Csak nekem furcsa? (beszélgetés)
Szerintem sincs gond a fiad és a lány kapcsolatával.
Inkább a szülők-lány kapcsolat nagyon rossz. Nem akar konfliktusba keveredni, érzelmileg kitárulkozni a szülőknek. Esetleg nem akar prédikációt hallgatni vagy csak azt nem, hogy kielemezzék a fiadat. Vagy elvegyék a zsebpénzét és valamit feltételhez szabjanak. Na meg persze gyakorlatilag együtt élnek.. de azért az se úgy működik, hogy vki beköltözik a szülői házba, a szülők jóváhagyása nélkül. Szerintem a lány egyszerűen attól tart, hogy a szüleinek minden gyors.
Majd ha befejezik a sulit, lesz munkájuk, önállóak lesznek, el lehet szakadni a szülőktől.. és tuti el is fog, a saját életét élni.
Az én anyukám is közölte, hogy ő abba belehalna, ha színesbörű fiúval állítanék haza.
Ez a veszély nem fenyegetett 😃
Én is azt mondom hogy a szülőkkel nincs túl jó viszonya a lánynak.
A férjemmel anno egy májusban ismerkedtünk meg. Azév karácsonyra hazament és mikor kérdeztem mit szóltak, hogy van barátnője, kiderült még csak meg sem említett engem. És nem azért mert nem akart, hanem mert nem voltak olyan viszonyban hogy meséljen az érzéseirol és arról van-e valakije.
Lehet, olyasmitől tart a lány, hogy a fiú ott lakik, de nem száll be a rezsibe, plusz a szülők féltenék a saját belterületüket tudtukon kívül egy számukra idegennel megosztani. Esetleg a lányukról még nem tudják, hogy szexuálisan aktív, vagy esetleg van is valami ilyen feltételük, hogy nem fiúzhat addig, míg el nem végzi a sulit... vagy tudom is én, akár az esküvőig. Még azt is el tudom képzelni, hogy ez valami örökségi feltétel.
A lánytól kellene hihető magyarázat, ezzel megtisztelné a fiút, akivel együtt él gyakorlatilag.
Ahogy írtad is, a lány nem akarja, hogy a szülei tudjanak a fiadról. Valószínűleg a lány egyszerűen csak lubickol abban a kapcsolatban, jólesik neki mindaz, amit benne kap, de ennyi. Ő nem tervez hosszú távra. Javaslom, a fiad is fogja fel így. Ha nem így tesz, esetleg nagy csalódás érheti.
Ha a lány nem akarja bevezetni a szülei köreibe, annak oka van. Régi a mondás, de igaz: Ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel!
Kinek mit jelent a rqngon aluliság? Az első barátomat azért marta el mellőlem az anyukája, mert nem voltunk falusiak, nem értettem a földhöz, nem volt földünk és tanulni akartam :(
És csak sok som év után tudtam meg.
Szóval simán el tudom képzelni, hogy mégis sajnos valami ilyen probléma van, ha amúgy minden rendben.
Namost kérdés az, hogy a lány érzései fontosabbak-e, vagy a fiadé.
Mert gondolom ő is úgy éli ezt meg, hogy nincs felvállalva, mint partner. Az pedig kínos érzés.
Lehet, hogy kicsit gyáva a lány a szülei előtt, és pont az adná meg a löketet neki, ha szelíden megkérdeznéd tőle, és szembesülne általad a problémával.
Én is így gondolom.
Csak akkor még nem nő, ha nem vállalja fel a szerelmét.
További ajánlott fórumok:
- A kisfiam látja a szellemeket! Illetve, nekem is olyan furcsa érzéseim vannak! Várom, akiknek volt hasonló tapasztalata, vagy hisz ebben
- Csak nekem furcsa, hogy albérletben, bizonytalanságban élő, minden Ft-ot nehezen kiadó nők esküvőt rendeznek a párjukkal, és gyereket vállal
- Nekem furcsa csak hogy angol szavakat tesznek a magyar mondatokban?
- Hogy küldjem el az albérlőmet, furcsa nagyon amit csinál, ráadásul nekem is szükségem van a lakásra
- Nektek is van / volt furcsa érzésetek, amikor baráttal vagy barátokkal voltatok? Egy jó ideje nem volt nekem és néha jó lenne.
- Csak az igazságérzetem hajt, amikor szóvá teszek furcsaságokat.