Az anyai szeretet

Zsolt fiam 44 éves lett. A szívem megtelik szeretettel. Szeretném újra kisbabaként az ölemben tartani és megvédeni a széltől, a napsütéstől és minden rossztól, ami az életben bántja.

Kisgyerekként is mindig bizonyítani akart magának, nekünk, a világnak. Ő a középső gyerekem, de talán, ha szabad ilyet mondani egy anyának, ő sikerült a legjobban. Nem ismerek tőle megfontoltabb, a jég hátán is megélő embert. Öt gyermek édesapja, ez a mai világban sokak szerint öngyilkosság. Ő megcsinálta, ma már két egyetemista segíti, akik ugyanúgy dolgoznak, és tanulnak. Persze ketten kellettek ehhez.

Szeretem a menyemet, mert szereti a fiamat. És amiért megadta nekem a nagymamaság örömét. Zsolti már gyerekként is önálló volt, katonai középiskolába járt, ösztöndíjat kapott. Aztán rendőr lett és ma már 25éve szolgál és véd. A két kisebb gyerek nyolc évre rá született, és egyik sem volt véletlen gyerek.

Én magam is csodáltam őket, hiszen a saját életüket adták fel egy ilyen nagy családért. Aztán, megkockáztatom, hogy még velünk is sokat fogalakozik, bár messze lakunk, de a telefon, a kérdés: - Hogy vagytok? - tőle érkezik a legtöbbet. Öreg szülőknek ez nagyon fontos, még ha csak egy kérdés, akkor is.

Kívánom neki, hogy maradjon "VARÁZSLÓ" - így nevezték el a kollégái, aki erre képes, az mindent elér. Jaa és ki ne hagyjam, a bátyja után ő is megszerezte a dr. címet. Már családos, három gyerekes apaként végezte el a jogot. Amit sajnos az új rendelkezések miatt nem tudott már kamatoztatni. Régen a rendőrök 40 évesen már nyugdíjba mentek. Szóval kifejezni nem lehet, hogy mennyire büszke vagyok rá. És mennyi szeretet, ami a szívemben van iránta.