Fekete (afrikai) párom van. Szerintetek szóljak a származásáról bemutatás előtt a szüleimnek vagy jobb a meglepetés ereje? (beszélgetés)
Nem is értem, miért merült fel a kérdés.
A szülők boldogok, ha a gyerekük boldog.
És abból tudni előre, hogy nem lesz nagy szerelem, mert fekete?
A szülő marad szamomra olyan evidens, mint a gyerek párkapcsolatába nem mászunk bele.
Persze ha mások lennének a szüleim, más lennék én is, de nekem egy percig nem hiányoznának olyan kőbunkók, akik 2016-ban nem ülnének egy feketével egy asztalhoz.
Szerintem se jó az ilyen jellegű meglepetés.
A témához még annyit: annak idején nekem is nagyon tetszettek a feketék, de valahogy zsigerből elutasítottam a kapcsolatnak még a lehetőségét is, pedig nem vagyok ellene a vegyes házasságoknak. Nem volt bennem semmilyen előítélet, vallási meg végképp nem, csak valahogy súgott a kisördögöm. Ma már tudom miért.
36 éve megjelent a környékünkön egy nagyon szimpatikus, szép, intelligens, tanzán férfi, matek-angol tanár. Nagy volt a szerelem az utcánkban lakó egyik nővel, össze is házasodtak. (A nő szülei már nem éltek, nem szólhatott bele senki a kapcsolatba.) A szerelem, az összetartás a mai napig nem múlt el. (Gyerekük a nő adottsága miatt nem születhetett.)
Korának előrehaladtával a férfinak is lettek betegségei, amire különböző gyógyszereket kellett szednie. Kiderült: az európai embereknek kifejlesztett gyógyszerek teljesen másképp hatnak az afrikaiakra. A feleség, akinek elég jó az affinitása az egészségügyhöz, felfigyelt bizonyos dolgokra. Volt gyógyszer, amelynek a mellékhatásainál kiemelték, hogy afrikai származásúaknál nagyobb lehet. Egyfolytában éberkednie kell a gyógyszerekkel kapcsolatban (is).
Aztán: a tanárok köztudottan alacsony fizetése, és az miatt, hogy nagyobb a szíve, mint a talpraesettsége, 40 év alatt nem tudott annyi pénzt összegyűjteni, hogy legalább egyszer hazalátogasson. Az alacsony nyugdíjukból kuporgatnak össze annyit, hogy az elmaradott kis faluban élő 90 éves özvegy anyukát támogassák...
Itt a megoldás, bár láthatjuk, ez sem tökéletes.
Sőt lehet, hogy össze is megy... itt-ott.
Azért egy próbát megér :)
persze, h szólj előre, micsoda kérdés ez?
még az is lehet, hogy találkozni se akarnak majd vele.
Szóljál!
Sőt még a legelején mesélhettél volna arról, hogy nem fehér.
A meglepetés ereje kifejezést más élethelyzetre használnám.
( utólag olvastam a többi véleményt )
Persze, hogy nincs, de azért reménykedek:D
A kolléganőmnek a lányának dél amerikai a férje, állandóan azon izgul, hogy mikor dönt úgy a srác, hogy hazaköltöznek. Remélem én megúszom az ilyen izgalmakat:D
Hát...Én igazán szeretem a fiamat, de nem biztos, hogy örülnék a marslakólánynak.
Ha meg lányom lenne, akkor tuti, hogy előre mondanám, hogy külföldivel ne. Igen, nem a bőrszín miatt, hanem az állampolgárság miatt.
Nem szeretnék amiatt izgulni, hogy egyszer csak olyan messzire költözik a gyerekem, ami miatt nem láthatom csak hosszú időnként.
Persze, tudom, hogy ez amúgy is benne van a pakliban, de ha külföldi a párja, akkor nagyobb az esély erre.
szerintem mutass nekik egy fotót, és akkor úgyis látni fogják, nem kell magyaráznod a tényállást :)
jobb, ha a fotón rökönyödnek meg, mint az első személyes találkozáskor :))
További ajánlott fórumok:
- Nem várt meglepetés-baba a pocakban..hogyan tovább? segítsetek!
- Milyen meglepetés ért ma?
- Szexuális meglepetés
- Reggeli meglepetésben volt részed? Röviden írd le!
- Névnapra milyen meglepetésnek örülnétek?
- 40. szülinapra meglepetés partit rendeznék, hogyan tudassam a meghívottakkal, hogy a fogyasztás önköltséges lesz?