Dominó játék 2.0 (beszélgetős fórum)
Erről jut eszembe, hogy ott az első száz kötnyékén, van elég friss levegő, mert ha nincs, inkább nem is kivánkozok oda.:-)))
Tudom mi a megoldás! Évinek kell felvennie az én dominómat! Hátha!
Igen tudom, hiszen voltam fent az éjjel és átmentem Évihez (dominóilag) és láttam, de nem tudtam vásárolni, mert még nem telt le az előzőleg vásárolt dominó ideje. Így aztán visszafeküdtem, magamnak meg egyáltalán nem tudtam semmit. Érdekes, hogy mindig Évinek meg Laurának tudok jókat kapni meg vásárolni, magamnak meg soha!
Évának is az éjjel az asztalán sorakoztak a 9/4-esek, jó az fordítónak, mert minden dominójába az egyik fele 4-es volt, így aztán 4-es sorvéggel köszöntött rá a hajnal. Lehet, hogy még most is ott áll, csak azért írja, hogy milyen jól megy neki ma a játék, hogy inkább irigyei legyünk, mint sajnálói. :-)) Ne ugorj mindenre, hetek óta egyhelyben toporog. Lassan gödröt ás, amiből meg majd nem tud kijönni.
Mennyire igazad van drágám! Én meg egyszerűen ugyanazt kaptam, ami már volt is csak fordítva. 3/5, most 5/3 ugyanaz. Nem megyek semmire, 4 pontért van csak hozzávaló, de még várok. Igaz már mostanában 3 pontért sem lehet vásárolni.
És akkor Évi mondja, hogy nincs szerencséje! De hogy nincs nekem meg hiába vártam és kértem Hoxát, hogy jót kapjak meg egy ilyen semmitmondót. Igaz, aki a kicsit nem becsüli! Úgy hogy megbecsülöm azokat, amiket kapok. Csak a pontjaim azok nem mennek sehová.
Már annyira lementem az elmúlt 4 hét kapcsán is, hogy pl. 15-ik is voltam, most meg már a duplája 30-ik vagyok. Évi szerintem utol akar érni engem, de ha így folytatja utol is fog.
Direkt bosszantod Maruszját? Lassan a pipától nem lát.:-)))
Mai DominÓrák: 0, 8, 12, 14, 15,
Én kaptam egy akármivel jokert, de még nem teszem be, van még helyem és időm is bőven, majd később használom fel. Minek kapkodni?
Az elmúlt hétvégén nem panaszkodhattunk a lányommal ajándék ajándék hátán.
Ja és megkaptam életem első dupla jokerét is. - ajándékként.
1perccel késtem le a 12órást.....mióta visszaállt az óra nem lehet késni.
Mai DominÓrák: 0, 8, 12, 14,
semmi számomra kedvező dominó nem akar jönni:-(
Olyan jó lenne már egy jó kis ajándék! Hoxa kérlek! Szánj már meg! Nem haladok semmire napok, mit napok hetek óta!
Na persze. :) Délután sorban jönnek majd az órák, aztán kenhetem a hajamra a sorba nem illő duplácskámat. :DDD Ha már lement volna reggel 8-ig 6 óra, én is megvettem volna az egypontos duplát, gondolhatod.
Ilyen csekéjségre nem adunk, hogy nem illik pillanatnyilag a sorba, majd szerzünk, gyártunk hozzá sorba illőt is.:-)))
Ja igen, a dupla 5. Őt én is láttam, csak nem illett a soromba. :)
Akkor nem Szent Isten,hanem alig alig dominó! :D)))))))))
Megyek már Én is, de úgy itthon maradnék.
Azért megyek.
Szent Isten. Most benéztem. A legolcsóbb a 4 pontos! Abból is tiz drb!
Még maradt 1 pontos aukción.
Sziasztok!
Jó játékot mára is és szép napot Mindenkinek!
Vettem egy duplát, úgyan most még nem jó, de egyszer hátha soromba illik. DominÓra úgysincs, hát legalább dominóm legyen az asztalomon.
Sziasztok!
Talán ilyen sem volt még, alig van aukciós dominó, és a következő óra is csak 12-kor lesz. Úgy néz ki, hogy délutánosok leszünk:-)
Szép napot kívánok Mindenkinek!
Jó reggelt mindenkinek! Nekem meg nem volt jó éjszakám, még az 1 pontosok között sem találtam megfelelőt.
Jó reggelt mindenkinek!
Látom voltak frissek, és még frissebbek! :D)))))
Ildikó meg biztos tevékenykedik még, azért nem jött ide. Na de majd kávézunk, ugye?
Pusszancs, és nekem NAGYON JÓ éjszakám volt, dominó téren. Köszönet annak akit illet.
Szerencsém volt, most tudtam venni egy 1 pontost :-) 08:11-kor
A vásárló? Dajnos nem ezt el happolták elöllem.:-)) Majd lesz másik, de a DominÓrán sem azt kaptam.
Csak két gond van, az egyik, hogy 08:18-ig vásárlásban kötött a kezem.
A másik, nem mindnki olvassa a Fórumon leírt kérésemet, sőt azt mondja, hogy "nem is látta".
Nem fűztem nagy reményt hozzá, hogy meghalgatásra találok, de hát... :-))))) próbálkoztam.:DDD
Szerintem se. 8.10-kor már csak 4 pontosak lesznek.
Szerintem ne várj rá,el fogják vinni ,ilyenkor szinte csak a duplák csúsznak át 1 pontba,vagy még azok se.
További ajánlott fórumok: