Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Debrecenben szeretnék igazán jó nőgyógyászt találni fórum

Debrecenben szeretnék igazán jó nőgyógyászt találni (beszélgetős fórum)


159. gabuka
2010. jan. 27. 22:58
Diandra küldtem privát.
2010. jan. 27. 22:00

Sziasztok! Most találtam ezt a topikot és szeretnék én is hozzászólni!

Nekem Bartha Tünde volt a dokim és tökéletesen megvoltam vele elégedve! Ikerlányaimat 2008-ban szültem, 3-szor kerültem fel a szülőszobába mert megindultak a fájások és mindig jött amikor felhívták pedig este 10-kor kerültem fel! Amikor megszülettek a lányok is végig ott volt pedig este 9-től másnap délután 2,20 ig vajudtam! Bármi kellett jött, érdeklődött, nem ment bele hogy császárral szüljek és utólag örülök neki pedig én szerettem volna túl lenni rajta, de csodálatos volt két gyereket egymás után spontán megszülni!

Sajnos sok doki válassza a császárt pedig mindenki tud simán szülni, csak nem akar!!!!!!Ahol én voltam szobába 4-5 kismama is megbeszélte a dokijával hogy kitalálnak valamit és akkor megcsászározza! Sajnos így működik!

Na mindegy!

Nálam utánna is bejött, sőt hozott a lányoknak 1 ikres plüsmacit !

most is nála voltam ő tette fel a hurkot ja és hat hetes vizsgálatkor is csak csörögtem hogy itt vagyok a klinikán, mondta hol van és kijött behívott, nem kellett várnom!

Én csak ajánlani tudom!!!!!!

157. Diandra
2010. jan. 27. 20:31
gabuka küldtem privit.
156. gabuka
2010. jan. 27. 20:09
Szia Diandra! Megtudnád adni Török Olga Tanárnő elérhetőségét, és ha van magánrendelője megtudnád mondani hogy hol és hogyan lehet bejelentkezni hozzá? Megtudnád mondani azt is hogy mennyibe kerül a magánrendelése? Mindenkit fogad aki szeretne hozzá menni?
155. Momó84 (válaszként erre: 149. - Bedotti)
2010. jan. 26. 12:18

Szia!

Annyit tudok, hogy terhesgondozás 6000 Ft, egy komplett nőgyógyászati szűrés (kenet levétel, hüvelyi uh, emlővizsgálat) pedig 10000 Ft.

Zatikról hallottam vmi ilyesmit, hogy csak azokat vállalja, akik régóta hozzá járnak, de akkor miért nem ezt mondja??!! Nekem mondjuk nehéz lesz olyan (jó) dokit találni, aki aug. 20 körül nincs épp szabin, szóval talán inkábbb az ügyeletest kellene lekenyerezni.

Momó

154. Diandra (válaszként erre: 151. - Ágica99)
2010. jan. 22. 06:08
küldtem privit.
153. Diandra (válaszként erre: 152. - Charitable)
2010. jan. 22. 06:02
török olgához kb 10 ismerősöm jár, meg az anyum is.neki nőgyógyászati műtéte volt 2 éve, teljesen oké volt, a szülésemen végig ott volt (reggel 9-másnap hajnal 2ig), akiket ismerek mindenki imádja és nagyon korrektek a magánrendelés díjai, nekem anyagilag annyiban volt mintha itt helyben megyek el és 130 kmre lakom, ha a benzinpénzt is hozzá adom akkor annyiba került mint itt helyben (38000 lakosú város megyei kórháza) egy sima nődoki, nem tanár, mint ő.
2010. jan. 21. 19:05
csajok! Ez eddig oké, hogy a nőgyogyik szimpik, stb... de az is érdekelne, hogy milyen tapasztalatotok volt? Meggyógyultatok-e sikeresen a kezelésük alatt?? Ki érti tutin a szakmáját? Ilyenek......
151. Ágica99 (válaszként erre: 147. - Diandra)
2010. jan. 21. 08:32

Szia Diandra, meg tudnád adni nekem Török doktornő elérhetőségét? Úgy tudom, van magánrendelője, de nem tudom, hogy hol, mikor és hogyan lehet bejelentkezni.

A hozzászólásokat nézegetve még Török Peti, Bartha Tünde, Czifra Imre, Ifj. Jakab Attila és Török Olga tűnik szimpatikusnak.

2010. jan. 19. 07:58

Nyíregyházán a Korányi Magánrendelőbe 4 Szülész nőgyógyász orvos van.Nagyon kedves mind a 4 de én különösen Pap Károly doktort ajánlanám.Megéri elmenni 50 km-re debrecentől. Van honlapjuk is, online bejelentkezéssel. [link]

Nézzétek meg.

