Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » 2 gyermek, 2 császár, 2 ellentétes élmény cikk

2 gyermek, 2 császár, 2 ellentétes élmény


Nagyon szerettem volna átélni a természetes úton történő szülést, 2 lehetőségem volt erre, de sajnos mindkettő császáros lett. Végül azzal vigasztaltam magam, hogy teljesen mindegy, milyen úton jön a világra az a kis tündér, lényeg az, hogy egészséges legyen, és ahova csöppen, ott a lehető legtöbb szeretetet, gondoskodást kapja, mert jár neki!
2 gyermek, 2 császár, 2 ellentétes élmény

Kisfiam születése.

Fél év feszült várakozás után végre nemigazán akart megjönni, így teljesülni látszott életem legfőbb vágya. Nem volt konkrét igényem, csak az, hogy egészséges legyen. De azért titkon volt bizonyos vágyam... csak annyit szerettem volna, hogy szőke hajú, kék szemű, kisfiam legyen, aki okos. :)

Hát telt múlt az idő, terhességem teljesen problémamentes volt. Én voltam a legboldogabb nő a világon. Büszkén viseltem termetemhez képest óriási pocakomat. 155 cm vagyok. Bizony drága orvosom már a terhesség megállapításának alkalmával említette, hogy probléma adódhat az arányaim miatt. (Férjem 180 cm-es magassága tetézte ezt.)

2001. december 12-re voltam kiírva. Mivel a drágám eddig a napig nem jelezte, hogy kikívánkozik, ezért orvosom úgy látta jónak, ha a kiírás napján befekszem a kórházba. Emlékszem...szakadó hóban álltam az 1-es villamos Stadionok megállójában és boldog voltam. A kórházban a szokásos felvétel után elfoglaltam ideiglenes lakóhelyemet és reménykedtem benne, hogy nem kell sokáig maradnom.

Persze drágaságom nem így gondolta. Minden nap úgy ébredtem, hogy talán ma... de nem. 1 héttel a kiírt időpont után úgy döntött az orvos, hogy csinál egy oxitocin tesztet, hátha attól elindul kifelé a nehéz úton picikém. Reggel 7-kor megkaptam a beöntést, borotválni nem kellett. A beöntés után rám kötötték az NST gépet, és lám, beindultak az összehúzódások. (Állítólag a beöntés okozhat ilyet) Majdnem sírtam a boldogságtól. Addigra beért a férjem is és végig ott volt velem, ami nagyon jó volt. Aztán (nem tudom miért) rám kötötték az oxitocin infúziót. Ebben a kórházban a szülészeten nem járt rendes szüléshez semmilyen fájdalomcsillapító.

A főorvos úr szemlélete szerint, a szülés természetes folyamat, amit minden nőnek a maga valójában kell megélnie. (Ilyet is csak férfi orvos mond...) Hát én ennek jegyében hatalmas elhatározással indultam neki a természetes folyamatomnak. Álltam is a sarat keményen egészen kb. 12 óráig, amikor is arcomon az orvos azt vélte látni, hogy még nem fáj eléggé.

Így is volt, mert akkor még csak olyan istenesen fájó menstruációs görcseim voltak. Persze gondoltam, hogy ennél lesz rosszabb is. Feljebb nyomta az oxitocin cseppszámát... és megint... aztán ismét. Szerencsére nem sokáig kellett feküdnöm, mert rendesen beindultak a fájások, így később már nem kellett az oxitocin.

Közben időről időre megvizsgált az orvos és kiderült, a szinte egybefüggő összehúzódások ellenére nagyon lassan tágulok. Na, ekkor már feladtam a pár órával előbb felállított elvemet és bizony minden összehúzódásnál üvöltöttem. Úgy éreztem, ha nem engedem ki a hangom, akkor rosszabb lesz. Igazából én nem is görcsöket éreztem, nekem nem akart a derekam szétszakadni. Én minden fájásnál éles késszúrásszerű fájdalmat éreztem a méhszáj tájékán. Kb. 14 órakor egy vizsgálat alkalmával elfolyt a magzatvíz, és ekkor mondta az orvos, hogy innentől felgyorsulnak az események. Hát ez nem jött be.

A fájdalom azt hittem már nem lehet erősebb, de mégis fokozódott, én pedig egyre gyengébb voltam és egyre kevésbe tűrtem. 15 órakor vizsgálatnál 4 ujjnyira voltam nyitva. 16 órakor mikor az orvos újra vizsgált, még mindig csak 4 ujjnyi volt, így úgy döntött, nem vár tovább, és összehívta a TEAM-et. (Ez a baba bizony nem fér ki.)

Ekkor én már az összehúzódások alatt magamon kívül voltam. Kaptam katétert, és besétáltam a műtőbe. (Férjem oda már nem kísérhetett be, úgyhogy egy kisablakon keresztül tartott szemmel.) Eddig úgy gondoltam, rosszabb már nem lehet... rosszul gondoltam.

Ugyanezeket a fájdalmakat hanyatt fekve, kezem-lábam kikötözve... na, akkor kaptam egy nagyon kedves kis megjegyzést a műtősnőtől. Felvilágosított nagyon „kedves” hangon, hogy „attól, ha kiabálok, nem fog kevésbé fájni!” Nagyon cuki volt. Rám rakták végre a maszkot, és én éreztem ahogy távolodik a külvilág, elmosódnak a hangok és tompul a fájdalom. Snitt.

Mikor ébredeztem, anyukám állt mellettem boldogan. Nagymama lett... kisunokája 3250 gramm, 50 cm, egészséges kisfiú. Levente véraláfutással az állán, borzasztó csúcsfejjel született meg, de semmi nem érdekelt, mert hálás voltam, hogy egészséges. Másnap már felkeltem, lépcsőztem és őt is elláttam.

Már 9 éves és... szőke hajú, kék szemű kisfiú és kitűnő tanuló. :) Büszke vagyok rá.

Kislányom születése.

Mindig tudtam, hogy kisfiamnak lesz kistestvére, bár azt hittem, hamarabb.

2006 februárjában izgatottan mentem az orvoshoz, ugyanis megerősítésre várt a sejtésem. Mikor végre megjött a vérvizsgálat eredménye, nagyon boldog voltam, hogy ismét teljesülhet az álmom.

Most valóban csak egy vágyam volt. Egészséges legyen. Mindig is fiús anyukának tartottam magam, nem tudtam elképzelni, milyen lehet kislány anyukájának lenni.

Ez a terhességem sajnos nem volt problémamentes. Mindjárt a legelején kiderült, nem dolgozhatok, otthon kell lennem. Sokat fájt a hasam, rendszeresen rosszullétek gyötörtek. Sosem voltam ájulós fajta, de többször kis híján összeestem úton-útfélen. Szépen gömbölyödtem, ahogy melegedett az idő. Október 28-ra voltam kiírva. Az időpont előtt 2 héttel, hirtelen, szabálytalan időnként, előzmények nélkül fellépő szívritmuszavar alakult ki nálam. Mikor bementünk a kórházba kivizsgáltak, és nálam is és a babánál is mindent rendben találtak. A válasz az volt: „Ha megszületik megszűnik” :)

Mivel az előző terhességem óta nem nőttem, a férjem sem ment össze, így az első terhességemnél adódó probléma ugyanúgy fennállt most is. Mivel előzőleg császárral végződött a terhességem, most programozott császár mellett döntött az orvos. (Közben orvost váltottam, és az a szülészet is megszűnt, ahol kisfiam született.)

2006. október 20-ra lettem programozva, ezért 19-én reggel be kellett feküdnöm a kórházba. Pontosabban kellett volna, ugyanis az én picikém nem akkorra programozta magát, amikorra az orvos. 18-án még el kellett intéznem sok mindent, úgyhogy bejártam Budát és Pestet. (Érdi lakos voltam.) Mire kb. 17 órára hazaértem, elkezdtem vérezgetni.

Orvosom utasítására bementünk a férjemmel a kórházba, minden cuccal, mert tudtuk, már nem jövök haza egyben. Az orvosom azt mondta, majd reggel megvizsgál. De mint mondtam az én kicsikém mindent másképp gondolt. Bizony mire a kórházba értem, elég rendszeres összehúzódásaim voltak, és amint éreztem egyre erősebbek. Férjemnek a kisfiúnk miatt haza kellett mennie, úgyhogy egyedül maradtam. Az ügyeletes orvos megvizsgált, és közölte, hogy a baba feje a „csillagos egekben”. Semmilyen formában sem tudtam volna rendesen megszülni.

Az ügyeletes orvos jónak látta behívni a fogadott orvosomat Dr. Barna Istvánt, aki történetesen a főorvos is a Szent Imre kórházban. Féltem, hogy nem örül, annak, hogy éjjel fél 12-kor be kellett miattam jönnie a kórházba. De a főorvos úr nagyon aranyos volt, közölte, „minden úgy van jól, ahogy van” Megnyugtató volt.

Innentől fogva teljesen megnyugodtam, és tudtam, a lehető legjobb kezekben vagyok. Profi altatóorvos profi módon szúrt hátba, a műtősnők és mindenki kedves volt és aranyos. Ugyanúgy kikötöztek, mint első alkalommal, de nem voltak gúnyos megjegyzések, csak bátorító szavak, mosolyok és simogatások a fejemen. Mindig mondták, éppen mi következik, mikor mit fogok érezni. Mikor kiemelték a drágámat, csendben volt, elszaladt vele a csecsemős nővér, nemsokkal később hozta vissza, mikor engem még épp stoppoltak, őt már az arcomhoz tartották lemosdatva, bebugyolálva. Akkor is csöndben volt. A bőre pihe-puha és finom illatú.

Gyönyörű élmény volt. Eszterem 3470 grammal, 54 cm-rel született, teljesen egészséges gyönyörű kislány. Most már 4 éves elmúlt, csodaszép szőke hajú, kék szemű és csupa kedvesség.

Nagyon boldog vagyok, hogy anyukája lehetek, mert csodálatos élmény az édesanyjának lenni.




Írta: Macskuszek, 2011. január 12. 16:08
Fórumozz a témáról: 2 gyermek, 2 császár, 2 ellentétes élmény fórum (eddig 22 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook