Beteljesületlen szerelem (beszélgetés)

Isten ments, dehogy támogatom én őt a megcsalásban!

Az én gyerekem is ebbe a suliba jár és én sem keverednék botrányba ha a helyébe lennék.

Szó nincs többről meg továbbmenetelről, biztosan tudom hogy nincs köztük semmi. Már egy ideje visszaállt kettejük kapcsolata a megszokott tanár-szülőre és ez most már így is fog maradni. Ha akarta volna, már régen megtehette volna hogy belebonyolódik, de értsd meg, vannak helyzetek, amikor nem éri meg mindent borítani. Még szerelem árán sem.

Ha pedig egyszer, évek múlva ne adj Isten ebből mégiscsak szerelem lenne, az úgyis utat tör magának ha őszinte és kiállja az idők próbáját.

Egyébként nem sms-eznek, sőt, belátta, jobb ha kerüli az iskolát. Ezt tartja is hetek óta.

Én akarva-akaratlanul csöppentem ebbe bele, mert egy irodában ülök vele és egy suliba járnak a gyerekeink.

Ez egyre rosszabb. Szerintem ha nem akarta volna felhívni magára a figyelmet, akkor nem ment volna be, hogy elmondja, mit érez. Késő MOST előadni, hogy magába fogja tartani az érzelmeit, hiszen a követ már feldobta! Csak most eldugja a kezét, ennyi.

Először is, ha nem akarom felhívni magamra a figyelmet, úgy teszek, hogy ne hívjam fel, tehát nem megyek be kiönteni a lelkemet a tanárnak és ezért úgy gondolom, hogy egy kicsit direkt csinálta. Sőt, kicsit feltett szándék az volt, hogy szépen lassan befurakodik az életébe, így szépen lassan a pasi is megszokja ezt és egyszer talán benne is felébred valami, ennyi.

Ez a legrosszabb egyébként. A dörzsöltebb exbarátnőm szerint a legjobb trükk, hogy nem ajtóstul ront a házba, hanem csak ilyen apróságokkal, lényeg, hogy mindig ott keverni ürügyekkel a kiszemelt áldozat körül, oszt ha nem érti a gesztusokat, akkor meg is mondani neki. Mire a pasi feleszmél, már be van kerítve, ennyi.

Mondhatod, hogy a barátnőd ezt nem direkt csinálta, nézd, az is lehet, hogy ő ezt nem meri felvállalni, hogy igen, még maga előtt sem, de nekem egyre jobban úgy tűnik, ahogy belebonyolódsz a történetbe, hogy ez történt.

Egyébként biztos vagy benne, hogy még nem volt több? Mert ha te vagy a közönsége, akkor előbb utóbb eljön az a fázis, amikor neked fogja mutogatni az sms-eit, de ezt csak akkor, amikor már úgy látja, hogy te támogatod abban is, hogy csalja meg a férjét. Akkor jobban bele fog vonni... Aztán ne legyen igazam:D

Ez nem egészen így volt ahogy elképzelitek.

Akkor még egyszer:

A barátnőm egy ideig magába tartotta, majd pár hónap után bement megoldást keresni, szemtől-szembe elmondta hogy mi az ábra, keressenek-e másik sulit avagy mi legyen. A tanár ekkor marasztalta őket és meglepődésében nem tudott mit mondani. Sok hónap után szóba kerültek ismét az érzelmek, ekkor már a tanár is vallott. Na, ezen a ponton mondta a barátnőm, hogy ez kínos, mert ő nem szeretné feldúlni senki életét, pályáját. Ezért visszavonulót fújt és azóta nem járkál be. Mivel szereti annyira, képes rá hogy tiszteletben tartsa, ő nem független.

Mi ebben az abszurd?

Ami ebben az esetben nehezen feldolgozható az az, hogy így sokkal nehezebb felejteni, mikor tudja hogy az érzései nem egyoldalúak, mégis el kell engedni ezt a témát. Egyszerűbb lett volna ha a tanár valóban lepattintja, mert akkor ez van, túl kell lépni és ennyi.

Abban valamennyire egyetértek, hogy először otthon kéne rendet tenni, de mint ahogy gribeldi lentebb írt érdek és egyéb (megszokás) házasságokról, ők így élnek és nekik ez megfelel. Ez a férjnek is megfelel és a nő is ezt szokta meg. A gyerekek és a ház miatt ez így kényelmes. A férj sem igényli különösebben a nagy lelkizéseket, különben már rég észrevette volna a vívódásokat. De ő sem akarja észrevenni. Neki ez így jó.

Tehát innentől kezdve én nem érzem akkora hazugságnak vagy árulásnak, mert nem az a hűdenagy szerelem tartja őket össze. Jó, valóban nem szép dolog titokban más után sóvárogni, de szerintem az sem törvényszerű, hogy egy házasságban mindkét fél csak egymást kívánhatja évtizedeken keresztül. Ez illúzió.

Én bízom abban hogy elmúlik és nem kell ezt túldramatizálni. Az idő segíteni fog neki, hogy merre és hogyan tovább.

ha őszinte akarok lenni, szerintem a barátnőd hazudik, és ezért sem kéne annyit istápolgatnod az ő kis lelkecskéjét :)

mert vagy már rég ott a seggük nyoma a szertár asztalán, és a tanárbácsinak mindenhogy megvolt, ahogy lehet, csak pattintotta, vagy a barátnőd nagy mesemondó és a fejében nagy zűrök vannak.

komolyan, el tudod te hinni, hogy bejárkál a suliba, mert tetszik neki a tanár, gondolom nagyrészt sulis dolgokról beszélnek röviden, és egyszercsak benyögi a nőci, hogy szerelmes vagyok beléd, te tanárbácsi, tanárbácsi meg vissza, hogy te bözsikém, én is szerelmes vagyok, de álljunk elleneket? :)

lehet, hogy a barátnőd házasságra már rég sivár, és rögtön belezúgott valakibe, aki figyelmesen és kedvesen beszélt vele, és úgy gondolta, evidens, hogy a pali is ugyanígy érez, gyakori eset. szerintem azért csinálja, mert így legalább érez valamit, a szenvedés is jobb, mint az üresség, és hogy nem történik semmi. jobb esetben ez a pali felrázza, és észreveszi, hogy nőből van, és nem langyiban kéne tengődni még 50 évet

Erről beszélek én is. Az rajta nem fog segíteni, hogy ahelyett, hogy a saját kapcsolatában rendet tenne, leülne a férjével, hogy ez és ez van, csak nyalogatja a sebeit vagy kivetíti egy külső személyre azokat az érzelmeket, amiket a férjével már nem tud megélni.

Elsősorban szembe kellene néznie azzal, hogy mi van otthon.

És egyetértek azzal is, hogy akkor fogja kiverni a fejéből a tanárt, ha jön egy másik, aki jobban tetszik.

Nem erről beszéltem, hanem arról, hogy mintha ezt valami ürügynek használná (vagy te használod ürügynek, hogy őt mentegesd), hogy hát na, mennyi embernek milyen szar házassága van, de ő meg milyen kis önfeláldozóan "viseli" az ő nemes érzéseit bla bla bla.

Mert hogy mennyi ember meg milyen csaló és mégis jól jár...

Tudod, kit érdekel, hogy más ha csal, lebukik vagy sem? Engem nem, nem szeretnék igazságosztót játszani, másrészt meg meggyőződésem, hogy az esetek 99%-ban, ahol nem bukik le a csaló fél, valójában már lebukott, illetve a társa, házastársa sejti (vagy egyenesen tudja) és úgy tesz mintha nem érdekelné, vagy esetleg tényleg nem érdekli.

Nagyon sok ember él érdekházasságban és mivel azok érdekházasságok, mindenki azt kapja amit akar, azt, ami eredetileg érdeke volt, tehát ezzel bevállal dolgokat, amiket nem vállalna be, ha nem érdekből lenne. De mindez nem jelenti, hogy az övék nem működik, mert ha senki sem szenved benne, mert azt kapják, amit tudtak elejétől, megvannak.

Másik "csapat" a nyitott kapcsolatban élők, amikor közös megegyezésből félremennek mindketten, de őket is felesleges kritizálni, mert egymás felé nyitott játszmát játszanak és ha kívülről szeretnek az emberek csámcsogni azon, hogy vajon szeretik-e ezek egymást, ők meg nagyon is jól szórakoznak.

Szerintem az olyan szerencsétlenek, akik mások kapcsolati válságait, vagy viselkedésformáit használják fel, hogy mártírnak tűnjenek fel, még ők is azt csinálnak amit akarnak. Csak egyszerűen azt gondolom, hogy valahol gyávák és nem őszinték, mert ha ezeket a dolgokat nem merik elmondani a társuknak, pláne nem mernek kilépni egy szar szituációból, én nem tudom őket úgy nézni, hogy jaj de jól teszi meg minden.

Végülis mitől lesz neki jobb, ha azt gondolja, hogy mindenkinek szar a házassága? Az övé attól megjavul? Nem. Mindenki a sajátját kezdje el építgetni és szerintem a kolléganőd is csak lépésnyire van a megcsalástól, csak a másik fél még nem beszélte rá erre eléggé, illetve kosarat adott neki és ennyi. Még az sem biztos, hogy a tanárbácsinál otthon ne lenne rendben, mert ahogy a sztoriból kiderült, a kolléganőd járt a nyakára és ő mondta el neki, hogy tetszik neki, szóval ha nem tette volna, az is lehet, hogy nem történik semmi.

De mindegy is, ezen a fejezeten már túl vagyunk. Már nem beszélnek erről többé, megtörtént az elengedés.

A szakértők ezt már gyászolás folyamatának nevezik. Ennek körülbelül a felénél tartunk. Csak remélem, hogy kifelé megy belőle és nem ragad le hosszasan ennél a fejezetnél.

Így is felfoghatjuk.

De itt a nő mondta ki, hogy ezt nem szabad megélni, mert senkinek sem akar rosszat. Ez nem lepattintás, hanem megállapodás.

Egy tanár pedig nyilván mérlegel hogy mi éri meg neki, mivel járna egy másik élet... stb.

neked még nem volt szakításod, viszonzatlan szerelmed vagy egyéb szerelmi bánatod? :) mert akkor tudod, hogy nem lehet segíteni, majd az idő segít és egy új pali :)

ha a barátnőd marad ebben a házasságban, valószínűleg lesz még egy-két ilyen naiv belezúgása pasikba. mert ha normál lenne, egyedülálló és élne magánéletet, akkor nem vetítené ki a hiányérzéseit valakire ilyen irreálisan. úgy értem az irreálist, tudhatná jól, hogy ez nem valami kölcsönös fenenagy szerelem, aminek muszájból ellenállnak mindketten, hanem ő belezúgott egy pasiba, akinek szimpi, de nem akar kavarást az életébe. ha szerelem lenne a pasi részéről is, akkor bizony ennek válás lenne a vége és együttlevés, ha nem szerelem, de a pasi félrejárós, akkor meg kellemes kufircok. így meg udvarias lepattintás van

Dehogy akarja! Lezárták a témát. Senki nem erőltet semmit.

Itt a kérdésem lényege az volt, fejben hogyan tudna túllépni? Hogyan tudnék ebben segíteni? Lehet-e úgy kezelni ezt a helyzetet a továbbiakban, mintha mi sem történt volna?

Te félreértesz, vagy egyáltalán nem értesz.

Én pusztán jóundulatból szerettem volna segíteni, és nem szokásom mások (idegenek) kapcsolatait elemzgetni. Ha olvastad, a fórum vége felé már nem a nyitótéma volt az elsődleges téma, hanem általánosságban beszélgettünk arról, miért nem működnek manapság a párkapcsolatok.

Mi ebben a szánalmas?

Neked lehet szánalmas az életed, ha ez elégít ki, hogy másoknak ilyen stílusban odamondd a véleményed... Nyers vagy és a te modorod az ami szánalmas! Kioktató, lenéző, gúnyos. Gondolom, neked aztán biztosan sok barátod van és tökéltesen működő házasságban/párkapcsolatban élsz...

Kivel volt őszinte? Veled? A tanárbácsival? De a férjével nem.

Szerintem hülyeség más portáját nézni, hogy persze, mert van, aki ilyen szemét meg olyan szemét és mégis jól jár, hiszen az a kolléganődön nem fog segíteni.

Egyrészt neki lehet marha szar a házassága, ha ilyeneken agyal, az egész sztori úgy ahogy van, szánalmas, másrészt nem is őszinte a férjével. Szóval az összehasonlításba nyugodtan belevehetitek az ő házasságát is, hogy azon is lehetne mit kupálni, ahelyett, hogy azon élvezkedtek, hogy a munkátok során vajon kinek milyen szennyese kerül elő.