149. bedotti
2010. jan. 17. 14:01
Sziasztok! Most szeretnék bejelentkezni dr. Török Péterhez, valaki megírná nekem milyen árban dolgozik, nehogy a helyszínen érjen meglepetés :) Köszi
2010. jan. 16. 10:47
sziasztok.Dr.Juhász A. Gáborról szeretnék érdeklődni.Úgy hallottam,hogy a klinikán pénzt kérnek?most ha én elmegyek hozzá nem úgy van hogy ha akarok adok, ha nem,akkor nem?Kijelentik ennyi és ennyi?vagy ha szimpi akkor adhatok neki?hogy működik?
147. Diandra
2010. jan. 14. 01:12
török olga tanárnőt szívből ajánlom, anyukámnak nőgyógyászati műtéte során, nekem a szülésem során nagyon profi volt és kedves. és nem pénzéhes.
146. rilke (válaszként erre: 145. - A7f41877f6)
2010. jan. 13. 17:40
Azért mert iszonyatos pénzéhes valaki, s gyenge szülész, egy fokkal jobb nőgyógyász és a nagy nőgyógyászati műtéteken a kényszerhelyzetbe került nőknél nagyobb pénzeket akaszthat, ezért!
145. a7f41877f6 (válaszként erre: 143. - Momó84)
2010. jan. 13. 12:10

Érdekes! Nekem sem vállalta a szülést, "szabin leszek akkor" jelszóval. Érdekes módon majdnem minden nap láttam a klinikán a szülés környékén. És a szobatársamat is ezzel rázta le.

De lehet, hogy egyszerűen csak változott időközben a programja.

144. rilke (válaszként erre: 143. - Momó84)
2010. jan. 12. 20:49
Szerintem keress mást! :-) Jóindulatból javaslom...
143. Momó84
2010. jan. 12. 20:11
Hűha ez nem túl biztató. Van valaki, akinek jó véleménye van Zatikról? Vagy inkább hagyjam és váltsak? Egyébként is gondolkodom rajta, mert már megmondta hogy a szülésem idején nyaralni fog.
142. rilke (válaszként erre: 139. - Charitable)
2010. jan. 11. 20:11
Nekem volt Zatikhoz szerencsém: tőle gonoszabb, fekete humorúbb, bunkóbb orvopst én még soha életemben nem láttam...Egy mellettem fekvő öregasszonynak volt képe azt mondani a műtéti seb újrafertőtlenítésekor, hogy ez már az utoló kenet! Mindenkinél pénzéhesebb bunkó parazst! Egyébként patológusból lett nőgyógyász, a szülésznő barátnőm mesélte...
141. rilke
2010. jan. 11. 20:01

Sziasztok!

2 hete derült ki, hogy méhnyak polypom, myomám is van egyszerre, az ambulancián dr. Török Péter vizsgált, azt mondta egy-két hetet várhat a műtét, de még nem mertem lépni, mert nagyon rossz tapasztalataim vannak a "fogadott" orvos nélküli klinikai műtétekről, rémálomszerű tapasztalásaim voltak 8 éve. Dr. Török Péter rutinosnak, ügyesnek tűnt a vizsgálat során, gondoltam, hogy hozzá megyek, de semmit nem tudok róla. Sem szaktudásban, sem árban...Nem tud valaki segíteni?Köszönöm...

140. Momó84 (válaszként erre: 139. - Charitable)
2010. jan. 8. 16:17

Sziasztok!

Ez pontosan így van, már amikor felhívom az időpont miatt, akkor megkérdezi, miről lesz szó. Így csak akkor szoktam hívni, amikor végzek a munkahelyen és beülök az autóba. És a rendelésen ugyanígy. Pár hónapja a terhességem 7. hetében vérezni kezdtem, gyorsan felhívtam, hogy mennék. Várakozok, kijön az asszisztens, adom a Taj kártyám, mondom én telefonáltam nemrég. Erre ott mindenki előtt, "ja igen, maga a 6 hetes kismama, aki bevérzett..." Az a terhesség sajnos nem maradt meg, de most újra sikerült. Voltam 5 hetesen, megintcsak kijön az asszisztens, adom a korábbi leleteket, ugye azon még a korábbi terhesség szerepelt, ránéz, elkezd számolgatni, megkérdezi, hogy hány hetes is vagyok akkor most? Hát kénytelen voltam elmondani, hogy az a terhesség sajnos megszakadt és most úgy néz ki újra babát várok. Az asszisztens bement, leültem, ebben a pillanatban nyílt az ajtó és belép a főnököm titkárnője... Hozzá kell tennem, hogy nagyon nagy gáz lenne, ha a 16. hét előtt megtudnák bent, hogy terhes vagyok. Szóval engem akkor kezdett el idegesíteni a dolog, egyébként Zatikkal meg vagyok elégedve mint orvos és a rendelő is kellemes.

Aki nagy diszkrécióra vágyik menjen Török Péterhez, na Ő sosem kérdez semmit. Barátnőm jár hozzá és csak annyi a gond vele, hogy sosem mondja mikor menjen vissza és csak azt mondja el, amit megkérdezel. Egyébként jó doki.

