Dackorszak (beszélgetős fórum)

Na ez az! Nálunk az anyós kérdést letudtuk, nem igazán érdekeljük, már 3 éve nem is találkoztunk!

Apuéknál két kutya van a lakásban. A lányom imádja az állatokat, de náluk az egyiktől fél (abban a kutyában én sem bízom), ezt persze nem lehet megértetni apámmal! És ez csak az egyik ok!

Majd... én mindig ezt mondom, ha kérdezi, hogy mikor alhat ott a kislány. Ha mondom, hogy vigyék el napközben valahova, sétálni, fagyi..., az persze nem érdekli. Akkor ez van, egyenlőre mi vagyunk a szülők! És ez marad is így!!!

:)) Ez meg a harmadik. Mikor aludhatnak ott a gyerekek nélkülünk?

Hát, majd ha piros hó esik! Persze ezt nem lehet megmondani.

Nálunk anyós beteg (volt enyhe agyvérzése, de inkább az a baj, hogy a gyógyszert összevissza szedi, ill. önkényesen nem, meg szokása pálinkával bevenni), após alkoholista. No meg, amíg ennyire semmibe veszik a mi szavunkat, addig egész egyszerűen nem merem rájuk hagyni egyikőjüket se. És itt nem csak a mit eszik kérdésre gondolok...

"De utána visszarázni az otthoni kerékvágásba... "

:))) Ez meg a másik.

Szélmalomharc.....

"A párom is oda-oda szól.Voltak már belőle veszekedések is.De mindegy, hogy szólunk-e vagy sem:anyós akkor is töm."

Hát ez az. :((( Hiába az összezörrenés, hiába minden, semmi se változik.

Mert még ha normál kaját ennének anyósnál! De nem. Mire oda kerülne a sor, addigra már elteltek a "kóstolj meg egy falatot ebből, csak egy kis ez, csak egy kis az"... Aztán persze lehet szidni a gyereket, ha nem ebédel rendesen. :(( Vagy megmagyarázni nekünk szülőknek, hogy de semmi baj, evett már elég tápértéket, nem lehet állandóan enni, stb... Ilyenkor kerülget a guta! Éljen a következetesség!:)

Nálunk a beszólás helyett más van: apu egyfolytában azzal nyúz, hogy mikor aludhat ott a 17 hónapos kislány. Mire mondom, hogy míg szopik, biztosan nem, rögtön megharagszik...

Mindegy, mi a férjemmel egyetértünk ebben!

Nálunk kb. 2 hónapja kezdőtt, tehát 15 hónaposan. Beszélni még nem tud, de a NEM szóra ugrik. Vagyis üt, harap, fejet falba ver, dobálózik...

Úgyhogy, ha valamire nem-et mondanék, megpróbálom elvonni a figyelmét valami mással: gyere játszani, nézzük meg mit csinálnak az állatok, hozz egy mesekönyvet. Legtöbbször beválik, de néha én is elfelejtem...

Nem, nem megy mindennap anyóshoz.De utána visszarázni az otthoni kerékvágásba...

A szabály az nálunk is ugyanaz.Annyi, amennyi beléfér jóizűen.De az elején szóljon, hogy ez sok.De a mama mindig leoltja, hogy ugyan már...

A párom is oda-oda szól.Voltak már belőle veszekedések is.De mindegy, hogy szólunk-e vagy sem:anyós akkor is töm.

Én is kezdem belátni, hogy nem fog megváltozni, csak zavar,hogy én itthon töröm magam, hogy a gyerek megtanulja a mértéket.Azt nagyon nem szeretem, mikor kaja marad a tányéron.Anyósomnál meg mindent lehet.Akkor most a gyerek mit tanuljon meg?

Akkor kicsit megnyugtató, hogy nem csak nekem van ilyen anyósom.

te mit zudsz tenni a gyerekkel?Hagyod?

Az a baj, hogy nálunk a kedves nagyi az anyósom.

Az a rögeszméje, hogy a gyerek mindig éhes,tele kell tömni.Nem csak édességgel(hála égnek!)

Egy bibi van:mi van ha a gyerek kicsit félénk és nem meri mondani, hogy sok amit szedtél?

Felnőtt adagokat tesz mindig a gyerek elé.Persze, hogy szegény nem birja megenni.De tudja azt is, hogy ételt nem hagyunk meg,és kinlódik emiatt.

Már ezerszer próbáltam tudatni anyósommal, hogy ezt nem kéne.

1.kap a gyerek otthon kaját, nem enni járunk hozzá.

2.nálunk otthon nincs kaja meghagyás.Amit elkért meg kell enni.

Tiszta ellentmondás.

Már magam sem tudom mit tegyek:szóljak 1001-re is, vagy hallgassak?

Az en fiam decemberben les 2 eves, nalunk is elkezdodott mar a hisztikorszak es a 'nem'. En is a kovetkezetessegben bizok, nalunk ugy tunik hat. Bar o sem az a hisztipisti, eddig meg megusztuk a tipikus bevasarlokozpontban csokiert magan kivul uvoltest, de volt mar par csatank a jatszoterrol hazamenesbol, vagy lefekvesbol. Nehanyszor el kell neki mondani hogy nem, es miert nem szabad, de hamar feladja szerencsere.

