Ha külföldre megyek tanulni/dolgozni, cserben hagyom a családomat? (beszélgetés)

A szülő nagy általánosságban azt adja "vissza" a gyerekének, amit ő is a saját szüleitől kapott, ez a generációkon átívelő szolidaritás.

Persze ez évezredeken át oda-vissza működött, hiszen a rokonok egy kupacban éltek, így a gyámolításra szorulókat - normál esetben - segítette a család, a rokonság, az idősebbek örülhettek a gyerekeknek, levették a teher egy részét a szülők válláról.

(Kivéve, ha a rossz viszony miatt pokol volt az egy kupacban élés, mert volt bőven olyan is).

Nehéz lehet megélni a szülőknek, hogy távolra szakadt a gyermek, nincs a közelben az unoka, nem lehet vele sem közeli kapcsolatot kiépíteni, nem lehet része az életének - csak nem szerencsés ezt így kommunikálni. Ez éppen hogy taszítja a gyereket.

A gyerek "vendég a háznál", az unoka nem nagyszülői "járandóság". A követelődzés nem hoz jó gyümölcsöt.

Megette már a fene az egészet, ha egy szülő azt mondja a gyerekének, ha külföldre mersz menni, haza se gyere.

Oda nem is érdemes hazamenni.

Erről ennyit.

Érzelmi zsarolás, és ennyi. Én nem állnék le vitatkozni, mennék, ha úgy érezném, hogy nekem az a jobb. Aztán ha mégsem, nem én lennék az első, aki tévedett.

Én mondjuk bármiben támogatnám a fiamat, de a lelkem mélyén nem lennék boldog, még ha ezt nem is hoznám a tudtára.

Ha belegondolnék, hogy bármilyen jó életük is lenne, de mondjuk kint maradna mint család is, és ott lenne majd unoka, ő, feleség, stb, hát nehéz lenne. Főleg ha mondjuk nem egy "fapados távolságban vannak, vagy nem lenne rá pénzem, hogy menjek..

Nincs igazuk. Szerintem. Te életed, úgy és ott éled ahol neked a legjobb. Ha egy országban, de más városban élsz a szüleidtől sem biztos, hogy sűrűbben láthatják az unokájukat.

Nem értem miért kell felhánytorgatni, hogy 20+ évig etettek-neveltek, hisz ez a dolga egy szülőnek nem? Ha nem várnak el semmit, lehet többet kapnának...

Személy szerint annak örülök, ha a gyerekem boldog és nem annak, ha a "szoknyám mellett" van boldogtalanul.

Te jó ég!

Kezdem a 2. felvetéseddel. Az a szülő, aki úgy gondolkodik, mint ahogy leírtad - vagy túlféltő, vagy szimplán önző. Inkább önző.

Nem. Nem jogos azt mondania, hogy a gyereke "rácsapja az ajtót", csak azért mert valami többre, jobbra vágyik, álmait szeretné megvalósítani. Az pedig, amit írsz, hogy "Ha baj lesz, ide többet ne gyere haza, mert cserbenhagytál, amikor megkértelek, hogy ne" - ez meg egyszerű lelki zsarolás. Meg mi az, hogy "itthon van rád szükség"? Miért? Miért van szükség egy vélhetően felnőtt emberre otthon, aki tanulni vagy dolgozni szeretne külföldön a jobb boldogulás reményében?

Ilyeneket önző szülő mond.

Most jöjjön az 1. felvetésed: "A szülő büszke és dicsekszik". Szerintem az a szülő, aki büszke a gyerekére, nem feltétlenül dicsekvő is. De ez a szülő - ha még dicsekszik is, nemcsak büszke - legalább engedi a gyerekét a saját útját járni, nem pedig gátolja.

Kilenc év külföldön ,csak ajánlani tudom.

NEM hagyod cserben a családod.

Nyílván van egy egészséges féltés a szülők részéről ,de nem zsaroljuk a gyerekünket.

(egy percig nem bántam meg ,sőt van egy durva ,,honvágyam,,)

Nem tudom, miről beszélsz.

Nagyon logikusan levezetted, minek ez a fórum?

Nyugat-Európában teljesen természetes, hogy a rokonok nem egy országban élnek. De itthon még mindig két végletet látok:

1. A szülő büszke és dicsekszik

2. A szülő, aki úgy gondolja, hogy többet érdemel, minthogy repülőre üljön, ha látni akarja a gyerekét

Extrém eseteket leszámítva (amikor a szülő beteg vagy amikor a szülőnek kell a gyereket segíteni), mennyire jogos azt mondania a szülőnek, hogy ha külföldre költözik a gyerek, akkor jelképesen rácsapja az ajtót?

Az ilyen szülő logikája a következő:

"Megkértelek, hogy ne költözz ki (mert itthon van rád szükség, mert veszélyes)" -> "Ha baj lesz, ide többet ne gyere haza, mert cserbenhagytál, amikor megkértelek, hogy ne"