Üdv: Momó

2010. jan. 7. 19:06

Sziasztok! Dr. zatikról milyen tapasztalataitok vannak?? Hallani itt mindenfélét. Én egyszer voltam nála vizsgálaton (8000,-), másodszor pedig receptet akartam kérni, hogy fogamzásgátlót szedjek. Az utóbbi találkozásunknál korántsem volt olyan, mint az elején. nah mindegy, lehet ez az én hülyeségem.

A másik gondom az, hogy oké hogy jól fel van szerelve a magánrendelője (mondjuk nekem kifejezetten feláll a szőr a hátamon attól az állítólag nyugis zenétől. Jah és amikor az asszisztens kijön és megkérdi tőled, hogy miért mentél oda, stb. Ez bunkóság. Ha véletlenül meddő valaki?? Senkinek semmi köze hozzá... sztem. De ez csak az én véleményem. És Nektek??

138. harasztosi (válaszként erre: 82. - Szamika76)
2009. dec. 30. 20:56

Szamika!

Akkor veled nagy gáz lehet! A Sápy Tamás doktornál türelmesebb, hozzáértőbb, lelkiismeretesebb doktorral még nem találkoztam.

Arról nem is beszélve, hogy műtétekben is az egyik legprofibb.

Nem tudom, neked milyen problémád lehetett vele...

137. d90c077c72 (válaszként erre: 134. - Karika2)
2009. dec. 15. 12:20
Ha nekem nem lenne dokim, Őt választanám...
2009. dec. 13. 01:13
Harsányi Ágnes az Sztk-ban rendel a 2. emeleten, rendelési időpont az ajtón kiírva.
2009. dec. 9. 10:11
Dr. Harsányi Ágnes nem tudja valaki megmondani hol rendel és mikor? esetleg egy telefonszám?
134. karika2 (válaszként erre: 122. - Lilla175)
2009. dec. 7. 15:55

Sziasztok!


Lilla175 tapasztalatát és is csak megerősíteni tudom. Dr. Zatik Jánoshoz én Miskolcról járok, gondolom ez sok mindent elárul róla. Őszinte, egyenes, közvetlen, magabiztos és ami pedig a legfontosabb, hogy szakmailag profi. (szerintem) Miskolcon már a méhemet akarták kivenni, ő pedig sikeresen megműtött és minden nap legalább kétszer megnézett az intenzíven és az osztályon is egyaránt. Bármi kérdésem, aggodalmam felmerült mindenben segített. A magánrendelésére járok ami minden igényt kielégít. Szóval mindenképpen csak ajánlani tudom! Ismét megtanultam bízni egy dokiban, pedig nem volt könnyű a sok rossz után ami velem történt itt Miskolcon. Szülni is csakis nála szeretnék, igaz császáros leszek.

133. plüssmaci2 (válaszként erre: 126. - Gabuka)
2009. nov. 25. 18:08

Sziasztok!Elképedve olvasom amiket írtatok Bartha Tündéről!Akkor ezek szerint nekem nagyon nagy szerencsén volt vele,legalábbis eddig.A telefont nekem mindig felveszi vagy ha mégse akkor amint tud visszahív,ha telefonon beszélünk bemutatkozom rögtön tudja,h miről van szó.

Nekem 2gyerekem van,mind a 2nála született és én teljesen meg voltam elégedve vele,a szülés után mindennap bejött és megnézett,sőt volt,h telefonon is érdeklődött.Ez 3éve volt,aztán szégyen és gyalázat 6hetes kontroll után nem jelentkeztem 2,5évig,aztán csak rászántam magamat és felhívtam,h bejelentkezzek hozzá vizsgálatra.Bemutatkoztam nem mondtam semmit csak a nevemet és rögtön tudta ,h ki vagyok az volt az első mondata,h jaj szia,h vannak a fiúk?

Remélem velem ezek után is ilyen kedves és rendes lesz vagy nekem eddig csak szerencsém volt....

132. KIKY
2009. nov. 23. 12:28
Dr. Kiss Zoltán. A Csapón van magánrendelője, én nagyon szeretem, kedves, mindent elmond kérdés nélkül is. Október elején szültem nála, más szóba sem jöhetett, hiába kellett ezért Berettyóújfaluba mennem (ott főorvos).
131. kime78 (válaszként erre: 128. - Málnuska20)
2009. nov. 23. 11:41

Én kismamaként voltam ambulancián Dr. Szilvásinál, aki nagyon kedves, normális és szimpatikus volt. Már ránézésre olyan megnyerő.


2 gyereket szültem, sok orvossal találkoztam mind a két debreceni szülészeti intézményben. Jó, ha van fogadott orvos, de a szülésznő szerepe sokkal fontosabb szülésnél, főleg ha végig ott van melletted.

130. gne2
2009. nov. 20. 20:35
Elég sok időt töltöttem bent a klinikán a terhességem alatt, ha az ottani orvosokról, szülésznőkről érdeklődtök, írjatok nyugodtan. :)

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook