Az anyasággal megszűnik-e a női lét? (beszélgetés)
"kis ösvényen haladni otthon"
Volt szerencsétlenségem megismerni egy egyént, szomszéd lakás felújításában vett részt, elmondása szerint szó szerint ilyen volt az "otthona". Semmit nem dob ki, mert "majd még kellhet valamire és milyen drága mikor meg kell venni".
Saját tapasztalatból is ismerős a gyűjtögetés, kiskoromban én is gyűjtögettem, ragaszkodtam a tárgyakhoz, akkor abban láttam a biztonságot, talán a szeretet. Így nem szortíroztam. Aztán megtanultam, hogy a tárgyak pótolhatóak, nem kell tartogatni, ha kell valami, megveszem, mint hogy most sokáig itt álljon. Szerinted OCD vagyok, voltam?
Nem tudom. De azokon a napokon amikor nem kopog kenyelmetlenul erzem magam es sokszor eszembe jut hogy bezartam-e az ajtot.
Azt sem tudom honnan jon ez a felelmem, mert soha nem hagytam meg nyitva az ajtot. Raadasul a korabbi lakasaimban nem is volt ilyen, csak itt kezdodott eza dolog ugy 1 eve.
Eszembe jutott a szó: determinál.
Szóval ha én Eger város fôterén lakom, akkor tiszta, elegáns, diplomás stb. vagyok;
ha Ózdon, akkor rendetlen, piszkos, elhanyagolt.
Az OCD-nek nem mindig van koze a takaritashoz. Tok sokszor mas dologhoz van koze. Pl valaki siman beadna egy esszet ugy hogy mondjuk nincs rajta oldalszam. En kiborulnek ha ilyesmi elofordulna velem. (em fog, mivel 10-szer ellenorzom hogy minden rendben legyen mielott beadom)
A masik ami az OCD-re vall a masok szamara ertelmetlen dolgok ismetlese. Pl en kopogok harmat a bejarati ajton mikor reggel elindulunk a gyerekkel, kulonben hajlamos vagyok a nap kozepen bestresszelni hogy vajon bezartam-e. Ha megvolt a kopogas akkor nem stresszelek be :-)
Ne már! Te is nézed? Én fanatikusa vagyok!:) Szerintem csodákat művelnek a kupis házakban de a műsor nagyon jól bemutatja, hogy honnan számít betegesnek és hogy valahol a középút a jó, közelíteni a 2 tábort egymáshoz.
Nekem az a túlzás, amikor olyat látok, többnél is volt ez, hogy naponta többször tűzhelyet takarít de azt a tűzhelyet soha nem használta, hanem előkap egy mikrót valamelyik szekrényből, hogy ugye mindent azzal csinál, hogy a tűzhely ne koszolódjon...
Nekem pl nincs mikróm de a tűzhelyet én is naponta többször áttörlöm, csak ugye használat is van. Élem a dolgaimat. Igaz, az én tűzhelyem egy indukciós, gomb nélküli lap, amin tényleg csak egy törlés, sutty és kész. És az is kiakasztott még, amikor egy csaj napi 20x tisztított vécét de nem engedte, hogy a barátja oda végezze a dolgát, hanem menjen inkább a szomszédba a pub-ba pisilni:))))
De tény, hogy akikhez meg elmennek ezek a mániás takarítók, ott ugye a házigazda csak lazáskodik, hogy nem kell a túlzott tisztaság, mert ez ìgy pont jò, aztán meg mindjárt előkerül néhány döglött patkány...
Hmmm... 13. kerületi vagyok. xD
Jelzem, ez az egyik legdinamikusabban fejlődő kerület Budapesten, ami azt jelenti, nemsokára lehagyjuk szuperanyucit. :D
Bár ennek is kb. annyi köze van a kérdéshez, mint az egész fórumnak.
Jaj, ebbe ne menjünk bele, pont a fórumindító másik fórumában elemezgettük a kérdést, mondjuk ironica pont nem esélyes az OCD-re. Én lehetnék (meg a férjem), de nekem meg sikerül egészséges határokon belül tartani, sőt, így pont jó :)
De ha azt vesszük, az OCD gyűjtögetős változata sokkal károsabb, mármint azok, akiknek meg annyi cuccuk van, hogy kis ösvényeken lehet csak haladni otthon, netán felmászni egyik másik kupac tetejére (az amerikai "Hoarders" sorozat ezeket mutatja be), és ugye ott is egy kompulzív zavar, lelki trauma hatására, csak pont ellenkezőleg, ők nem a rendben, hanem a gyűjtögetés és ebből következő rendetlenség illetve a rendetlenség miatti "nem takaríthatóság" miatt szenvednek.
Ez a legszuperebb hozzáállás:)
Szerintem...
További ajánlott fórumok:
- Igaz, hogy áprilistól megszűnik a hosszabbított GYES, a tartós beteg gyerek után?
- Rubint Réka tornájától meddig volt izomlázad? Megszűnik ez valaha?
- Vasárnapi bevásárlás megszünik?
- Tényleg megszűnik 2013-ban az emelt összegű családi pótlék?
- Igazságtalan, felháborító és elkeserítő egyszerre - megszűnik a Peter Cerny Alapítvány
- Január 1-vel megszűnik a közcélú foglalkoztatás! Van valakinek erről bővebb információja?