Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Elítélendő?(a Sors, és furcsa játékai....) fórum

Elítélendő?(a Sors, és furcsa játékai....) (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5 6 7
2. fe96902938 (válaszként erre: 1. - Zendaya)
2012. dec. 1. 10:17

Aztán a feleségnek lesz valakije, kirakja a férfit, az a lányhoz költözik, majd visszatér a családjához és a lány ott marad egyedül, de a férfi eltudja mondani, hogy felnevelhette a gyermekét, amit a lány elakart érni, és amiért lemondott a férfiről.


Hogy mi történt a lánnyal-az lényegtelen.


Ez a story vége:)

2012. dec. 1. 10:09

Sziasztok!

Szeretnélek megkérni titeket,akiknek van időtök és türelmetek,és elolvassátok azt,amit elmesélek,hogy mondjátok el az őszinte véleményeteket.


Ha már annyi minden van mögötted,és végre sínre teszed az életed...és azt hiszed,már csak végig kell sétálnod ezen az úton,szép nyugodtan,csendben,amikor azt hiszed,hogy már nem piszkíthat bele semmi ebbe az életbe,hogy már csak egy út van előtted...az élet mindig próbára tesz,és nyit egy új ajtót.Vagy azzal a céllal,hogy lássa,feladsz-e mindent egy butaságért...vagy azzal a céllal,hogy segítsen újra boldognak lenni,ha az életedben már nincs semmi,ami boldoggá tenne.Azt mondják,amikor két ember útját összefonja a Sors,anélkül,hogy keresték volna egymást,vagy tettek volna ezért bármit,annak mindig oka van,és úgy kell lennie,mert valamiért így történt.A férfi 30as,a nő 20as,de egyikük élete sem átlagos.A lányt 15 évesen olyan baleset érte,ami megváltoztatta őt teljesen.Senkivel sem beszélt,bezárkózott,nem bízott senkiben és nem ismerkedett meg senkivel,nem engedett az életébe senkit.Aztán ahogy az évek múltak,a megszokásból napi rutin lett,és végül kialakította a maszkot,amit minden reggel felhúz,amíg dolgozni és iskolába megy,de néha így is szüksége van a nyugtatókra,amiket 15 évesen felírtak neki.A férfi életét is hasonló tragédia nehezítette meg,sokat küzdött azért,ahol most tart.Egy gyönyörűszép kislánya van,és felesége.A lány egyetemre jár és dolgozik.A munkahelyükön ismerték meg egymást.Egy nap teljesen váratlanul a férfi elkezdett beszélgetni a lánnyal,de az,mint mindig,távolságtartó volt.A beszélgetés meg felszínes,de aztán mindig mélyebb,és rájöttek,hogy szinte mindenben hasonlítanak.Összebarátkoztak,de egy idő után ez kezdett kevés lenni.A férfi sokat mesélt magáról és az életéről.Hogy jóideje nem működik rendesen a házassága,mert a feleségét semmilyen program nem érdekli,amivel előáll,ritkán mennek együtt valahova,nem beszélgetnek eleget,és ha kezdeményezne,a nő elutasítja minden erőfeszítését.A kislány a mindene,már nem érdekli semmi más,szinte csak emiatt van együtt a feleségével,hogy annak az édes kisgyereknek teljes családja lehessen.Mindent,ami az ő érdeke lenne,háttérbe szorít érte,mert ezt teszi egy igazi szülő.A lány nagyon büszke rá emiatt,és sosem engedné,hogy elhagyja a családját miatta,mert ilyen teherrel nem tudna élni,ahogy a férfi sem.Mindketten tudják,hogy a kislánynak van a legnagyobb szüksége az apukájára,még akkoris,ha a feleségnek nincs,és ezt nem teheti tönkre semmi,mert még nem elég idős ahhoz,hogy megértse azt, hogy az apukának elege van,mert nem működnek a dolgok jól közte és az anyukája között,és ezért elmegy valahova valameddig...Viszont hónapok óta találkozgatnak,és mindketten rengeteget jelentenek egymásnak,talán az egész világot.A lány 23 éves,és 15 éves kora óta soha senkinek nem sikerült olyan gyorsan közel férkőznie hozzá,hogy annyira a bizalmába fogadja,hogy elmeséljen mindent az életéről,a balesetéről,hiszen ha rá gondol,még most is sírva fakad.Ennek az embernek sikerült ezt az évek alatt összefagyott jeget megrepesztenie,és a lány végre lát valami mást is,nem csak azt,hogy otthon van biztonságban,és így kell élnie.Ez a repedés minden alkalommal szélesebb,amikor együtt vannak,