Nagyszulokkel ilyen szempontbol szerencsere nincs gond, nalunk az orok nassoltatas a harc lenyege, 3 havonta letiltom naluk az osszes kekszet, csipszet es napolyit etkezesek kozott, aztan mindig ujra probalkoznak, mert a gyerek annyira kerte. Persze hogy keri ha az orra elott hagyja vagy eszi! En ezen duhongok. Kinek mi jut. :)

Ja a nagyival kapcsolatban...ő az anyukám, és rászólok ha "bután" akarja a gyereket nevelni:)

Az anyósommal, szerencsére ritkán találkozunk:D

Üdv:

Móni

Bocsi lányok, h csak most írok, de sétálni voltunk egy kicsit:)

Szóval a nagylányom mikor ennyi idős volt ritkán volt ilyen problémánk.De ha valami hasonlót tett, akkor elmagyaráztam neki, h most anya nagyon szomorú hogy ilyet csináltál,és nem is játszik veled ha így viselkedsz.Akkor ő ezen elgondolkozott, és jött is hízelegni.

Bár mondom,ritkán volt ilyen helyzet.

A picur, az teljesen más...lehet h vele lesznek problémák.De igyekszem erőmön felül nyugodt maradni,és sokat beszélgetni vele.Ráhagyni semmi esetre sem szabad, mert akkor már nehezen tudod megfogni később.

Madár!

Én azt tanácsolom,hogy ebbe az egybe legyél nagyon következetes:amikor rúg feléd,vagy ütne feléd kapd el a kezét, és magyarázd el neki, hogy szülőre,felnőttre nem emelünk kezet.Nálunk is volt ilyen.Aztán,mikor tovább csinálta,mintha misem történt volna,hát rácsaptam kezére, lábára.

Nem kellett sokszor,hamar megtanulta.

De szerintem ezt meg kell tanulnia, hogy nem szabad,különben még rosszabbra is fordulhat:(

Sziasztok!Csatlakozom hozzátok.Az én lánykám 4 éves.És bizony szenvedtem vele én is.

Hála égnek nem volt az a földre verem magam tipus.

Egyetlen megoldásnak a következetességet láttam.

Azt hallottam, hogy mikor hisztiznek,ölbe kell venni őket.Én is ezt csináltam.Ölbe vettem, és nem sajnáltam az időt elmagyarázni, hogy mi van, ha...

sajnos nálunk is a mama kicsit "belekontárkodik" a nevelésbe.Monne1 hogyan reagáltál amikor a "mama segíteni" akar?

Nekem sokszor mondja a lánykám, hogy a mamánál lehet,a mama igy, a mama úgy.

Türelem a legfontosabb!:)

Akkor ha tudsz, légyszi adj tanácsot. A kisfiam most lett 3. éves. Elkezdte a hisztit ha valamit kérek tőle akkor jöm a nem, nem, nem. Ma már toporzékolt is,(ezt eddig nem csinálta)Ja a leg rosszabb, hogy ellenkezés illetve játék közben rugdos! Tegnap elött úgy cicin rugott véletlenül,

hogy sirva fakadtam a fájdalomtól! Hogy szoktassam le erröl?

Nagyon kedves vagy,de félek mindenki hibázik (én is),szeretnék minden jót adni a lányomnak amit csak lehet,és hiszek benne h többszörösen visszakapjuk:D

Kívánok neked is minden jót és szépet!

Üdv:

Móni

nagyon jól csinálod szerintem is, a következetesség a legfontosabb, ha mindne percben mást hall, akkor elveszik az információk között, ha az ember egyszer nemet mond, meg is magyarázza , hogy miért , mert az is kell, nem csak egyszerűen rávágom, hogy nem , akkor tartanod kell magad hozzám, így a gyerek megérti a lényegét!!!!!!

Köszönöm , nagyon örültem a hozzászólásodnak, már azt hittem senkit nem érdekel a téma!!!

Hello!

Az én kicsi lányom 1 éves, és már bizony próbára teszi a türelmünket.

Persze ilyenkor jön a nagyi, aki mindent megcsinál, amit a gyermek szeretne:(

Sokszor mondja...jaj, ne csináld,mert beütöd a fejecskédet...nem majd a mama segít....ezt nem szabad...stb

Hát én megpróbálok következetes lenni, és bár ne gondoljátok, h felver a pénz, de kicseréltem a szobabútort olyanra, amiről nem tud lepakolni, maximum össze tapizza,mert tiszta tüköt.De pár simítás, és újra tiszta:)

Próbálom úgy nevelni, h ne a folytonos tiltások legyenek, és igen is próbálkozzon ő egyedűl, amiről úgy gondolja h menni fog.És hála istennek olyan kitartás van benne, h addig csinál valamit, amíg az nem sikerül.Sokat dicsérem, és adok neki önbizalmat...és a későbbiek során remélem egy egészséges felnőtt lesz belőle.

