Babát tervezünk (2022) (beszélgetés)
Nekem itt a Purbayes. Összekevertem a onesteppel, azt régen használtam, csak aztàn egyszer elfogyott és Purbay volt csak :D bevált :) nekem a David kicsit furi volt, és nem is hallottam róla mástól sem jó tapasztalatokat :/
Melyik ovu teszt vált be nektek? Akartam venni a gyógyszertárban de a Livsane 7 db volt 3000 Ft, inkább ott hagytam.
Én közben eljutottam endokrinológushoz, TSH szint csökkentésére kaptam Syntroxine tablettát, két hónap múlva kell visszamennem új vérvételi eredménnyel. Közben a párom kivizsgálását is intézzük, vérvételt és spermavizsgálatot javasolt, amik eredményét szintén vinnem kell majd a kontrollra. Nekem ez most újra reményt adott, bízom benne, hogy tényleg csak ennyi a baj.
Közben pedig olvasom amiket írtatok, nagyon sajnálom lányok ❤️😞 Drukkolok mindannyiótoknak, hogy sikerrel járjatok!
Úgy sajnálom, Pillangó! Ennek nem így kellene lennie :(
Sajnálom, hogy már nem először kell ezen átmenned, és megértem, hogy ez így elég volt neked. Nincsenek rá szavak :'(
A fastest.hu volt nekem is a forrásom régebben, de most nem találtam rajta azt, amit szoktam rendelni. A tesztfutárt nem ismertem, köszi. A onesteppel van tapasztalatom, tökéletes lesz :)
Sajnos már elkaptam, ma én is kidőltem. Ami azért is rossz, mert hálistennek a 2 éves gyerek mára szinte teljesen meggyógyult, és nem könnyű betegen szórakoztatni a kislakásban.
(A háziorvos meg nem veszi fel a telefont, sőt, 4. próbálkozás után letiltott... imádom a magyar egészségügyet)
Sajnos a túlzott stressz nagyon képes bekavarni 😞
Remélem hamar erőre kapsz! ❤️
Ne teszteljetek korán.. látjatok a példám...😪😪
Egy halvány pozitív teszt a nem várt napján sem jelent semmit sajnos.
Minden szépet és jót kívánok Nektek ❤❤ Azt kívánom mindenkinek, hogy az idei karácsonyfa előtt gömbölyödő pocakkal álljatok! ❤
Ahogy én látom mindenkinek más ad megnyugvást ezzel kapcsolatban is.
Viszont az én véleményem, jobb ha nem csinálok tesztet a nem várt elött, csak utána. Egy az nekem boldog tudatlanság még mindig jobb választás, mint a folytonos aggódás.
A legelején elhasználtam egy csomo tesztet, de mindig rosszabbul voltam. Aztán mikor sikerült teherbe esnem sem volt velünk sokáig. Ott nem hibáztam azt gondolom, mivel nekem nem szokott késni. Mindig vagy 27 napos vagy 28 naposra jön meg. +-1-2 nem számit.
Kimaradt után még mindig jobb mint elötte, főleg napokkal. De itt mindig fontosnak tartom azt is hozzátenni, akinek nincsenek egészségügyi gondjai, mert van amikor előbb kell megtudni mint később. De ha jól tudom akkor is inkább 4-5 hetességnél kell már jobban figyelni. De mindenkinek van erre egy története, mindenkiét nem ismerem.
Szóval én inkább azt tartom jobbnak, ha nem várt után tesztelünk, normál erősségűvel mint elötte mindenféle érzékenységűvel.
Úgyvélem ez nekünk is jót tesz, és a bennünk lévő kis életnek is. Ha már az egyik legérzékenyebb időszakában kezdünk el aggódni nagyon erősen, az senkinek nem tesz jót. Inkább a boldog tudatlanság majd egy erősebb tesztcsíkocska ❤️
Pillangó, rettenetesen sajnálom :(
Én most azon gondolkodtam el, hogy vajon van-e értelme tesztelni ilyen korán.
Mi november óta próbálkozunk, de még egyetlen egyszer sem csináltam tesztet pedig 2x fordult elő hogy az elvárthoz képest 4-5 napot késett. Úgy voltam vele hogy 10 napos késésnél előbb nem csinálok.
Így viszont nyilván nem derül ki, ha esetleg már volt akár több kémiai. És most nem tudom eldönteni hogy ez jó-e vagy sem....?
Nem tudom mi a probléma... 😭
Sajnos nem is tudok higgadtan gondolkodni. Iszonyat lelkitörés.. 💔💔💔
Jaj Pillangó, annyira sajnálom 😓 mennyi lenne nektek a határ, ameddig vàllalnátok a babát? De persze érthető, hogy x havonta nem szivesen éled ezt át :( de vannak, akik 40, 42, 44 évesen is kismamák. A férjem nagybátyjának a felesége 46 évesen szülte meg az ikreit, 5 sikertelen inszemináció, 3. Lombikra sikerült nekik, az első 2 babát 10 és 12 hetesen vesztették el. 35 éves volt, amikor elkezdték. Tudom, hogy ez sovány vigasz és én magam is úgy gondolom, hogy BIZTOS hogy nem lennék képes ezt végig csinálni. Nem is tudom ki honnan merít ekkora erőt.
Nem tudom pontosan, hogy nálatok mi a probléma, szerintem később csatlakoztam a csopihoz, de orvos mit mond? :(
Sziasztok!
Sajnos úgy látszik minket a baj ismét utolért 😭💔
Ma a predictor tesz már teljesen negatív....
Úgyhogy várom, hogy megjöjjön...
Most én búcsúzom tőletek... azt gondolom feladjuk. 39 éves leszek márom lassan 45. Nyilván okkal törtenik minden.
Hálát adok a Fentieknek, hogy kaptam egy kisfiút ❤
Én ezt 3-4 havonta nem bírom lelkileg.... 😭😭😭