.Mindketten úgy érzik,hogy még senki nem szerette őket annyira,mint most ők egymást,hogy még senki nem tett értük annyit,mint ők ennyi idő alatt egymásért,és a férfinek is azok a legboldogabb percei....Igen,percei,mert sosem lehetnek együtt túl sokáig...Hiszen végülis,akármilyen szépen elmesélhetem,akkoris az történik,hogy a férfi megcsalja a feleségét,a lány meg segít neki,és hiába zavarja,akkorsem tud ellenállni..Sajnálja a nőt,a kislányt pedig mégjobban,mert ő is apa nélkül nőtt fel,és sosem akarná azt egy kisgyereknek sem,de mégsem mond nemet a férfinek,mert szinte csak akkor érzi,hogy él,amikor együtt van vele.Amikor megöleli,vagy beszélgetnek,vagy csak látja a munkahelyén.Senki sem tud erről rajtuk kívül,és senki nem is sejti,és nem is akarják,hogy bárki tudja...Fogalmuk sincs róla,mi fog történni velük,vagy meddig mehet ez így,hiszen bármikor rájöhetnek,mert mindkettejükön látszik a boldogság,még akkoris,ha nincsenek együtt.Ha a feleség rájön,és végleg tönkremegy a házasság,akkor a férfi ritkábban lehet a kislánnyal,amit nem élne túl,de a lány sem,ha miatta történne ez.Rengeteg munka van abban az életben,ami egy pillanat alatt romba dőlhet,mint valami homokvár.A lány nem tud segíteni ebben,és beleszólni sem akar a férfi családi ügyeibe,bár sokszor megkérdezi a férfit,hogy gondol-e arra,mi történhet vele,a kislányával,hogy milyen élete lehet akkor,ha mégis megtörténik...Lelkiismeretfurdalása van,amiért ilyesmiben segít,amit magában mindig elítélt,amiről azt mondta,hogy ő sosem tenné meg,most mégsem tud hátat fordítani neki.Mindketten imádják a másikat,de nem lehetnek együtt mégsem,talán soha.Csak őrzik magukban azt a pici fényt,ami megvilágítja azt a hatalmas világot,aminek akkor nyílik ki a kapuja,ha végre megint megölelhetik egymást egy kicsit...Iszonyú nehéz ezt a kaput újra bezárni a következő alkalomig,mindkettőnek.A lány soha nem érezte magát ennyire boldognak,és ennyire biztonságban,és ezzel a férfi is így van.Megszakad a szívük egymásért,és a férfi családjáért,miközben próbálják valahogy mégis életben tartani azt a pici világosságot a sötétségben....És próbálják az addigi normális életüket élni,hogy semmi se látszódjon kívülről,ami fényévekkel nehezebb,mióta tudják,hogy lehetnének boldogok is,ha a dolgok egyszerűbbek lennének...


Hát ez a történet.Biztos ismerős sokaknak,még ha nem is vallják be maguknak.Talán van itt olyan is,aki hasonló cipőben jár.Azt kértem,hogy írjon véleményt,akinek volt türelme idáig eljutni,rosszat is nyugodtan,mert fogalmam sincs,hogy erre van-e mentség,vagy bármi.Azt mondják,sosem a szívre kell hallgatni,hanem az észre..Nem tudom,hogy mit tehetnék,bár halványan látom,csak elfogadni nem akarom,hogy mi is lesz ennek a vége...


Minden hozzászólásért köszönet,már csak azért is,hogy elolvastátok.Így is könnyebb,hogy megoszthattam valakivel...Nem tudom,elítélendő-e,bár aki elítél,megértem,aki nem...annak köszönöm az együttérzést!


Sziasztok.

1 2 3 4 5 6 7

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook