Olivér érkezése

Nem is fájdogált, hanem csak olyan diszkomfort érzete volt. És egyszer csak valami folyt...Hát egy kevés mennyiségű magzatvíz, ami enyhén véres volt.

Anya megijedt, most mi van? Szóljon-e apunak, hogy talán valami kezdődik, vagy várjon még kicsit?

Inkább szólt, biztos ami biztos.

Kis pánik, apa ideges, indulni kell, de hamar lehiggad. Fogja a cuccokat, be a kocsiba irány a kórház.

Hamar beértek velem a kórházba. Ott egy kedves vörös hajú néninek elmondta, hogy mi történt vele. Felvették az adatainkat a gépre és a doktornéni megvizsgálta anyut, meg engem is, aminek én nem nagyon örültem, ezért elkezdtem kifelé megindulni. Anya méhszája két és fél ujjnyira volt nyitva. A vizsgálat után 7-5 perces fájásai voltak, ami még elviselhető volt számára. Rákötötték az NST gépre és nézték mennyire fáj neki, hát ekkor még nem volt olyan durva, de már azért fájásoknak lehetett mondani. Megengedték neki, hogy kimenjen apuhoz beszélni kicsit. Aztán amikor visszament, megint rákötötték a gépre, még mindig 5-7 perces fájásai voltak, de már egy kicsit erősebbek. Ott feküdtünk kb. fél órát, amikor felhívta anyu aput, hogy menjen haza, mert ki tudja mikor jövök ki. Apu hazament.

Kb. 15 perc múlva jött a néni, hogy fogja anyu a cuccait, amit a szülőszobába akar vinni, mert átköltözünk.

Ekkor hívta anyu aput, hogy egyen valamit otthon, aztán jöjjön vissza a kórházba, mert nemsokára kibújok.

Anya kínlódott kicsit egyedül a szülőszobán, aztán kb. éjfélre apa vissza is érkezett. Na, onnantól kezdve kezdtek bedurvulni a fájásai anyunak. Nem volt jó sehogy, a falat tudta volna vakarni, de ez még a többihez képest nem is volt durva.

Elmentünk zuhanyozni, apa behozta a labdát és azon üldögéltünk anyuval egy kicsit a zuhany alatt, de nem sokáig volt jó úgy sem. N akkor vissza a szülőszobába. A fájások nagyon erősek voltak. A néni rákötött minket a gépre, ami max. 120-ig méri a fájások erősségét...hát..anyunak volt 1x 120-is, de olyan 100 körüliek voltak jobbára. Mondta, hogy ezt nem fogja kibírni, rettenetes, ekkor a néni mondta, hogy szívjon a gázból.

Anya szívta a gázt vadul minden fájásnál, apa meg ült a széken és csak bólogatott, hogy szívja csak. Nagyon sajnálta anyát, hogy ennyire fáj neki. Hát ahhoz képest, hogy apa nem akart volna bejönni a születésemre, nagyon bátor volt, büszke vagyok rá, és anya is.

A gázzal kicsit jobb lett. Sűrűsödtek a fájások és erősödtek. Elviselhetetlen volt.

Mondták a nénik anyának, szóljon, ha olyan érzése van, mintha nagydolga lenne, mert azok már a tolófájások. Hát anya nem igazán tudta beazonosítani ezeket a tolófájásokat, csak érezte hogy másképpen fáj neki és szólt. Anya kapaszkodott a lábtartóba, meg csak nyomott-nyomott. Kb. a 10. tolófájásra én meg úgy kicsusszantam, hogy a doktornéni alig tudott elkapni.

Na és ekkor a néni mondta, hogy nem kislány, hanem kisfiú….na ugyan mire számítottak, persze, hogy kisfiú vagyok…

Anya és apa azért ezt valahol mindig sejtették, de őket is megzavarta az ultrahangon az a másik néni, aki azt mondta, hogy lányuk lesz. Na mindegy még jó hogy volt fiúnevük és nem Lilla lettem, hanem Olivér. Ezúton is köszi ezt a szép nevet.

Ekkor odaadtak anyának és apának, hogy babusgassanak meg egy kicsit, tök pucéron, csak úgy reszkettem és bújtam hozzájuk, hogy melegítsenek. És elvittek.

Anyának összevarrták a gátmetszését, meg a hüvelyfalát, mert azt mondta a néni, hogy azt valószínű én karmoltam szét és 2 öltéssel összevarrta azt is.

Mikor ezzel is megvolt a doktornéni, visszavittek anyához és apához és ott lehettem velük legalább fél órát. Anya megpróbált szopiztatni, de én nem voltam éhes, inkább néztem a nagyvilágot. Nem sírtam, csak néztem anyát, apát, ők meg babusgattak, ölelgettek, nézegettek és nagyon szerettek.