Beteljesületlen szerelem (beszélgetés)

Nagy kíváncsivá tettél!

Bizonyára voltak tüskék, szálkák azalatt a 13 év alatt. Hogy tudtatok túllépni rajta? Hogyan élitek meg a hétköznapokat? Ennyi idő után már nem szokott lángolás lenni. (Vagy mégis?)

Ket szabad, fuggetlen, gyermektelen ember ugy fekszik ossze, ahogy akar. Akinek hazastarsa, gyermeke, otthona, egzisztenciaja van, az gondolja meg ezerszer is, hogy kivel hancurozik. Mert ezzel csaladokat tesz tonkre evtizedekre.

sajnos a hazassag nem mindig habos-babos ize, mint ahogy sokan gondojak.

Igen, igazából a kérdést megválaszoltuk szerintem.

Már csak az élet nagy kérdéseiről beszélgettünk és általánosságokról.

Ugyan már! Az én életem az én életem. Lesz.rom hogy kinek tetszik vagy nem hogy miképp élek, cselekszem. A szeretteimre meg rám tartozik, senki másra. Ha tanár lennék is így gondolnám.

Az ivás, verekedés stb... szélsőségek, nem tartoznak ide...

Legyen boldogtalan valaki mert Janika szülei mit fognak gondolni róla??? Hát persze.

Na, ha mind ilyen, hogy mikor nincs otthon a férjük, bemegy soron kívül a gyerek tanárjához, napközben meg kesereg, ahelyett, hogy összeszedné a p-ját és megmondaná otthon világosan, hogy mit érez, vagy mit nem érez, akkor nem csodálom!

És vonatkozik ez férfiakra is, de ha egy férfi teszetosza és a feleség veszi mindezt észre rajta, hogy valami nem stimm, nyugodtan megteheti ő is a lépést, ha a másik nem elég bátor ehhez, bár kezdhetné a pasi is.

Sokkal kevesebb ilyen nyekergő lenne! Mindenki felelős a saját életéért. Kell a jó? Nem. Kell a rossz. Az igen.

A barátnőd meg olyat kérdez tőled, amire te nem tudod megadni a választ mert te nem vagy ő. Csak azt tudod mondani, hogy te mit tennél a helyében, de akkor sem ugyanaz, mert te nem vagy ő.

Komolyan, az ilyen nők olvasgatják az összes romantikus regényt és képzelik magukat a szenvedő főhős helyébe...

Egy pedagogustol igenis elvarhato, hogy a maganeletben is torekedjen a peldamutatasra, a fedhetetlensegre.

(Mert az ok., hogy a tantargyat jol adja el az oran, de utana meg kocsmazik, verekszik, jatekgepezik, csalja a hazastarsat stb.???)

Egy pedagogus valahol peldakep is (vagy nem, vagy eppen elriasztja) a gyermeknek, akinek a szellemi-pszichikai nevelese ra van bizva.

Ha körülnézek a környezetemben (munkahely, barátok, szomszédok, sulis szülők) tudod hány jól működő, boldog házasságot látok?

Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni.

Túlzásba esel, a tanár munkatársai és a szülők is annyit tudhatnak a magánéletéről, amennyit elmond, nem ott éli. A pletykások arról is pletykálnának, ha egy szülővel két szónál többet beszél, vagy ha egy anyuka miniszoknyában megy a szülőire.

Egy válás mindennapos dolog, hacsak nem egy kis faluban laktok, nem lenne nagy durranás. Sokkal nagyobb pletykára adhatott okot az, hogy a barátnőd mindenféle ürügyekkel bejárt a tanárhoz, mintha az válna. :)

A mércék is kellenek, mert máskülönben nem fejlődünk, nem jó egy helyben toporogni sem.

Ezt úgy értem, hogy kellenek, de be kell mérni egy határt, hogy az, akitől kérjük, hogy feleljen meg egy bizonyos elvárásunknak, egyáltalán képes-e rá, meg azt is, hogy mi mit tettünk azért, hogy elvárhassuk ezt és ezt. Szóval normális keretek között. Nyilván 2 maximalista ember a maximumot várja el egymástól, 2 lazább meg lazábban veszi, de a maguk maximalizmusával vagy lazaságával összeillenek, míg ha nagyon különböznének, eleve egy halott dolog

ITT A PROFESSZOR ASSZONY! DDD

elolvasom.:)

Nem törvényszerű, de sokan vannak akikre bár nem szeretném rátapasztani az OCD jelzőt, azért kb úgy állnak hozzá a párkapcsolatokhoz, mint ők.

Az ocd sok területet érint az életben, és létezik ilyen is, hogy a párkapcsolatban mutatkozik meg leginkább. Van az ember fejében egy kép, hogy szerinte milyen a tökéletes párkapcsolat. De ez a kép is folyamatosan változik, látván egy másik boldog embert, a saját képét a boldogságról úgy alakítja, hogy összehasonlítgatja azzal a másikkal. Általában kimerül az egész ilyen agymenésekben, hogy nem tesz semmit a saját boldog párkapcsolatáért, de a partner bármit is tesz, valójában csak ideig óráig lesz elég, mert megy még mindig az összehasonlítgatás. Ha nincs kivel összehasonlítgatni, akkor pedig keres valami más hibát a kapcsolatban, amiért ez nem jó.

Lényege, hogy végül senki sem lesz jó az ilyen embernek, pont ezért nem hasonlítható össze azokkal, akik szintén törekszenek harmonikus kapcsolatokra, de tesznek is érte. Illetve, ha nem működik, akkor kilépnek, de előtte megpróbálják működtetni. Az ocd-s pedig meg sem próbálja, hanem mindig keres egy új embert, akit idealizálhat, hogy vele biztos tökéletes lenne. Anélkül, hogy felmérné, hogy a valóság tükrözi-e az elképzeléseit.

És nem mondanám, hogy minden kapcsolatoknak elhidegülés a vége, de ahol ilyen mércék vannak, ott igen. A mércék is kellenek, mert máskülönben nem fejlődünk, nem jó egy helyben toporogni sem.

Ja, és nem is akarom csak úgy ráhúzni valakire ezt a jelzőt, hiszen kevés info áll a rendelkezésünkre, mindössze abból, hogy évek óta ismerik egymást, mégsem határozta el magát, de nyavalyog, hogy nem jó ez így, szerintem egy kicsit ilyen "nem jó neki semmi, de nem is akar érte tenni". Ha nem jó neki a férjével, váljon el, de ha meg jó, akkor meg mit vergődik már a másikért?

Manócska írta le jól, volt ereje kilépni abból a kapcsolatból, ami nem működött és még utána eltelt jópár év ahhoz, hogy tényleg rájöjjenek, hogy ők egymást akarják. De a fórumban szereplő sztori cseppet sem ilyen szerintem.

Igen, szerintem is ez odafent meg van írva.

Vagy így, vagy úgy.

Bittos? DDD

Na, oké, csak olyan hitelesen írtad le, mit érez, hogy .....:))