Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Egy szertefoszlott álom cikk

Egy szertefoszlott álom


Egyszer valamikor réges-régen, talán igaz sem volt... én is családról, gyerekekről álmodoztam, mint minden lány, hogy egyszer feleség leszek és anya. Hogy boldogan üljük körül az asztalt a családdal. Na, hát ez nem teljesen úgy sikerült mint elterveztem.
Egy szertefoszlott álom

De mint tudjuk, ember tervez, Isten végez. Korábban már megírtam Kisfiam születésének történetét. De azóta sajnos nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna. Lényegesen nehezebben ment minden és végül széthullott az egész.

Nagyon örült mindenki, amikor megszületett a kicsi, rettentő büszke voltam, igyekeztem maximálisan teljesíteni. De az első gondok már a legelején jelentkeztek. Gondjaim adódtak a szoptatással, illetve a párommal is egyre több nézeteltérésünk volt. Nem egészen úgy kezelte a helyzetet,a családot, ahogy én szerintem kellett volna. Nem foglalkoztatta különösebben, hogy már ott a kicsi, ugyanúgy eljárt a haverokkal, továbbra is rendszeresen hódolt szenvedélyének, mit sem törődve vele, hogy én egész nap otthon küzdök az újszülött gyerek körüli teendőkkel, mindezt persze egyedül. Semmilyen együttérzést nem mutatott, nem támogatott érzelmileg a szülés utáni időszakban, pedig ő szeretett volna nagyon babát...

Alig segített, nem is igazán foglalkoztatta. Szerette a kicsit meg minden, de azt mondta, én vagyok az anyja, az én dolgom ellátni... Még az esti fürdetéseket sem igényelte, amit pedig a legtöbb apuka imád...

Bennem megtört akkor valami, rettenetesen kikészültem. A baba szépen fejlődött, de kemény meló volt, mert semmi segítségem ne akadt szinte, meleg nyár volt, küzdöttem a túlsúlyommal és a tudattal, hogy a férjem másfelé jár... Lassan teljesen eltávolodtunk egymástól, alig volt közös téma, közös program. Kincsem egy éves korára szépen összeszedtem magam én is, ismét csinos voltam, jól éreztem magam a bőrömben. De tavaly nyáron a nyaraláskor ismét nagy balhé volt, hazajöttünk korábban és akkor megszakadt bennem valami végleg. Nem tudtam utána már összeszedni magam, semmi nem érdekelt, csak a legszükségesebb tennivalóimat végeztem, és csak vártam, hogy végre kiszabaduljak a négy fal közül. Úgy éreztem, hogy senkinek nem számítunk, a párom továbbra sem volt hajlandó minket előtérbe helyezni, a kicsivel is alig foglalkozott. Én szép lassan besokalltam, elkezdtem eljárogatni néhány megmaradt barátnőmmel, kicsit kikapcsolódni. De ez is mindig probléma volt, hogy párom elvállalja-e a kicsit éjszakára (fektetés után alszik reggelig, mint a tej, tehát semmi tennivaló vele!).

Na hát nem így képzeli el az ember lánya a házaséletet és az anyaságot. A fiam tündér, de elég nehéz természet, nem egy könnyen kezelhető. Sajnos nem tudom örömöm lelni benne és az anyaságban, mert csak a sok gond és probléma marad meg bennem. Mostanra odáig fajult a helyzet, hogy hosszú hónapok szenvedése után, sok-sok vitával és szétköltözéssel a hátunk mögött, végül tényleg feltettük az i-re a pontot, tényleg elválnak útjaink. És itt állok harminc évesen, egyedül egy kisgyerekkel, a sok gonddal, fizetnivalóval, mindenféle segítség és támogatás nélkül, holott együtt vágtunk bele, de cserbenhagytak. Hűséges, szerető feleség voltam és gondos anya. Nem tökéletes, de neki teljesen megfelelő...azt hittem, de mindig másra vágyik... függetlenségre, kalandra, szabadságra, nem bírta a kötöttségeket, nem tudott alkalmazkodni. Én meg már nem bírtam tovább az elnyomást, az alárendelt háziasszony szerepét. Persze idővel belefáradtam és már én sem voltam olyan simulékony és kedves, ez sem tetszett neki, de nem változtatott.

Időközben most nyáron visszamentem dolgozni, a kicsi pedig bölcsődés lett. Próbáljuk megszokni az új helyzetet, összeszedni magunkat, alkalmazkodni és nap nap után túlélni. Nem könnyű, mert a kicsi imádja az apját, nagyon apás és nehéz elmagyarázni egy két éves csöppségnek, hogy miért nincs otthon apa. :( De legalább egészségesek vagyunk, és egyszer egy szép fiatalember lesz belőle, akire nagyon büszke lenne majd az apukája... én az leszek. :)

(Titkon remélem, hogy megtalálom még a párom, aki mellett végre boldogok lehetünk.)




Írta: grotto, 2011. október 23. 09:41
Fórumozz a témáról: Egy szertefoszlott álom fórum (eddig 40 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook