Fekete (afrikai) párom van. Szerintetek szóljak a származásáról bemutatás előtt a szüleimnek vagy jobb a meglepetés ereje? (beszélgetés)
Ez nem korlátoltság szerintem.
Van benne némi rasszizmus, illetve kis félelem vagy a mi. Ahogy írtam én azért nem szeretnék külföldi társat a gyerekemnek, mert ha oda akarnának költözni, ahol a külföldi lakik, akkor én ritkábban találkoznék a gyerekemmel.
Amúgy pedig legyél nagyon boldog!
Nálam agyonféltősebb anya kevés van, de én is azt mondom, ha boldog a gyerekem, elfogadom a döntését.
(Most amúgy nem nehéz, tanult magyar fiú szép karrierrel, de ha ugyanez lenne feketében, elfogadnám, SEMMI nem lehet rosszabb, mint a saját gyerekünk életéből kirekeszteni magunkat.)
:)))
Pont!
Köszönöm, aranyos vagy :) Én is remélem.
Mondjuk ez neki is új helyzet, neki én vagyok az első fehér nő az életében, akivel kapcsolatra is lépett.
Hát itthon nem árt felvezetni, és nem ezzel a tulajdonságával kezdeni.
Mondjuk londonban ahol sok fekete brit, és a legtöbb kelet-európai idegen, ott ezt inkább egy mondjuk lengyel pasival kell megtennie egy helyi lánynak.
Sziasztok! Köszönöm szépen a sok választ! :)
Most reggel körülbelül másfél órát beszélgettünk a szüleimmel. Összegezve: nem repesnek az örömtől, de szeretnék mindenképpen megismereni.
Mutattam róla képeket is, mivel anyukám úgy kezdte az egészet mosolyogva, hogy "kis tejcsoki" férjem lesz, és hát utólag bevallva valami "enyhébb árnyalatra" :D számított, de az én párom nagyon fekete... Apukám húzza a száját nagyon, de ő is meg akarja mindenképpen ismerni.
Tudják, hogy az edddigi egyedüli és tartós kapcsolatom nagyon rossz volt, pedig a fiú fehérbőrű és szőke volt, illetve az eddigi ismerkedéseim is, mégis rossz hatással voltak rám érzelmileg már az első napokban... Vele most jó nekem, tiszel, tudunk közös programokat csinálni, nem igazán gondolkozom azon, hogy mi lesz, ha majd egyszer haza akar menni a szülőhazájába (mondjuk annyira valószínűnek nem tartom, mivel szép karriert épített itt ki magának mióta itt van)...
Szerinted a szín miatt nem választ jól egy gyerek?
Ha magyar a felesége, férje az garancia a boldogsághoz?
Nem az lenne a lényeg, hogy ne ájuldozzunk, hanem együtt örüljünk a gyermekünk boldogságának?
Sajnos nincs elég tolerancia az emberek hatalmas többségében, még a saját gyerekük döntésével kapcsolatban sem.
Most azt gondolom, hogy engem nem fog zavarni egy ilyen szituáció, de ki tudja mi lesz akkor, amikor esetleg meg is történik. Nem tagadom, én sem vagyok elég toleráns. Csak azért nem mindegy, hogy milyen esetben jön elő ez a tulajdonság.
Aha...a legtöbben ezt mondják, de nem ezt vallják, ha már belekerülnek egy olyan szituációba, amiről azt hitték, hogy velük az nem történhet meg.
Persze tisztelet a minimális kivételnek (én egyet sem ismerek).
Ettől függetlenül is a szülő azt szeretné, ha boldog lenne a gyereke, csak hát az ő elképzelésének is többnyire feleljen meg. Számomra ettől még nem rossz egy szülő és ugyanúgy imádja a gyerekét, csak sajnos több konfliktust szül.
Mindenképpen szólj! Teljesen megértelek és örülök, hogy én magyar állampolgárságú fehér férfiba szerettem bele. Talán tudatalattim irányított. :) Az én szüleim mindig mondták gyerekkorom óta, hogy nem akarnak tudni rólam, ha roma vagy fekete vagy akármilyen más nem magyar pasival állítok haza.
Az meg egy közhely, hogy a szülőnek csak a gyereke boldogsága a fontos. A környezetemben is mindenki ezt mondja, de egyet sem tudnék kiemelni, aki így vagy úgy ne szólt volna bele a felnőtt gyereke életébe és nem hangzott volna el egy olyan mondat, hogy " de én mérges leszek vagy haragudni fogok ezért és ezért". Persze sokan mondják, de a végén elfogadják a döntést. Itt is olvasom, hogy nekem a gyerekem boldogsága a fontos, de...na, hát már ott a de. Nagyon szeretem a szüleimet, de máig nem tudom, hogyan reagáltak volna valójában pl egy fekete pasira. Nyilván nem tetszett volna nekik, de nem tudom, hogy végül elfogadták volna e. Fogalmazok úgy, hogy szerencsére sosem kellett ezt megtudnom és remélhetőleg ezután sem kerül ilyenre sor, mivel férjnél vagyok és szeretjük egymást. :)
Szóval a lehető legtöbb módon készítsd fel őket, akár mutass képet is. Ha nem szeretnének találkozni vele, én akkor is bemutatnám, de a páromat is felkészíteném. Aztán úgy is kialakul minden. Ha vele maradsz és nem fogadják el, akkor is ők a szüleid. Ugyanúgy tartanám velük a kapcsolatot, de nyilván kevesebbet találkoznánk, mert többnyire akkor mennék, ha a párommal nem közös a szabadidőnk valami miatt.
További ajánlott fórumok:
- Nem várt meglepetés-baba a pocakban..hogyan tovább? segítsetek!
- Milyen meglepetés ért ma?
- Szexuális meglepetés
- Reggeli meglepetésben volt részed? Röviden írd le!
- Névnapra milyen meglepetésnek örülnétek?
- 40. szülinapra meglepetés partit rendeznék, hogyan tudassam a meghívottakkal, hogy a fogyasztás önköltséges lesz?