Persze nem azt jelenti, h soha se mondom azt valamire h nem szabad:)

Ja,igen a kanmaszkor..hát arról is tudnék mesélni, hiszen a nagyobbik lányom 15 éves:D

Sok hibát vétettem vele pici korába, de azt most igyekszem a kicsinél korigálni.

Hiszen az anyaság egy nagyon nehéz feladat!:)))

Segítség, dackorszak!

Egy nevelési szakkönyvben azt olvastam, hogy ünnepi tortát kellene készítenünk egy szál gyertyával, amikor a gyerekünk először kimondja a szót: „én”. Mert abban a pillanatban születik meg az akarata. Szerintem is okunk van az ünneplésre, bár azt tudnunk kell, hogy ezután nehéz napok következnek!

A kétéves Sára a földön fekszik a pénztár mellett. Levegővétel nélkül képes ordítani. Közben a rágógumis polcra mutogat… Péter a kiságy rácsait szorítja. Kívülről. Néha apja felé rúg. A szülő egyetlen „bűne”, hogy este kilenckor szeretné a hároméves fiát lefektetni. Aki kisgyereket nevel (nevelt), az tudja, hogy két-három éves kora között a tündéri kisbabák kifordulnak önmagukból. A szakemberek legelső pubertásról vagy kezdődő függetlenségi törekvésekről beszélnek. A szülők pedig döbbenten állnak tomboló magzatuk előtt. Mi történt?

Miért vágja az apróság kedvenc mackóját a nagyihoz, aki csak a gumicsizmát szeretné a lábán megigazítani? Miért próbál ordítva kivetődni a bevásárlókocsiból egy adag családi csomagolású papírtörlőért? Ellenkezik? Nem ez a megfelelő szó. Az ellenkezés előre megfontoltságot tételez fel. Miközben a kétéves egy befőttesüveggel masírozik a lakásban, nem arra gondol: tudom, hogy nem szabad, de csak azért is! Azért hurcolja magával a meggybefőttet, mert nagy szakértelemmel sikerült kiemelnie a bevásárlótáskából, mert büszke arra, hogy elbírja. Különben is szüksége van rá a gyerekszobában. Mert azt tervezi, hogy meggyes pitét süt vagy megeteti vele a verebeket az ablakpárkányon. Ő „nagy gyerek”. Vágyai vannak. És akkor jön anya, és lerombolja legszentebb vágyait. Az üveget felteszi a legmagasabb polcra. Vagy a fáradságos munkával felráncigált gumicsizmát leveszi a lábáról. Kit érdekel, hogy kacsaláb? Komoly munka volt, és semmibe veszik!

A dühkitörés olyan, mint a kukta szelepe. Gyűlik, gyűlik a „gőz”, azután kitör. Benne van a csalódás és az összes füstbe ment terv. Persze némi bizonytalanság is. „Én, egyedül!” „Nem!” Ezek izgalmas szavak, fontos állomásai az én kiteljesedésének. A gyerek felfedezi: önálló lény, és nem a szülők kapcsolt része.

A jelenség az anyákat, apákat két pártra osztja. A kemény nevelés hívei radikálisan letörik a kicsi önállósági törekvéseit, a „mindent megbeszélek a gyerekkel” mozgalomhoz tartozók megpróbálják átölelni a kicsit. „Leereszkednek” hozzá. Ellenőrzik, nincs-e sérülésveszély, aztán megpróbálják ép ésszel kivárni a roham végét. Mindenesetre legyünk óvatosak: ha a kis terrorista észreveszi, hogy lelkes közönségre talál bennünk, kegyelmezzen az ég! Talán épp arra vágyik, hogy őrá figyeljen mindenki.

Molnár Judit pszichológus tanácsai

1. Akkor tiltson, ha feltétlenül muszáj!

(Például veszélybe kerül a gyerek.) Ám miért ne lehetne sajtos tésztát reggelizni (úgyis maradt vacsoráról) vagy pizsamában menni a játszótérre? (Az idegenek tekintete úgyis elriasztja hősünket…)

2. Támogassa a gyerek önállósodási törekvéseit (a kontroll legyen csöndes)!

Öltözzön egyedül, húzza fel a cipőjét (ha „kacsaláb”, úgyis kicseréli, mert kényelmetlen), hadd segítsen az asztalterítésben!

3. Tartson önvizsgálatot!

Ön hamar felkapja a vizet? Kiabál? Hevesen gesztikulál? Tudja, hogy ön a gyermek első példaképe?

4. Rendezze úgy a lakást, hogy ne kelljen állandóan tilalmakat állítani!

Ha a gyerek nem éri el a hifiberendezést, kevesebb lesz a konfliktus.

5. Ha dühkitörés előszelét érzi, próbálja meg elterelni a gyerek figyelmét!

(Rádió teljes hangerővel, tánc, keksz, telefon, a gyerek utánzása, tükör elé állítása.) Érdemes próbálkozni, a helyzet ettől nem romlik!

6. Ne felejtse el, semmi sem tart örökké!

Még a dackorszak sem. Majd jön helyette más, például a kamaszkor. De addig még rengeteg nyugodt napjuk lesz.

Meséljetek, ti hogy vészeltétek át???? Mi a jó reagálás??????????