Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Az én történetem cikk

Az én történetem


Egyedül voltam, tanácstalan. Egy rövid kis kalandból jött maga a sorscsapás... teherbe estem. Hibás voltam, nem tagadom. De végül minden jóra fordult. A baba megszületett, egészséges. Egy házaspár álma vált valóra. Bevallom, nem számíthattam semmilyen segítségre a családomtól, alapítványhoz meg nem akartam menni. Elmesélem nektek, hogy mi is történt akkor.
Az én történetem

2009. nyár eleje. Szingliként kerestem az igazit egy társkereső oldalon, majd rátaláltam az általam hitt nagy Ő-re. Az első találkozás egy másodikat követett, majd végül megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Hazafelé a buszon egy különös érzés fogott el, de komolyan akkor még nem foglalkoztam vele. Pedig jobb lett volna...

2009 szeptemberében felfigyeltem rá, hogy a köldökpiercingemnek a helye fáj. Nem tudtam eltalálni, miért. Egy kis időre kivettem, majd visszaraktam. De csak fájt. Másnap az egyik ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy tán terhes vagyok-e, mert feltűnően csillog a szemem? Nevettem egyet, biztosra mondtam, hogy nem vagyok terhes.

Következő utam a gyógyszertárba vezetett, terhességi tesztért. Amikor kimutatta az eredményt... sírva fakadtam. Tanácstalan voltam és nem tudtam, hogy most mihez kezdjek. Elmentem az orvoshoz, ahol a doki azt mondta, már nem lehet elvetetni a babát. Döbbenet. Világra fogok hozni egy gyereket?

Persze közöltem a hírt a leendő apukával, de ő nem vállalta el. Itt ezzel kettőnk közt vége is lett mindennek. Egy internetes oldalon feltettem egy kérdést, miszerint ha én örökbe akarom adni a babát, akkor kell-e hozzá az apa? Kaptam hideget-meleget.

De 2010. január 11-én kaptam egy e-mailt. Egy hölgy írt, hogy ők szívesen örökbefogadnák a babámat, ha arról lenne szó. A kérdésemre a választ megkaptam, nem kellett hozzá.

A hölggyel felvettük a kapcsolatot, naponta írogattunk egymásnak msn-en és párszor el is jöttek hozzám a férjével.

Csodálatos embereket ismertem meg bennük és tudtam, hogy ők biztos hátteret és szerető családot tudnak biztosítani a babának. Együtt jártunk orvoshoz, ott volt mellettem a szülőszobán és szülés után a kórházba folyamatosan bejöttek látogatni.

Nagyon hálásak vagyok nekik, amiért gondoskodnak a babáról. Bár már nem beszélünk, de sokat gondolok rájuk, hisz hálás vagyok azért, amit a babáért és értem tettek.

Egy olyan kötelék alakult ki köztünk, amit senki se tud szétszakítani.




Írta: 364355afd2, 2011. április 5. 16:08
Fórumozz a témáról: Az én történetem fórum (eddig 358 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook