszi mindenfelé hetekig vannak együtt anya nélkül-mert anya megy a dolgai után,vagy napokig van bébisitterrel-és ennek ellenére nem mondta senkinek legyen az apánál-szerintem bele sem gondolt(max abba hogy havi 100e gyerektartás jó).és az apa meg a család sem gondolja úgy hogy el kellene "venni" az anyától a gyereket-mert bennük is ez a rögzült dolog van, hogy az anyjánál a helye.

voltunk iratokat intézni(lakcímkártya) ketten mentünk a párommal és a gyerekét is csináltatni kellett-és a hivatalba azt mondta a nő én írja alá az űrlapot mert az apa nem írhatja alá!párom ki is volt akadva-mert először úgy volt ő megy be elintézni,nem gondolta hogy ő nem számít a gyereke életébe hivatalosan.és ha jobban megnézzük akkor akkor mindenkinek az anyja nevét írják a hivatalos papírokra...

Az anyaság társadalmilag rögzült dolog? Érzelgősség? Hányszor döntünk úgy a gyermekeink javára, hogy nincs józan ész, csak érzelmek? Látom, eljut az agyamig, hogy mit akar mondani, nem az eszemmel van a gond... Választ a gyermekei között... Az egyik marad, a másik megy, persze csak és kizárólag az ő érdekeit nézi...

Az én férjem jó apa és férj, de ha lemondanék bármelyik gyermekünkről bármilyen okból és nem máshol keresnék megoldást, ő biztosan megvetne.

Bocsánat előre is, de beteg szülő ápolására vannak intézmények. Ahol lehet látogatni őt (akárcsak az elhagyott gyerkőcöt). És ha ez megoldott, akkor lehet menni dolgozni...

Ez nagyon szélsőséges?

Én is látom egyébként, hogy az anyuka vívódik, de szerintem ő a saját maga számára is könnyebb utat választja (választaná, hiszen még nem biztos semmi).

Ha nem érzed a különbséget, akkor nem is tudom szavakkal elmagyarázni... Én nem azt mondom, hogy egy gyereknek fontosabb az anyja, mint az apja. És nem akarok rangsort sem felállítani... de amikor majd azt mondja, hogy elváltunk gyerekem és anyád ideadott, hogy a testvéredet és a nagymamádat tudja gondozni, ellátni... Mit gondol majd a gyerek? És azért lássuk be,hogy normál egészséges helyzetben egy gyermekét látogató apa és egy gyermekét "csak" látogató anya megítélése között van némi különbség...

És még mindig nem az apák ellen beszélek, hanem az anyaság mellett. Hol van a felelősségteljes anyaság, ha valaki megkülönbözteti azzal a gyermekeit, hogy az egyiket neveli, a másikat már nem (egyiket bevállalom, a másikat nem? mi a különbség kettőjük közt?)?

Szerintem is egy ilyesmi, kompromisszumos megoldás lenne a legjobb mindenkinek.

Az apa és anya, mint férfi-nő kapcsolat befejeződik, de mint szülők funkcioálhatnak.

(hűűű, de szárazan fogalmaztam! :) )

Szia!

Húú, de ismerős ez a story. Hasonló megy nálunk is.

Van róla fórumom, ha érdekel valakit.

Az én párom a világ leg lelkiismeretesebb apukája és látom hogy szenved, amiért elszakítják a gyermekétől. (nem a közös gyermekünk)

Nem szeretem a fekete-fehér, igen-nem válaszokat. Lehet, én vagyok furcsa, de én nem egy szívtelen anyát látok itt, hanem egy vívódó lelket.

Lehet, hogy Cinka kérdésfeltevése kegyetlenül hangzik, de ha csak magára gondolna, nem is tette volna fel a kérdést, hanem egyszerűen dönt, és lép.

Cinka, talán abba az irányba kéne gondolkodnod, hogy lehetne úgy megoldani a problémát, hogy ne kelljen elveszítenie a kicsinek egyikőtöket sem, és a ti rossz házasságotok miatt az optimális apa-lánya kapcsolat se vesszen el a kislányod életéből. Külön lehet úgy is költözni, hogy két otthona van a kicsinek, és a szülők szülők maradnak, ha már házastársak nem is tudnak lenni.

Ez nem megoldható?

Sokminden vetődött fel bennem, amikor elolvastam ezt a fórumot.

Ezt a történetet lehet nézni összesen négy szemszögből... És mindannyi oldalon más érzések, problémák vetődnek fel.

Az anya... Láttam, hogy többen az "anya csak egy van" mondásra azt felelték, "apa is". Én nem vitatom az apai felelősséget, az apai szerep és jelenlét fontosságát, de... Tegyük a kezünkre a szívünket. Ha azt hallod, hogy "elhagyott az apám" vagy azt, hogy "elhagyott az anyám", akkor melyiken hördülsz fel és botránkozol meg jobban? Az anya valami megváltoztathatatlan, széttéphetetlen és olyan mindenen felülkerekedő érzés, ami a számomra "egy orrhosszal" az apaság előtt jár...

Az apa... valószínűleg, ha valóban jó apa, akkor el fogja látni a szerepét maximálisan. Az pedig már más kérdés, hogy mit fog válaszolni, amikor majd a gyerek felteszi neki pár év múlva a kérdést, hogy miért ő neveli és nem az anyja?

A gyerkőcök között kialakulhat ellentét is: egyikünkhöz ragaszkodott az édesanya, a másikunkhoz nem... Nem biztos, hogy fogják tudni ezt kezelni...

És a nagymama... Ő mit gondol? Támogat abban téged, Cinka, hogy lemondj a gyermekedről a mindennapok nagy részében, hogy őt ápolhasd? Elfogadja ezt, nem okoz neki gondot, szomorúságot? Nem tudja ő megoldani a saját gondját esetleg úgy, hogy mindennek ne kelljen így történnie?

Én nem tudom, hogy mi a jó megoldás, mindenesetre azt gondolom, hogy többeket is az csodálkoztatott el, hogy minderről milyen nyíltan és őszintén, talán túl higgadtan is beszéltél... Én személy szerint megőrülnék, ha bármi miatt külön kellene költöznöm a gyermekeimtől... :( Elviselhetetlen számomra a gondolata is.

Egyébként ha ilyen jó apának találod a férjed, akkor nem megoldható, hogy aktívan segítsen téged a gyermekek nevelésében, úgy, hogy nálad vannak mindketten?

Húúúú, tényleg nehéz lehet így hogy beteg az anyukád, de milyen dolog az hogy őmiatta és a másik lányod miatt a kicsit odaadod.

Szerinted mit érezne az a picike?

Szereted egyáltalán a lánykád?

Ha ez így lenne, akkor meg se fordulna a fejedben ilyen dolog!

Istenem, hány ilyen van még sajnos!

Az apukák nagyon méltatlan helyzetbe kerülhetnek ilyenkor.

(Az, hogy egy nő simán teherbe eshet, átverheti a férfit, és még Őt kiabálják meg, ha hangoztatja, hogy nem kellett neki gyerek, hát elég kiszolgáltatottá teszi Őket, de tudom, ez egy másik téma!)

Én soha nem tudtam megbocsájtani az anyámnak még a halálán sem. Sajnos bennem nagyon mély nyomot hagyott. Én ugy gondolom normális esetben egy kilánynak az anyukájánál a helye , föleg ha normális életet él.

Persze vannak olyan esetek amikor az anya olyan életvitelt folytat hogy az apánál jobb helye lenne.