"Anyaság" (beszélgetős fórum)

Nekem volt szerencsére. Kellett is.

Na nem ahhoz, hogy tisztába tegyem, mert abban a családban lévő babák miatt már volt gyakorlatom, ahogy a cumisüveges etetésben és kaja készítésben is, csak amikor belegondoltam, hogy ez nem olyan, hogy ha van kedvem megcsinálom, akkor azért kicsit feszült lettem. És mivel nem szopott a fiam, így az első az volt, hogy be kellett szereznünk tápszert, és a férjem teljesen ki volt akadva, amikor azt mondta a dokinő, hogy majd kijön, de lehet, hogy csak holnap. Teljes pánik volt, hogy mit fog enni, ha felkel?

Persze, anyósom tudta, hogy teán is elvan napokig;)

És ugye nekünk is volt egy csomó gond abba az időben...

Köszönöm, én is remelem. Tényleg szeretném ha lenne testvére.:)

Most már annyi mindent másképp csinálnék. Szerencsere vannak barátaim ahol már második baba is megszületett (vagy úton van) úgyhogy lesz kihez fordulnom tanácsért.

Ezt nagyon jó olvasni h ennyire figyelnek rád es h minden rendben volt. 🙏🙏

Nagyon nehéz ez az időszak az biztos az első gyereknel.

Köszönöm, aranyos vagy, igen, valszeg meg jól le is csesztek az anyákat h miért nem foglalkoznak a gyerekekkel.

Nagyon sajnálom en is h nem ismertem anyut, de biztos megvolt az oka miért alakult igy az életem.

Az biztos h a kozombosseg a gyerek iránt nem jó jel, fokozott odafigyelest igényel

De egyébként ezért felek egyelőre attól, hogy kistestvér legyen, mert nem tudom hogyan csinálnám ezt végig, hogy bírnám újra ki ezt az érzést.

Mi lesz ha rosszabbul viselem majd lelkileg?

Én rengeteget olvastam ezzel kapcsolatban mert magamban kerestem a hibát. Az első hetekben ez teljesen normális, de nagyon vigyázni kell hogy ne billenjen át olyan depresszióba mint ami édesanyádnak volt.

Nekem nem volt segítséget mert külföldön élünk és éppen tombolt az első hullám de szerencsém hogy itt erre nagyon figyelnek és a védőnővel sokat beszéltünk erről, mondta hogy ha úgy látja akkor elküld pszichológushoz. Szerencsere nekem megoldódott a dolog.

Nagyon sajnálom ami édesanyáddal történt. Gondolom akkor ezt nem vettek még ennyire komolyan.

"hogyan fogom életben tartani, mit is kell vele csinálni"

Hát igen...

Mi is hazavittük a fiúnkat, az autóba elaludt, így óvatosan bevittük a lakásba letettük a kiságyába és rázártuk az ajtót és csak suttogtunk. Rettegtünk, hogy fel fog kelni és nem tudjuk mit csináljunk vele:DDDD

Aztán anyósom megoldotta a problémánkat;)

Pár napos az egész történet - és a baba is.

Én is ezt éreztem az elején, azt sem tudtam hol vagyok. Most 16 hónapos a kisfiam, elválaszthatatlanok vagyunk. Nem tudom elképzelni milyen volt nélküle.

Van akinek nehezebb a posztpartum időszak, talán kicsit depresszióba is hajlott már nekem mert nem csak 4-6 hétig tartott, de kijöttem belőle. Persze ha hónapokig eltart akkor valóban segítség kell. Vagy ha odáig fajul, hogy képtelen a babát ellátni pl.

Te elájultál, másnál meg fokozatosan kialakul. Nem vagyunk egyformák.

Ettől még nem lelki sérült. Bakker.

Én azt gondolom, hogy ez nem feltétlen depresszió, hanem egy folyamat.

Hiába van a hasunkban a gyerekünk jó esetben 9 hónapig, de még nem láttuk, nem érintettük meg, nem éreztük az illatát, stb., így számunkra egy idegen akkor is, amikor megszületik, hiába mi szüljük.

Viszont, ahogy hazamegyünk, gondozzuk megismerjük egymást, szépen kialakul egy különleges kapocs és a szeretet.

Nem mindenki van elájulva minden csecsemőtől és az illatuktól, és mert picik és cukik. Van aki még messziről sem kíváncsi más gyerekére, max. annyit mond magába, hogy ez egy szép baba;)

De a saját az más egy kicsit, mert ugye az ott van velünk, mi akartuk, nekünk kell gondoznunk, tanítanunk.

A picikori kapocs az ami egy rosszabb kamaszkoron átlendít minket.

Persze, beszéljen dokival, bár én elsőre a gyerekem apjával, az anyukámmal, vagy valaki számomra fontos emberrel beszélnék erről, és ha a napok múlásával nem jön a szeretet, de jön az idegesítő dolog, akkor viszont már elképzelhető, hogy depresszió áll a háttérben, de így szülés után 2 nappal még nem gondolnám.

Amúgy tök fura, de én nem emlékszem, hogy az elsö perctöl szerettem a lányom, vagy csak késöbb alakult ki.

Mondjuk nála voltak gondok, így két érzés, amire emlékszem, az aggódás érte, és az öröm, hogy élve megszületett, mert ez sem volt evidens...

Gondolom ez már szeretet volt, de még nem olyan erös, mint amit most érzek, amikor már évek óta gyúrjuk egymást.