Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Éjszakai felriadás- Pavor nocturnus fórum

Éjszakai felriadás- Pavor nocturnus (beszélgetős fórum)


2018. márc. 1. 09:38
Kedves sorstársak! Nekem a 7 éves fiam szenvedett ebben a pavor nocturnus nevű nyavajában, szerencsére csak két hónapig. Éjszakákon át bújtam a netet, hogy találjak valami megoldást erre a szörnyűségre és, amikor azt olvastam, hogy majd legkésőbb serdülő korára kinövi, teljesen kétségbe estem. Az utolsó három hétben már minden éjszaka felriadt, rohangált, ordított és nagyon erős pánikszerű tünetei voltak. Nem mindig emlékezett rá, de sajnos néha igen és már a vége felé elaludni is félt. Teljesen kimerültünk bele. Beszéltem egy pszichiáterrel is, aki azt mondta, az ő lánya is ebben szenvedett és semmit nem tudott vele kezdeni. Ekkor ajánlotta egy rokonom a KRANIO SZAKRÁLIS TERÁPIÁT, mert úgy gondolta egy kicsit megpihen tőle a gyerek. El is vittem és lássatok csodát! Egyetlen alkalom után elmúlt. Az első éjszaka sírtam a boldogságtól és megfogadtam, hogy ha ez így marad mindenképp megosztom veletek. Azóta voltunk még egyszer és azon kívül, hogy a felriadás többé nem jött vissza még számtalan pozitív hatást is tapasztaltam a gyereken, de ez már egy másik téma. Aki nem hiszi járjon utána... Szóval csüggedjetek, mert van megoldás!
2011. febr. 23. 10:09
Köszönöm!
2011. febr. 20. 22:01

Másik kedves Fórumos írta nekem:


Nekem azt mondták erre (orvos, de azóta olvastam is), hogy ilyenkor nagyon intenzíven fejlődik az idegrendszere. A másik, hogy sok inger éri napközben, amit éjszaka próbál feldolgozni. Az én babám nem két napig dobálta magát álmában, hanem hónapokig! Ráadásul volt, hogy óránként felsírt. Nálunk a megoldást a coffea tosta 15 ch jelentette naponta 2x5 golyócska. A másodikat lefekvés előtt adom neki. Keress rá, sokan használják!

Egyébként igaza van az előttem szólónak is, hogy lehet a foga is. Arra pedig az Osanit (homeopátiás az is) abszolút tökéletes megoldás! Ugyan csak a pharmafutártól tudod beszerezni, de megéri beszerezni!

2011. febr. 20. 22:00

Az egyik kedves Fórumos írta nekem:


• Coffea tosta 15CH - naponta 1 – 2x 5 golyócska A gyermek nyugtalanul alszik, hirtelen felriad, apró zajokra nagyon érzékeny. Oka a napközben álélt túl sok jó élmény.

•Sedatif PC – lefekvés előtt gyermeknek 1 tabletta, felnőttnek 2 tabletta

Olyan alkotóelemeket tartalmaz, amelyek csökkentik a stressz okozta vegetatív funkciók hevességét, oldja a stressz okozta szorongást és a feszültségeket. Különösen hatásos idegesség, elalvási nehézségek vagy a gyakori felébredések esetében.

2011. febr. 20. 21:56

Szia AKISZT

Nagyon sok baba van így - ezt a fórumi anyukák írják.

Nálunk is ez a helyzet 1 óra elteltével felsír ....

Valahol hallottam, ez azért van mert nekik kb. 1 órás az alvási ciklusuk. A felnőtteké kb. másfél óra. Ezért van, ha együtt elalszotok, hogy a legmélyebb álmodból riadsz fel.

2011. febr. 19. 10:09
Tapasztalatokat,hozzászólásokat várok azoktól,akiknek kisgyerekeivel fordult elő hasonló. Elalvás után egy ora múlva felriad,sir,nincs ébren de nem is alszik.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook