Egy versszakos idézetek /+ a költő/--ABC-sorrendben (fórumjáték)
Láttad már az éj színét?
A fehéren izzó szenvedélyt?
A fény, hogy szövi az éjszakát
Kócolt haján át meg át?
Láttad már az éj színét?
A kéken suttogó, hűs zenét?
A dallamot, ahogy a csenden át
Fűszerezi halk szavát?
-a szerzőt nem találtam hozzá! -
Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos füzérbe görbítve - légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: "Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!"
Babits Mihály
Jönnek, jönnek a vendégek,
de én tőlük nem félek,
a kapuba kiállok
és jó estét kívánok!
Gyurkovics Tibor
Itt bolyongok elborúlva
Egy kopár domb tetején,
Itt, hol a fű mind kisült már
E terült sír fenekén.
Vad dühével és zajával
Nem riaszt a fergeteg;
Zápor omlik, csapkod, és már
Szinte mindenem remeg;
Én bolyongok: a levelkék
Hullnak, a cserág suhog,
Vagy tövétől elszakadván
A derékfa csikorog.
Vörösmarty Mihály.
Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Ady Endre:
Gyönyörködni jártam a templomokba,
Mint a hangversenyekre, tárlatokra,
A lelkem minden szent beszéd után
Csak muzsikával, képpel lett tele,
A nagy poézis fergeteg-szele
Az építő szó boltíve alól
Süvöltve tört ki, s úgy markolt belém.
Csak ezt lestem, csak erre vártam én.
Égett a szívem pogány csipkebokra,
Szent szél szította szándéktalanul, -
A láng szomjazta a forgószelet,
S a tűzből született egy költemény
A 'Christi imitatio' helyett.
Reményik Sándor
gránitkövön künn fekete vonalban
elszántan ballagtak hangos éji züllők,
s mint a vízi árnyak, himbálóztak halkan
lusta bérkocsiknak árnyai, a küllők.
Hullámlott az élet lassan imbolyogva,
álmatlan merengve a nap tovatűntén,
s némán nézegette az éj árnyas tükrén
bársonyos ruháját a nehéz gyászpompa.
_
Kosztolányi Dezső,
Feljött a hold.
Valahol messze egy patak dalolt.
Aludt a völgy,
csak a fenyők susogtak néha halkan.
Szívem alatt
valami furcsa izgalmat takartam
Úgy éreztem:
még soh’sem voltam ily egyedül.
A lelkemen
vad félelmek sötét serege ült.
Wass Albert
Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.
Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél öblén távol ring.
Weöres Sándor
Egy szép kaland mindennél többet ér!
Találni nőt, ki mindent félredob,
Ha férfi csókot szűzi ajkára lop,
Ki van idő, mikor elfeled,
Hűséget, esküt, bűnt, szeretetet.
Mikor kihal a női öntudat,
Mikor a földön minden bűn szabad,
Mikor lehunyja tüzes szemeit,
Legszebb a nő, amikor vétkezik.
Rabindranath Tagore
De megtanultál sírva nevetni,
és volt, mikor nevetve sírtad el magad,
nem te lettél vesztes, csak ki kellett bírni,
s küzdeni akkor is, ha az ár elragad.
Ne bánj meg semmit, s hagyd meg a rétnek
pirosan hullámzó, lágy pipacstengerét,
ne sajnáld, ha sárral megdobált az élet!
Nekünk, holnap hozza szeretetékszerét...
Nagy Ilona
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Gyóni Géza
Cirmos cica tanakszik,
Hogy csaphatna ma lagzit.
Kamra, pince bezárva,
Nem juthat be a házba.
Pedig egy kis tejecske
Haj, bizony be jó lenne
S mert nem talált egyebet,
Fogott hát egy egeret.
Bécsi Edit
Bolond bensőm egy ős gyermeket hordoz,
Bátran nyúlok tüzekbe a kezemmel,
Asszonyhoz, fegyverhez bátran nyúlok
S mézes borhoz.
Fölröpítem piros papír-sárkányom,
Harminc év óta nem tudtam megunni,
Pórázáról ezerszer elszakadt
S mégse bánom.
Két, nagy, vaksi szememben szűz magasság
Babonás képe és célja nyilallik:
Ez tart gyermeknek: a szent soha-fény
És a vakság.
Röpülj, piros sárkányom, mindig fennen,
Ha elszaladsz, küldöm másad utánad
S nem születhet gyermek, ki ereget
Lelkesebben.
Ady Endre
Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,
Erény rongyán, bátorság mentebőrén,
Mégis mindent levetkezem, Uram,
S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.
Dús életemnek ifjú vára omlott
Mohos magánnyá szépült és ma benne
Csak csipkebokrok nőnek, ó pedig
Egy lánynak csókja mind liliom lenne.
József Attila
Arany-zár van a szívemen már,
Hétzárú lakat.
Lédám, készülj az Útra velem:
Szépség, Szerelem.
Többi dalom neked yachtunkon
Elénekelem.
Más ég alatt, szűz hajnalokon,
Lármás habokon,
Életem, sorsom, átkom, üdvöm
Majd elzokogom.
Ady Endre
Zsong a tudomány méhkasa.
Embernek ember farkasa.
Kikből a kegyelem csorog,
Papok, poéták, piktorok,
Embernyi ember vagytok-e?
Embernyomokat hagytok-e?
Csak kérdezek, kérdezgetek,
De halvány hangom reszketeg.
Sík Sándor
Zuhantál és elkaptalak,
ruhád csücskénél és a vak
mélységbe fejjel lefelé
csüngtél és én tartottalak,
a rácsnak rogyva, görcsösen,
öt ujjal, kínnal és dühvel.
Egyetlen szörnyű akarat
volt bennem: nem engedlek el!
Nadányi Zoltán
Veled és nélküled,
hozzád láncoltan élek,
távol egy másik városban,
az utcákon vontatottan lépek.
Gyötrő hiányodban, félek.
Arany-Tóth Katalin
Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.
Csukás István
Úgy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…
Gyóni Géza
Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.
Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.
Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert
Te vagy az egyetlen a Földön
akiért mindent megteszek,
Veled az életem töltöm,
Nem csak múló perceket.
Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem, másé nem lehetsz,
Én is csak a Tiéd,
Ha igazán szeretsz!
J.W. Goethe
Szoríts magadhoz és vezess tovább,
Ha lábaimban nincs már több erő,
Ha bűneimnek terhe egyre nő,
Ó, vedd a lelkem ígérő szavát.
Ha víz sodorja lépteink nyomát,
Ha válaszokra nem maradt idő,
A múltamból kérlek te jöjj elő,
Emelj karodba, úgy vigyél tovább.
W. Shakespeare
S ha káprázattá foszlik a dicsőség,
S örök robottá, ami alkotás még,
Ha mindhiába tenger küzködésem,
Ha én is, én is szürke árnyra válnék,
Bár fájna, hogy az álmaim kivesztek,
Hogy nincs, ki rózsát bús utamra hintne,
Megvígasztalna, hogy érted rajongtam,
És érted lettem olyan árva, mint te!
Juhász Gyula
Rózsa vagyok, rózsa,
szerelem virága,
vadrózsából lettem
kertek rózsaszála,
sziromruhám, kelyhem
illatárját szórja,
de tüskés az ágam,
le ne téphess róla,
le ne téphess róla!
Várnai Zseni
Parti bokor szomjazik,
az is vizemből iszik.
Szitakötő hátamon,
ringatódzik a habon.
Kizöldül a fűzfaág,
bennem nézi meg magát.
Én vagyok a kis patak,
télen alszom jég alatt.
Most hegy alatt, rét alatt,
megkeresem a nyarat!
Zelk Zoltán
Őszülő erdők rettegése,
Gyásza van a szivemben, Mylitta,
És szépsége és elszántsága,
Legdúsabb szineit most virítja
A Szerelem, az igazi,
Oly szomszédos a komor Halállal.
Ady Endre
Örök tavaszban járnék, mikor a rügyek barna
Résén az új levél görbűl már szeliden
Mint enyhe nap verőjén ha kismacska pihen
S bársony talpából lágyan ferdűl ki gyenge karma...
Tóth Árpád
Ólomfüggönye zuhogó vizeknek.
Ránk a hegyek hasztalan integetnek -
A völgyfenék még fürdeni akar.
Még szomjazik, még egyre inni kér,
Még mindig mintha megváltásra várna,
Nincs addig nyugta, nincsen addig álma,
Míg a kegyelem szívéig nem ér.
Sík Sándor