Gyermek örökbeadás hozzátartozónak (beszélgetés)
Most ez a fórum már nem is szól semmiről.:) Végülis nem fejtette ki a fórumindító bővebben hogy ez-e az utolsó lehetőség arra hogy a gyermekük náluk maradhasson és enni tudjanak neki adni. Ha utolsó lehetőség, én abszolút megértem, sőt, jó lehetőségnek tűnik.
DE! ÉS ITT MOST NEM AKAROM MAGAMBAN TARTANI A VÉLEMÉNYEMET: biztosan kapok pár követ miatta, mégis leírom: Én nagyon szigorú törvényekkel szabályoznám az örökbeadást és nevelőszülőséget hogy valóban ne a pénzszerzésről szóljon. Egy meghatározott számú gyermek örökbeadása után hivatalosan is meddővé tetetném a nőket! ( persze itt bele lehet kötni hogy akkor beadta az 5 gyerekét intézetbe, meg 5 gyereket adott családon belül örökbe de az pl.10 éve volt és mostmár eltud tartani egy "újat", de ezt ugyebár tudjuk hogy nem így van)
És a másik oldal: dolgozik, az utolsó bőrt is lehúzza róla a főnök, a munkáltató, az állam, alig van a gyerekeivel mert hülyére dolgozza magát napi 10 órában hogy eltartsa őket, mások pedig az "Ő" pénzéből élnek vígan és a pénzkereseti forrásuk a gyerekgyártás. És a dolgozó embereknek érdekes módon nem jár segély!
Én ezt most nem fognám rá kifejezetten a kisebbségre, hanem a törvények mindenkire vonatkoznának!!!
Bocs ha ezzel bárkinek a jóérzésébe is belepiszkáltam, de ez nem igazságos és akik hozhatnának erre vonatkozó szabályokat, azok tesznek rá mindenre, hiszen ők jól élnek.
Hát, ne haragudj, de én kétkedéssel fogadom a szavaidat.
Amúgy mi az, hogy "páran felébredtünk mit is csinálnak az emberek"??
Én is arra gondolok, hogy megijedt a támadásoktól.
De bízom benne, hogy utánajár, ha ezt akarja csinálni.
Igazából nem értem és dühít, hogy miért nem lehetett konkrétan írni, miért kellett úgy írnia mintha magáról lenne szó, vagy ahogy írtad, ha igaz miért nem vállalja, talán megijedt a sok támadó hozzászólástól?
Talán jól kellett volna fogalmazni.....
Én nem értem, hogy mi volt a célja a fórumnak...
Egyedül vagyok?
És azt sem értem, ha valóban ezt akartad tenni, ami kialakult, miért nem vállalod be?
Nincs abban semmi.
Semmi......
és nem szomorú a dolog mert én ilyen dologba nem mennék bele
Akkor nagyon félre vezető voltál, pl: 5.bejegyzés...
Konkrétabban is fel lehetett volna vetni ezt a témát, anélkül, hogy ködösít bárki is...
Ezzel én is egyetértek.Sajnos a mostani helyzetbe sokan a házukat is elveszítik és a gyerek elhelyezését vagy meg tudja oldani vagy nem.bizonyos mértékig érthető ha egy kétségbeesett ember keresi a megoldást.Azt is értem mért nem írta így ki ezt konkrétan.Pont a reakciók végett.Ha valakinek választania kell hogy a gyereknek a legjobbat találja meg de a nagyszülő csak ilyen támogatással tud segíteni...mi itt sose tudhatjuk ki milyen helyzetbe van .Mennyire kétségbeejtőbe.Kicsit toleránsabbak is lehetnétek.Igaz nem írta le hogy az utcán laknak karton dobozba a gyerekkel meg semmi hasonlót de elképzelhető hogy tényleg nagy bajba van.Mikor a férjem hallott erről,mi is félig viccelve mondtuk hogy lehet ezt kéne megjátszanunk.Pont akkoriba mi is nagyon kétségbeejtő helyzetbe voltunk.De végülis csak vicc volt de belegondoltunk hogy de jó lenne....ha....és el is felejtettük.Nem bírnánk elviselni hogy ne tudjuk mi van a gyerekünkel úgyhogy nekünk ezért eleve halva született lehetőség az ilyen.Egyikkel se tudnám megtenni .Azzal amelyik tegnap mikor oda volt éjszakára az apja kétségbeesve pityergett hogy bújni akar apával?Vagy a másik aki reggel mikor felébred és átjön a mi ágyunkba reggel az az első szava hogy szeretlek hiányoztál,vagy a picikém?Vagy a legnagyobb akinek most van leginkább érzelmi támaszra szüksége???
Nem nem ez a kétségbeesettek megoldása lehet.Mindaddig amíg találunk valami megoldást a gyerekeknek mellettünk a helye.
Nem ítélhetjük el és nem mocskolhatjuk látatlanba.Sajna a kisebbség ezt is biztos megjátsza.Nekik sikerül általába minden támogatást megszerezni kierőszakolni kikiabálni.Volt egy pár aki addig járt a városházára amíg a hivatalnok inkább elintézte csak ne zaklassák.Nekem a bőr a képemről lesülne ha elutasítanak és újra kellene kérnem.Van akinek beveszi a gyomra,nekem nem.
Tételezzük fel hogy tiszta szeretetből keresi kétségbe esetten a megoldást.
Remélem fórumindító azóta sikerült megoldanod a helyzeted.
HÁÁÁT NE HARAGUDJATOK!!!! TÉNYLEG BOCSÁNATOT KÉREK TŐLETEK!! őSZINTE LESZEK SEMMI ILYET NEM AKAROK BOLDOG ÉDESANYA VAGYOK ÉS RENDBEN MINDEN!!!
De
Hát igen...Érdekes dolgokat képzelnek el emberek bár, ahogy írta már valaki, még mindig jobb ez a megoldás mintha megölné, intézetbe adná, éhen halna mellette, vagy hajléktalanná válnának.
Én is olvastam ezt a mailt és el is hiszem, ugyanis egyszer halottam a buszon pont erről beszélgetni romákat. Úgy 2000 magasságában jártunk és azt mesélték, hogy milyen szemét az önkormányzat, mert csak 70 ezer forint segélyt ad gyerekenként. Akkor a fizum volt 95 ezer bruttó. Csak egy kicsit zavart a beszélgetésük...
További ajánlott fórumok:
- Abortusz - örökbefogadás - örökbeadás
- Idősek otthonában élők és hozzátartozóik segítsetek
- Veszítetted már el közeli hozzátartozódat?
- Ha az örökbeadáson gondolkozol, és te szeretnél családot találni a babádnak írj ide kérlek!
- Ha valakinek nincs pénze eltemettetni a hozzátartozóját, akkor az állam temeti el?
- Tüdőrák- a hozzátartozók oldaláról