Barátok nélkül (beszélgetős fórum)

remélem én is:) am ha itt betalálsz egy jó közösségbe elég jól is érzed magad aztán idővel majd alakul a dolog

Sajnos én is ugyanebben a cipöben járok,meszi lakunk midanyian egymástol de azért itt beszélgethetünk ,ha csak egy picit is de lehet hogy jobb lessz.

Én próbáltam. Nem igazán érzem magam hibásnak.:((

Tudod, a lényeg az lenne, hogy levesszük a tekintetünk a saját bajainkról és a másikra nézünk, hogy vele sírjunk vagy nevessünk. Kölcsönös odafigyelés egymásra.

Szia! Örülök az írásodnak. Hasonló cipőben járok én is. 19 évesen elköltöztem a szülővárosomból. 12 évig éltem egy másik városban. Férjhez mentem, akkor költözés egy 3. városba. Hiába a technika csodái, XXI. század! A barátok eltűntek. Kiderült, csak addig kellettem, amíg kéznél voltam, segítettem... Most van 1-2 ismerős, de mindenki elfoglalt... Fura egy világ ez. Csongrád megyében lakom. Szívesen levelezek bárkivel. Nálam odáig fajult a dolog, hogy privát zenetet nem merek írni senkinek, mert vagy azt hiszik, hogy leszbi vagyok, vagy pasizni akarok... :( Családom van, férj, gyerek, semmi gond, csak barát kellenne... Néha kimozdulni otthonról, együtt tornázni, vagy akármit is... meginni egy kávét. Beleolvastam az írásaitokba és megnyugodtam, már azt kezdtem hinni, hogy bennem van a hiba, hogy nagyok az elvárásaim. Megpróbálok gyakrabban benézni hozzátok.

:(

visszaolvasok :D voltam vásárolni és feltartottak...

borzalmasan magányos vagyok

Remélem megint megtalálom magam, hátha segít hogy Veletek dumcsizok.

Igen, elhiszem, hogy nagyon nehéz lehet a két gyerkőccel. Nekem csak egy kisfiam van, nagyon aranyos, de egy idő után én is úgy éreztem, hogy bedilizek, ha nem beszélgetek valakivel. Tök mindegy miről, csak emberekhez szóljak és emberek szóljanak hozzám. Biztos, hogy elveszettnek érzed most magad, de mégis megtetted az első lépést azzal, hogy velünk "beszélgetsz". :) Bízzál magadban!

:(:(

Igen, nyitni kellene. De két gyerek mellett eléggé nehéz. Én most azt hiszem depis korszakot kezdtem. Nincs kedvem semmihez, nem érdekel semmi. Csak a két gyerek. Annyira megtanultam, csak rájuk koncentrálni, hogy már nem vagyok hajlandó mást észrevenni. Nem foglalkozik velem senki, így én sem foglalkozom senkivel. Annyit csalódtam az emberekben, hogy az hihetetlen.

Igen, ez így igaz. De most őszintén, amikor mindenkinek megvan a maga gondja, baja, hol találsz olyan embert, aki még a te gondjaidat is meghallgatja. Ha örülsz örül veled, ha szomorú vagy, ott van melletted. Az emberek többsége nem ilyen barátokra vágyik, szerintem. Legalábbis én ezt tapasztaltam.

Nekem a férjem nyitotta fel a szememet, hogy ne zárjak be, osszam meg a bennem lévő dolgokat valakivel. Nekem az is a problémám, hogy alapban zárkózott vagyok, alapban nehezen nyitok mások felé. A "kinyitok" folyamat elején vagyok: egy-két régi ismerőssel felvettem a kapcsolatot, találkozok velük, illetve interneten próbálok ismerkedni, több fórumhoz hozzászólni stb., illetve arra gondoltam, hogy valami tanfolyamra beiratkozok, ott hús-vér emberekkel találkozok, ott is kialakulhat barátság. Rájöttem, hogy gyerek mellett is muszáj valahogy időt szakítanom erre, mert különben rámegyek és ezt megsínyli a családom is.

Még nem próbáltam barátságot kötni neten, mert volt egy balul elsült kapcsolatom így. Neten ismerkedtünk meg, aztán már mindent tudtunk egymásról, tök meghitt volt minden beszélgetés, és mikor arra került a sor, hogy találkoztunk, akkor csak egy idegen állt előttem, akivel egyáltalán nem tudtam akkora bizalommal lenni, mint a netes társammal. És megint egészen más, ha irogatva beszélgetsz valakivel, szóban, élőben egyszerűen nem voltak témáink, nagy hallgatások voltak, és nem is tartott sokáig a dolog, nagy csalódás volt, félek, hogy baráttal is ez lenne. De abban sajnos abszolút igazad van, hogy a mai világban szinte csak erre van lehetőség. A korábbi javaslatokról annyit, hogy pl menjek táncot tanulni vagy tanfolyamra... Oda senki nem megy egyedül. Beiratkoztam egy képzésre, és mindenki volt valakivel, én meg tök egyedül, és nagyon nehezen akartak a többiek a közelükbe engedni, nem is fejeztem be a képzést... De az a durva, hogy lehetnének barátaim itt a városban is, de aki nem hajlandó velem összefutni, és csak msn-en képes velem társalogni, arra nem is vagyok kíváncsi:S

Szerintem biztosan segítene, ha lenne valaki, akivel beszélgethetsz, nem gyűjtenéd fel magadban a feszültséget.:)

Valóban, a hús-vér emberekkel lehet elvileg igazi barátságba kerülni, de a mai világban az ismerkedés (barátkozás) elsődleges helyszíne az internet lett. Férjem a pozitív példa arra, hogy ő az interneten megismerkedett valakivel, aki néhány hónap alatt a legjobb barátja, túratársa lett. Ez is mutatja nekem, hogy - mivel se időm, se pénzem nincs arra, hogy különféle szórakozóhelyekre járjak, az internet adta lehetőségeket kell kihasználnom. Ezt egyfajta "előszűrőnek" is nevezhetném. Ha nem szimpi valaki, könnyebb "lerázni", ha pedig szimpi, lehet komolyabbra fordítani a kapcsolatot. És én most csak és kizárólag a barátságra gondolok.

Én nem vagyok ilyen szerencsés, az én férjem nem segít. Persze megértelek, ez a válasz mindenre és kész. Elmegy dolgozni, mire hazajön legyen kaja, rendbe minden, a két gyerek rendbe szedve, ja és persze ne legyenek hisztisek, mert éppen meccset, vagy filmet nézne. Dehogy egész nap mi van velünk, mi történik nem igazán érdekli. És egész este csak veszekszünk, mert ami egész nap felgyűlik azt akkor adom ki. Ha lenne vki akivel ezt kitudnám beszélni, lehet én sem ilyen lennék már estére, és könnyebben venném a dolgait.

Sajnálom, hogy te is ebben a cipőben jársz, mint mi:S Maximálisan megértem, hogy hús-vér emberekre is szükséged lenne, így vagyok én is ezzel. Mindazonáltal, nem egyszer előfordult már, hogy sokat segítettek az úgynevezett virtuális barátaim, szóval azért jó, hogy ők vannak nekem:)))

Én ahogy kikerültem a főiskolára azonnal egyedül maradtam. Sajnos sokat vándoroltam már a középsulit is másik városban végeztem, szóval az iskolák befejezésével mindig elveszítettem az aktuális barátokat, már csak amiatt is, hogy vagy én vagy ők költöztek. Ez nagyon szar. Nekem sincsenek barátaim, és itt most barát alatt azt értem, akivel nap mint nap személyes kapcsolatot tarthatok. Persze ott az msn, de nekem elegem van már ezekből a virtuális barátokból, lehet gáz, hogy ezt pont egy fórumban mondom, de nekem húsvér emberekre van szükségem, nem otthon a gép előtt ülni. Nagyon nehéz új emberekkel nem csak megismerkedni, de aztán fent tartani a kapcsolatot, mert az ugye egész más, mint egy régi baráttal. Még csak 24 éves vagyok de már most 2 éve nincs társaságom, mert mindenki, akit szeretek messze más városokban élnek.

Nekem is szerencsém van a férjemmel,mert megért ,de akkor is Jön a hétvége jó idö olyan jo lenne öszeülni beszélgetni ,sütögetni,nem vagyok az a nyomulos tipus lehet velem van a baj nem tudom.

én, amíg otthon voltam egy idegen városban, teljesen bezáródtam. Az én férjem ezt nem vette észre, hogy baj van, majdnem ráment a házasságom is. Most férjem is próbál segíteni és ezért keztem hoxázni is :-) Úgy vélem, csak az első lépést nehéz megtenni. És fontos a nyitottság, őszinteség.

Köszi, pont most nézem, hogy már tehetnék fel frissebb képeket is. Lehet találunk barátokat, én nem nagyon hiszek már benne.

Köszönöm szépen, büszke is vagyok rá .Nagyon szorgalmas,ráadásul munkát is talált magának egy irodában nyárra már 2 hete dolgozik.

puska sós tölténnyel be van készítve?????? :DDDD

most nézem csak hogy mekkora gyerekeid vannak :D és hogy az a lány milyen szép

hát én valamennyire szerencsés vagyok mert a férjem azonnal észreveszi ha valami nem oké nálam és próbál segíteni sőt néha már ő lök ki az ajtón: de nincs kivel menni...

SZia. Feladni nem szabad ,tudod a remény hal meg utolyára,elöbb,utobb csak találunk olyan barátokat aki igazán barát és nem kihasznál.nagyon aranyosak a gyerköcök.