Babát tervezünk (2022) (beszélgetés)
Igen, nagyon szeretek síelni. 🙂
Eleve szeretek száguldozni, és ebbe az a jó, hogy nulla energiával gyorsulsz, és csak fékezni kell. 😁
Párizsban én most leszek majd először, de biztos nagyon romantikus lehetett, hogy ott volt a lánykérésed! 🥰
*bejegyzésednek a végét
Ezt akartam írni,csak a mobil valamiért javít 😑
Maruton most olvastam a tegnapelőtti bejegyzés le végét. Ezt nem is tudtam, nagyon oda kell akkor figyelni a testápolóra is.
Én például a napokban tudtam meg, hogy az Advil Ultra fájdalom csillapító csökkenti a teherbeesés esélyét. Elolvasom általában a betegtájékoztatót és most is, de ezt nem is tudtam. Azóta nem szedem,de előtte végig csak ezt vettem be erős fájdalom esetén. Sanyargatós típus vagyok, ha fáj valamim először alternatív módszert használok és végesetben gyógyszer.
Szurkolok Neked is! Plusz teljesen átérzem. Nekem 6 nap a nem vártig. Párom ma is odajött pocak simogatásra, de mondtam neki,hogy biztos nem jött össze most se. Hó elején nagy reményekkel vagyok,aztán ahogy közeledik úgy egyre jobban kétségbe esek,hogy megint nem. Tesztelni se akarok, mert az a gondolat van bennem, hogy minek most is negatív lesz. 😅 De muszáj lesz megcsinálni.
Hajrá csajok és próbáljunk pozitívak lenni ❤❤❤
Amugy tök érdekes mert pl én pont nem várok jelek. Csak valahogy ez az érzés húzott magába.
Aztán csak azt érzem megint nem lesz ebben a hónapban siker. Bár egy jó, legalább annyira nem rossz egy dolog amivel ez megvalósítható. 😀
De persze reménykedem. Csak néha elönt ez az érzés és olyankor kijön. De tulzottan reménykedni se akarok, mert ha meg megjön akkor megint nagy a csalódás.
Kész zsákucca 😁
Ha nekem most megjön bejelentkezek vérvételre. Nem akarok többet zsákbamacskázni. Aztán eredménytől függően meglátjuk hogyan tovább.
Az lenne a legjobb ha nem jönne és bébi lenne a dologban. 😄🤎😁🧡
Mi is október óta próbálkozunk...
Tudom, hogy milyen rossz. :(
Kitartást nektek is!❣️
Ne keseredj el. Biztosan össze fog jönni. Ha nem most, legközelebb,de erre gondolj hogy összejön. Ez a fontos,ez a lényeg ❤️
Mondom ezt én,aki tavaly Október óta el van keseredve szinte folyamatosan. És minden hónapban egyre jobban elvagyok.
❤️ Kitartás ❤️
Nagyon rendes a főnököd ebben a tekintetben, nem fogadta volna mindenki így. 😔
Párizs nagyon szép, élvezzétek ki! Én 10 éve jártam ott a szüleimmel. Síelni meg nem tudok. 😅😆
Remélem, hogy valamennyit segítenek ezek Nektek!
Ezt most teljesen megértem. :(
Nekem meg 4 nap és szinte biztos vagyok, hogy nem jött össze. Csak a szokásos mensi előtti tüneteim vanmak.
Viszont nem szabad így hozzáállni! Egyikünknek sem! 😘☺️
De jo! Sose voltam sielni! Jo erzes?
Párizst imádom! Annyira szerettem, hogy ott volt a lánykérés is🥰
Lehet az én butaságom és menekülésnek mondanák sokan. De nem.
Ilyenkor nem lehet, pont az segit ha drasztikusan változtatunk? Pl munka, aktivabb hobbi, lakóhely esetleg utazgatással menni?
Valami ami a traumákat dolgoztatja fel és nem mindig ugyan ott mozog az ember.
❤️❤️
Ne betölteni akard szerintem más dolgokkal ezt mert ez egy olyan dolog amit más nem tud, csak az a adott.
Ez teljesen normális.
Nekem ugye friss a tesztem és örülök, apa is repdes a boldogságtól, de tudom, hogy korai az öröm még és bármi rossz történhet. Persze pozitívak vagyunk, de én most annak is örülök, hogy végre elindult valami, mert majnem 1 évig még csak ennyi sem sikerült. Ettől függetlenül biztosan kisírnám a szemeimet :(
nekem 2022.01.28-án volt a 3 hónapos kontrollom és 1,4 volt akkor. 02.02. az utolsó menstruációm, 17-én volt ovum. és most 03.02. teszteltem pozitívat, de csak 11-én megyek vérvételre. engem az endokrinológus 17-én tud fogadni, pedig TB alapon a kórházba járok, de az van az ambuláns kezelőlapon, hogy "TSH rendben, Euthyrox 50 ug marad, kontroll TSH eredménnyel 6 hónap, terhesség esetén soron kívül."
azért kaptam ilyen "sokára", mert hosszú hétvége lesz majd. de mondta az aszisztens telefonban, hogy 11-én a vérvétel eredménye fent lesz már délután és telefonáljak, ha annyira rossz akkor telefonon elmondja hogyan szedjem tovább a gyógyszert. szóval szerencsére nagyon normálisak!
mondjuk őszintén én sem tudom mi számítana most még jó eredménynek és mi rossznak, de igyekszem pozitív lenni és nem aggódni, azt mantrázom, hogy "Minden rendben lesz!" :)
A múltkori vetélés után nagyon sokáig sírtam, szerintem most is valahogy így lesz. 😔
Az szuper, hogy a mindennapokban mindig találsz valamit, ami örömödet leli! Nekem az első vetélés óta nem igazán volt ilyen, ami tényleg a mindennapjaimat fel tudta volna dobni, most meg aztán pláne nem tudom, mit találhatnék még ki... Sok dolgot csinálok, ami ideig óráig lefoglal valamennyire, de az űrt, amit a veszteség hagyott maga után, semmi sem tudta betölteni. 😔
Bizony, nagyon megoszlanak a vélemények! De tényleg úgy van ez, hogy anyáink korában biztos, hogy nem nézték és azért csak legtöbb nő mégis előbb-utóbb édesanyává vált akkor is. Olyanok is, akiknek később kiderült, durva alulműködésük van, szóval nekik, ki tudja húszas éveikben mennyire volt nagykönyv szerint a TSH és mégis lett gyerekük...
Minél jobban belemegyünk annyi eltérést lehet találni, bárhol, bármiben.
Én továbbra is úgy gondolom, akinek picit magasabb, nézesse magát szakemberrel várandósság alatt, biztos, ami biztos, de elhiszem, hogy vannak, akik simán végigvisznek akár határértéken belül, de mégis kicsit magasabb értékkel is terhességet.
Azt mondják a hideg, a stresz - ezek mind emelhetik. De szinte népbetegség... Kicsit mintha öröklött testlakat is meghatározná, mintha picit látszódna, lesz-e rá hajlam, én az az alkatilag gebe vagyok, anyai ágról örököltem ezeket a sokak szerint szerencsés géneket (pedig én egész életemben hízni akartam és utálom a fürdőruhát, mert bárcsak gömbölyűbb lennék... szóval ami van, az sosem jó!😀) Nagyon közeli női rokonom más alkat, neki vigyáznia kell, hogy ne hízzon, ha hízik, hasi tájra megy azonnal és arról az ágról, ahonnan ezt az alkatot örökölte, ott vannak unokatestvérek inzulinrezisztenciával és pajzsmirigy problémákkal.
Csak tudnánk, hogy lehet megelőzni... Sport, egészséges táplálkozás... Autoimmun a háttere... akkor mi válthatja ki a gyulladást... Étel intolerancia, vagy a terhelt környezet, vegyszerek, gyógyszerek...
Remélem kiderül, mert tényleg mintha egyre gyakoribbá válna és még ha genetika is, sem mindegy, hogy huszonévesen, vagy ötvenévesen okoz problémát.
Jó messzire kanyarodtam, ne haragudjatok a kitérőért.
Ashley, nem akarok kéretlen tanácsokat adni. Én nagyon erős voltam a missed ab-nál, egy könnycseppet sem engedtem meg magamnak. Még akkor sem, amikor az uh-n láttam, nincs már szívhang... Hát rosszul tettem. Olyan jó kis szorongásba jöttek ki rajtam hónapokkal később az elfolytott érzelmek, hogy csak na! És akkor jutott eszembe, nem tudom én már melyik pszichológus mondása, hogy ő aggódik azokért az emberekért, akik mindig mosolyognak és mindent fegyelmezetten, udvarisan kezelnek" Már tudom, ki kell engedni az érzéseket, akkor előbb elmúlik... Velem nyár végén történt, most mondom, hogy már feldolgoztam. Ahogy letelt a 2 hónap, próbálkoztunk, harmadik hónapra sikerült is ovuteszttel, de csak egy hétig örülhettem, kémiai lett. Ott már nem voltam úrinő, dühöngtem egy hétig, amit nyilván szegény családtagjaim hallgattak, hogy lehetek ilyen szerencsétlen megint.
Már jól vagyok.
Nagyon szeretem az életemet. Nap mint nap lefoglalom magam valamivel, amiben örömömet lelem. Lakberendezés (átrendezek, lefestek, stílust váltok), de most kertet tervezek, jó könyveket olvasok és most nagyon várom a nyugis hétvégét... 😊