Be nem teljesedett szerelem (beszélgetős fórum)

Az az igazság, hogy rettenetesen szenvedek a hiányától. Próbáltam őt mentegetni, hogy azért nem keres, mert megint távolra került, és így nem látja értelmét, de igazából minden hétvégén hazarepül, tehát ez nem lenne akadály. Azt hiszem szembe kell néznem azzal, hogy számára nem jelent ez semmi komolyat, pedig mikor együtt voltunk, nekem nagyon is komolynak tűnt. Nehéz elfogadnom az érzéseimet iránta, és közben az elutasítottság érzését, amivel ez az egész társul. És persze mellette ott van a házasságom, ami azért távolról sem tökéletes, nem véletlen, hogy hajlandó voltam nyitni egy másik személy felé érzelmileg. Tanácstalan vagyok, és elveszett most. Szeretném, ha mással nem, jó tanáccsal tudnátok támogatni engem, esetleg ha valakivel történt hasonló élete folyamán, elmesélhetné hogyan lehet ezt kiheverni.

Nekem ilyenfajta kapcsolat nem kell, több okból kifolyólag sem. Én ilyen módon sem a páromat, sem őt, és magamat sem szeretném bántani, illetve értelmét sem látom ennek. Ráadásul sajnos az én érzéseim jóval komolyabbak annál, hogy belemenjek egy szexuális kapcsolatba vele. Na hát ez történt velünk, és a csavar kedvéért ő ismét külföldön van. Még utána egy ideig folyamatosan keresett, én meg persze továbbra is abban bíztam, hogy ez talán számára is valami komoly... Folyamatosan úgy éreztette velem, hogy fontos vagyok neki, hogy tetszem neki, hogy szeret velem beszélgetni. De aztán sajnos a beszélgetések ritkultak. Én akkor már nagyon szenvedtem ettől a helyzettől, nem akartam, hogy újra elveszítsem őt, de közben egyértelművé vált számomra, hogy ő sem barátként nem hajlandó rám tekinteni, sem komoly kapcsolatot nem szeretne. Így tehát az elképzeléseink sehogyan sem találkoznak, és egyszer hozzám is vágta, hogyha megcsókolom akkor, másképp állt volna hozzám. Őt az, hogy nekem férjem van semmilyen szinten nem érdekli, pedig többször próbáltam vele komolyan beszélni, hogy én nem akarom így bántani a férjem, és nekem egy házasságba ez nem fér bele... A beszélgetések ritkultak, majd az érdeklődése teljesen elmúlt. Én többször írtam neki, próbáltam vele megbeszélni, ha mást nem, normálisan lezárni, de nem tudtam. Ha el akartam búcsúzni tőle, nem hagyta, újra mondta, hogy nagyon fontos vagyok neki, majd ismét eltűnt, nem keresett. Aztán mikor egy hét után újra én írtam neki, hogy ennek így nincs értelme, újra beszélgettünk, és újra nem keresett. Sajnos teljesen passzívvá vált velem szemben, ha én írtam, akkor beszéltük, de egyébként nem. Nagyon nehéz ezt elfogadnom, és egyenlőre nem tudom, hogyan dolgozzam fel, hogyan lépjek túl rajta.

Miben segítettünk?

Nem is tudom hol kezdjem a történetet. A húszas éveim végén járó nő vagyok, és olyan problémával találtam szembe magam, amiről azt gondolom, hogy sokak számára ismerős lehet. Van az életembe egy férfi, akivel bár soha nem jöttünk össze, mégis nagyon komolyan kötődök hozzá, és eddig magamnak sem vallottam ezt be, de valószínűleg ez sokkal több, mint barátság... De ez egy nagyon régi történet, ami 7 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Akkor ismertem meg őt. Barátságnak indult részemről ez a kapcsolat, illetve az élet úgy hozta, hogy nekem volt kapcsolatom akkor, mikor megismertem. Egy egyszerű kimenős estén egy társaságba keveredtünk, és rögtön éreztem, hogy nagyon jól ki fogunk jönni, nagyon jókat beszélgettünk, és nagyon hirtelen vált az életem mindennapi részévé ő. Barátságnak hívtam ugyan, és akkor még erős tagadásban éltem, hiszen nekem párkapcsolatom volt, igazából tudni se akartam arról, hogy ez esetleg valami más is lehetne. De azért így, felnőttebb fejjel már egyértelmű, hogy ez nem barátság volt, csak megcímkéztem, hogy ez így még beleférjen... De azért amikor úgy adódott, hogy kettesben maradtunk, rengetegszer ölelkeztünk, és nem baráti volt az az ölelés... és bármi történt velem, ő volt az első, akihez szaladtam elmesélni, és bár bemutattam őt a barátomnak, valahogy csak nem sikerült jóban lenniük, sőt, igazából többnyire igyekezett teljes mértékben elhatárolódni attól, hogy nekem kapcsolatom van. 2 éven keresztül tartott ez a nagyon szoros viszony, aztán nagyon hirtelen, igazából magyarázat nélkül véget ért. Ez idő alatt azért többször próbáltam beszélni vele arról, hogy ő mit gondol, mit érez, próbáltam felmérni, hogy vajon ő is azt érzi-e... de mindig kitért az egyértelmű válaszadás alól, illetve kifejezésre juttatta, hogy nyitott lenne "bármire", de én ezt úgy értelmeztem, hogy inkább szexualitásra gondol, és nem komoly kapcsolatra, és emiatt nem akartam az egyébként teljesen jól működő kapcsolatomat félredobni. Volt a "barátságunk" utolsó heteiben egy nagyon érdekes mozzanat, mikor is egy este, egy kellemes sétálgatás, beszélgetés után úgy búcsúzott el tőlem, hogy megpuszilta a homlokom. Én akkor pár nap múlva kérdőre vontam, hogy ez mégis mit jelentett, de elmondása alapján ez semmi nem volt, ő mindenkivel ilyen, akit kedvel... Aztán ezután hirtelen elkezdett kerülni engem, és igazából minden magyarázat nélkül nagyon hamar eltűnt az életemből. Rettenetesen szenvedtem emiatt hónapokon keresztül, de hagytam, hogy így legyen, mert nagyon rosszul esett, hogy minden ok nélkül így bánt velem. Azután több, mint egy évig nem beszéltünk. A sors úgy hozta, hogy ő másik országba költözött, engem pedig eljegyzett a párom, és mindketten éltük a kis életünket. A történeten én valahogy sosem tudtam igazán túltenni magam, végül én is voltam az, aki 1 év után megkerestem őt, és néha-néha beszélgettünk kicsit interneten keresztül. Ezek a beszélgetések teljesen átlagosak voltak, semmi jele nem volt annak, hogy köztünk bármi lenne. Aztán teltek az évek, és nem telt el úgy egy hónap, hogy ő ne írjon. A kezdetekben én kerestem őt, majd ez teljesen átalakult, én akkor már jobban elengedtem, megházasodtam, letelepedtem, stb. Ő időről időre írt nekem, közben visszaköltözött az országba, mindig beszéltünk néhány sort - semmi extra, csak, hogy kivel mi történik, ki hogy van stb. Aztán most néhány hónapja hirtelen felsűrűsödtek a beszélgetéseink, majd nagyon hamar arra kért, hogy találkozzunk. Nem láttam benne semmi rosszat, sőt, örültem neki, hogy annyi év után újra láthatom, és belementem. A találkozás viszont újra felhozta a régi érzéseimet, pedig két puszin kívül semmi nem történt köztünk, csak beszélgettünk. Majd utána a beszélgetéseink mindennapossá váltak, és már egy hét múlva ismét találkoztunk, azonban akkor már a búcsúzás a régi, hosszú ölelésben végződött, és a nyakamra adott egy puszit. Én ettől teljesen megijedtem, és akkor faképnél hagytam őt, hiszen házas vagyok, számomra ez az egész helyzet nagyon ijesztő, szégyellem is magam miatta... Utána sokat beszélgettünk, és egyértelművé tette, hogy ő rám sosem barátként tekintett, illetve, hogy nagyon tetszek neki, és most is úgy érzi, mint évekkel ezelőtt. Arról viszont továbbra sem tudtunk beszélni, hogy milyen céljai vannak ezzel kapcsolatban. Végül jó sok huzavona után harmadszor is találkoztam vele, és az volt az a találkozás, aminek nem lett volna szabad soha megtörténnie. Sajnos egész végig összebújva, egymáson csüngve, órákon át ölelkezve töltöttük el azt az estét, és többször próbált engem megcsókolni, de én mindig elutasítottam - pedig nagyon vágytam rá, de a férjemre való tekintettel nem tehettem. Megkérdeztem tőle, hogy mégis hogyan gondolja ezt, ami köztünk van, hogy nekem férjem van, és ez nagyon bonyolult, hogy milyen lenne neki, ha én a férjem mellett csak néha vele lennék... Naivan azt vártam, hogy azt mondja, hogy legyek vele, hogy ő komolyan akarja, hogy váljak el... de nem. Kifejezésre juttatta, hogy neki jó lenne ez a szerető szerep.