Vannak kapcsolatok, ahonnan nem kerülne elő semmi, nyilván ezek nem kerülnek a ti hatáskörötökbe, mert nem jut el odáig, ha egyszer jól működik. Így gyakorlatilag nektek csak a nem működőkbe van belátásotok és ez alapján ítélitek a világot, de még ha ez alapján ítélitek is, akkor is vegyétek sorra először az övét. Vagyis milyen alapon jelenti ki másokról, hogy nem őszinték, amíg ő maga sem az? Szerintem pont ez a büntetése. Saját maga keverte bele magát ebbe a szituációba. Ahogy Loch ness mondta, ez a kevésbé csúnya változata annak, hogy belemászik más életébe, megmondom őszintén, nekem nem normális az, hogy állandóan a suli weblapján kutakodik, meg koslat a tanárbácsi után (bocs, koslatott, hogy felhívja magára a figyelmét).

Igen, nekem is ez az értékrendem, csak sokan körülöttem másképp gondolkodnak.

A kolléganőm is kapott hideget-meleget, össze van zavarodva. Bár az észérvek felé hajlik, mégis sajnos kevés a környezetünkben a becsületes és hűséges ember.

Pedig közszférában dolgozunk, ahol azt hinnénk, a tisztesség mások értékrendjében is alap. Aztán mikor közelebbről belelátsz mások életébe, mit látsz?

Az jár jól sajnos aki gátlástalan, aki bevállalós, aki ki meri mondani amit gondol, aki mer borítani mindent. De sok olyan is van, aki évek óta két végén égeti a gyertyát, és mégis, semmi gondja nincsen...

Ilyenkor azért felmerül bennem is, miért mindig az őszinték, a becsületesek szívnak?

Szívesen. Segítségül szántam, minél többfelől hallasz véleményt, annál több mindenen lehet elgondolkodni. És azért írtam ilyen határozottan, mert én is voltam hasonló helyzetben, kétszer is. Először még nagyon fiatal, tapasztalatlanként nem ismertem fel, hogy belezúgtam az illetőbe, mert "csak jó volt a közelében lenni", lehetőleg minél többször... - mire ráeszméltem az igazságra, fülig bele voltam esve, és csak az segített, hogy teljesen megszakítottam vele a kapcsolatot. Olyan volt, mintha a szívemet tépték volna ki és az életemet vették volna el - de feltétlenül szükségesnek éreztem, és most, sok év után mondom, hogy megérte, mert így volt helyes. És utána sokkal szebbre fordult az életem, mintha valamit megpróbáltam volna kicsikarni a sorstól, ami nem az enyém. Másodszor, mikor kezdtem belemenni egy ilyen dologba érzelmileg, már hamarabb kapcsoltam, és sikerült megakadályozni, hogy idáig fajuljanak a dolgok, és normális kapcsolatban maradtam az illetővel. Persze nem kis küzdelem és munka árán, de aki nem az enyém, az nem az enyém. Ha belementem volna egy ilyen helyzetbe, sosem tudtam volna boldog lenni, mert gyötört volna, hogy az elveimet és a becsületemet eldobva értem el, amit elértem.

Szóval ez az, amit én helyesnek tartok magamra nézve, rákényszeríteni nem akarom senkire. De sokszor tapasztaltam azért, hogy amiről - akármennyi könny árán is, de - lemondok, mert nem fér bele az értékrendembe, utána valami sokkal szebb és jobb következik. És nem utolsósorban megmarad a tiszta lelkiismeret és az önbecsülés is.

Értelek. Bizonyos dolgokban egyetértek, van amiben kevésbé.

Azért köszi a véleményt.

Nem tudom...nem agyaltunk rajta, az biztos.

Nem volt akkor "divat" elemezgetni, jött, volt, magától.

Aztán szép csendese halványult a nyilallás, vagy mi, és kész.:))

Én is ismerem az érzést. :)

És ti hogyan tartottátok meg 20 évig a tüzet?

Igen. Nem tudom elmagyarázni, de olyasmi, mint amikor autóval mégy le egy lejtős úton, és valami éles egy pillanat alatt átfut a gyomrodon.:))

Á, nem lehet, de megpróbáltam....D

És előtte 5 évig jártunk együtt. Én már ugyan 2 év után mondtam, hogy össze kellene házasodnunk, de azt mondta, majd a suli után.Na, azért az utolsó évet már férjként végezte. DDD

Jaj, ne már. Nekem 20 év után nem volt az a furcsa

valami a gyomromnál, ha hazaért, hazaértem. :))