Anyós által megromlott kapcsolat megmentése (beszélgetős fórum)

Ne tervezz, csak igen rövid távra...

Ilyen anyóssal bukta lesz a kapcsolatod...

Illetve...ha a barátod a sarkára áll, és a mutterjának bemutatja a cokit!

Vagy a mutterja, vagy Te...ebben a buliban a kettő együtt nem megy..és annak be ne dőlj, hogy majd megváltozik a kedves mama..

kutyából nem lesz szalonna..keress egy lapátot, és kérdezd meg a barátod...vagy áll rá, vagy az anyukája...oszt jónapot..

nem ér annyit ez a barát..illetve Te nem érsz neki annyit, mint a mami..és az bizony nagyon nagy baj..

tanulás mellett különösen nagy teher ez a kapcsolat.

együttérzek, de ez kevés.

A párom dolgozik, nappal, 8 órában

én pedig egyetemista vagyok, és dolgozom mellette, tehát nincs valami sok szabadidőm

ő mégis megsértődik, ha épp nem vesszük fel a telefont csütörtök délelőtt 11-kor, vagy szombat reggel 7-kor.

A szüleimről úgy gondolja, merevek és mogorvák (pedagógusok, édesapám egyetemi tanár.. ennek megfelelő a személyisége is, megvannak a maga erényei, nem szeret pletykálni, az tény, ahogy a párom édesanyja azt ELVÁRNÁ)

Azt írod, rendszeresen szidja a szüleidet. Miket mond rájuk?

Albérletben laktok? Milyen a munkabeosztásotok, hogy elvárja Tőletek, hogy délelőtt menjetek át hozzá?

Ha a fiú nem véd meg az édesanyjától, akkor nem lesz hosszútávú a kapcsolatotok, mert mindig lesz valami "apróság" ami miatt nézeteltérések lesznek köztetek, ami megmérgezheti a jelenlegi jó kapcsolatot.

Képes lehet a párod, ha elég fontos vagy neki, és sikerül vele megértetned a problémát indulatok nélkül.

Sok sikert!

Párom édesanyja nagyon nehéz eset. Jó a viszonyunk, ám úgy érzem, ez csupán az én behódolásomnak és türelmemnek köszönhető (miután rendszeresen fennhangon szidja NEKEM a szüleimet, a főzési technikámat, és elégedetlenkedik amikor hétköznap délelőtt nem termünk ott, amint ő úgy kívánja)..

Eddig az elmúlt két évben egyetlen rossz szót sem szóltam róla a páromnak, nem szerettem volna a saját szüleire panaszkodni, így csak mosolyogtam. Ma viszont betelt a pohár, és rázúdítottam sajnos minden eddigi sérelmet a barátomra.

Ő persze mindenre talált magyarázatot, és csak azt hajtogatta, hogy nézzem el, ilyen a természetük..

hosszú távra tervezünk, viszont iszonyú kiábrándító volt, ahogy ma reagált.

..és mostanában egyre gyakrabban előjön bennem a gondolat, hogy kell-e ez nekem egész életemre? A párommal el tudnám képzelni az egész életem, nagyon harmonikus a kapcsolatunk, ezt az egy "területet" kivéve.

Volt már rá példa, hogy a pár képes volt eredményesen túl lépni egy ilyen problémán, lelkileg is, bennmaradt tüskék nélkül, vagy ez innentől örök probléma lesz..?