Anyám közölte, hogy egyáltalán nem fog vigyázni az... (beszélgetős fórum)
Mi van Dóra, igen ő vállalta miután kb a nagyszülő kisírta esetleg az unokát mindent beígért aztán kb semmi, old meg, miután az ő generációja esetleg még a lehetőségeket sem teremtette meg.
Én nem is írtam, hogy nem a szülők felelőssége a gyerekvállalás, persze, nem a nagyszülő dönti el, legyen vagy se. De nem is írta senki, hogy kötelezve vannak a gyerekvigyázásra a nagyik. Csak nem értem miért van kiélezve a dolog arra, ha néha a nagyszülő vigyáz a gyerekre, akkor már nem magának szülte az anyuka, hanem a nagymamának. Ez mekkora hülyeség már. Miért olyan hihetetlen elhinni, hogy sok nagyszülő imádja az unokáját, és szívesen van vele, vigyáz rá, játszik vele, stb. Lentebb leírtam a véleményem, nálunk tökéletesen működik, úgy ahogy, és ahogy olvasom a hozzászólásokat nem vagyunk egyedül ezzel. Persze, ez csak úgy tud működni, hogy nem lakunk messze egymásától, és a szüleim még megfelelően fittek. Aki meg nem szeret az unokájával lenni, teher neki, nem áldozza rá az idejét szívesen, az ne tegye. De megértem a kiírót, hogy rosszul esett neki, egy édesanya normál esetben, normál kapcsolatban ilyet nem jelent ki előre. Részemről a téma lezárva, aki érti érti, aki nem, nem is fogja, pláne annak akinek gyereke sincs, fingja sincs róla.
Ugye irhatok amit akarok és gondolok?
Kösz.
Szerintem ez közel sem arról szól, hogy nem lehet megoldani nagyszülők nélkül, mert meg lehet.
Sokkal inkább arról, hogy a gyerekek olyan kincseket kapnak a nagyszüleiktől (már ha azok töltenek velük minőségi időt) mint senki mástól.
Nem ismered a fórumindító anyját, így ne is jelents ki semmit.Én ismerek olyan nagyszülőt, aki nem szereti az unokáját, mégis jól kijön a gyerekével. Bármilyen meglepő, létező dolog.
A szülők tartoznak felelősséggel a gyerekeikért, hiszen ők vállalják be. A nagyszülő nem hozhat döntést abban, hogy a lányának vagy fiának (egyes vagy többes számban) legyen gyereke.
Az igazi család valahogy így működik. Mindig segít az, aki tud.
Pontosan! Ugyanigy gondolom én is.
Mi rengeteg időt töltöttünk az unokákkal, ovodából,iskolából mi hoztuk el őket,edzésre vittük megosztva,mert nem egy helyre jártak.Szülők mentek értük.
Őszi,tavaszi,téli,nyári szünetben mindig velünk voltak.
Ha betegek voltak,nem kellett tápénzre menni a szülőknek,sőt sok helyen fel sem vettek 2 gyerekes anyukát,ha nem volt segítség.
Imádtam minden velük töltött időt.
Ha újra kezdeném,uganigy csinálnám.
Szívmelengető, boldog lehet, akinek ilyen nagymami jut. 🤗
Nagymamaként írok. Még dolgozom. Egy unokám van, aki egy éves. Nagyon sokat van velem, heti háromszor délután, és hétvégén az egész család. Nem a fiam, vagy a menyem kéri, én mondom, hogy hozzák nyugodtan. Takarítanak, edzésre mennek, dédit ápolják, vagy alszanak, teljesen mindegy. Azt csinálnak amit akarnak. Én boldog vagyok ha itt van velem. És az is boldoggá tesz, hogy ha ezzel segítek a fiaméknak.
Nekem az életemben az egyetlen ami hiányzott egy nagymama. Anyósom korán meghalt, anyukám távol él.
Pont annyit segítek, amennyi segítséget kapok, igaz nem mérem mérleggel.
A gyed kérdése Jó nagyon. Majd kérek belőle😋 de mi lesz akkor, ha majd nyugdíjas leszek, és jönnek segíteni, ételt hoznak, takarítanak. El fogják kérni a nyugdíjamat😱
Csinálom szeretetből tovább, és mert megtornáztat amíg itt van, kiabálja, hogy mama. Ezzel pont ki fizet.
egyszer hagytuk az anyámra este.sírt,erre fölpofozta.soha többet.
Nem ilyen fekete-fehér a gyereknevelés, majd rájössz.
A magad nevében beszélj.
24 órázok.
Ha nem lenne anyós vagy nem vállalná akkor fizethetném a babyszittert...
Igazad van. Én sosem hagytam a gyermeket más nyakára. Így nem tudhatom, hogy mások milyen elgondolásból, egyáltalán miért úgy terveznek, hogy majd a nagyszülők.
én 70 éves vagyok,remélem lesz unokám.de a rosszul műtött térdemmel örülök,ha bicegek,nem egy gyerek után futok.nem beszélve a távolságról.
Nem várható el, az igaz. De ha az én anyám kijelentene ilyet még az előtt, hogy egyáltalán gyerek születne... nekem is fájna. A kiíró nem arról írt, hogy elvárta az anyjától ezt vagy azt, hanem hogy nem esett neki jól. Az meg szerintem jogos, hogy nem esett jól.
Nekem két gyermekem van, 20 év különbséggel születtek. Az elsővel sokat foglalkozott anyukám, ma is bensőséges a kapcsolatuk. Mivel a gyermek apja és annak szülei nem vettek részt az első gyermekem életében, így anyukám és a férje akár napokra is vállalták a gyermeket. Ezalatt végeztem el munka mellett egy 5 éves egyetemet. Nem kértem azonban őket erre, ők ajánlották mindig. A 20 évvel fiatal gyermekkel nem foglalkoznak ennyit, igaz neki részt vesz az édesapja is az életében. Ha több mint egy hónapig nem látja a gyermeket, azért most is jelentkezik anyukám, hogy csinálna vele valamilyen közös programot. Most megint egyetemre járok, és néha van, hogy nem tudok menni a kislányomért az iskolába. Először a férjem veszi át tőlem a feladatot, ha ő nem ér rá, akkor az anyukám, ha ő sem, akkor a vidéken lakó testvérét kérdezem a férjemnek. Eddig 2-3 alkalommal volt olyan, senki nem ért rá, és kétszer barátnőt, egyszer egy osztálytárs anyukáját kértem meg, és ők mentek a suliba, aztán 1-2 óra múlva tőlük vettem át a csajszikámat. Szóval szerintem nem várható el egyetlen nagyszülőtől sem, hogy vigyázzon a gyermekre. Ő (a nagyszülő) viszont felajánlhatja a segítségét, és lehet igénye arra, hogy bensőséges és szeretetteljes kapcsolata legyen az unokájával. Nem kötelezhető azonban erre. Csak a szülőnek kötelessége gondoskodnia a gyermekéről, az összes többi rokontól és ismerőstől ez ajándék. Nem elvárható, hanem öröm ha adják és igényük van erre.
Az látszik, mert fogalmad sincs, miről beszélsz.
Lehet, hogy amikor az első ultrahangos fotót meglátja vagy amikor először a kezébe fogja megváltozik és rajongani fog érte. Bizzunk benne.
Felesleges ennyire előre szaladnod az aggodalmaiddal! Ha jól veszem ki a szavaidból, minimum másfél év, mire szóba jöhet anyukád, mint bébiszitter, addig sok minden történhet. Pl. az, hogy megérted az ő szempontjait is. Nem te vagy az egyetlen, akivel a munka miatt alig törődtek a szülei. Itt vagyok pl. én. Soha nem játszottak velem, nem meséltek, nem vittek bábszínházba, kirándulni, moziba és hosszan sorolhatnám. SOHA, egy percig nem nehezteltem rájuk ezért; hálás voltam, mert cserébe biztosították, hogy diplomát szerezzek és a magam lábára álljak. Mire anyukám nagymama lett, kiheverte a munkás éveket és többet volt a bölcsődét nem bíró, betegeskedő fiammal, mint én.
Úgyhogy nyugi! Akkor is, ha nem változik meg anyukád hozzáállása; fogadd el, és örülj annak, ha a másik nagyi segíteni fog! Gondolj bele! Jó lenne az, ha anyukád beadja a derekát, vigyáz majd a kicsire, közben mártírnak érzi magát? Ismerek ilyen nagyit: hangoztatja, hogy imádja az unokáját, de kikészül, ha havi 2-3 alkalommal 4-5 órát vigyáznia kell rá. Előtte 1-2 nappal már stresszel, utána 2 napig tart mire kiheveri a „traumát”.
Érthető, hogy szíven ütött. De ha már téged sem szívvel-lélekkel nevelt fel, ne csodálkozz ezen sem. Gondold át, ki veszít többet... Szerintem nem te. Majd aztán féltékeny lesz anyósodra, azt borítékolom. Nálunk is ez van. Arra bízom a gyerekeim, akik ismerik őket. Akik nem, azokra nem hagyom soha. Aki szeret velük időt tölteni, az tudja megismerni őket, így alakul a bizalom.
Ezek szerint csak nem szereti a gyerekeket, vagy nem tud velük mit kezdeni. Én biztosan nem bíznàm rà a sajàtomat.
Akik rá vannak kényszerülve - biztosan sokan vannak - nyilván megoldják, ahogy sok minden mást. De lássuk be: mégis más egy nagyszülő, mint a szomszéd, barát, vagy bébiszitter. (Nekem eszembe nem jutott az anyukámon és a férjemen kívül másra bízni egyik gyerekemet se.)
Oh, ez akkor életkori sajátosság. Szomorú.
Ebben igazad van. Az én anyukám 40 évvel ment, jelenleg 63 éves, apukám 67. Tökéletes állapotban vannak mindketten, ezt ne úgy értsd, hogy néha nem fáj itt vagy ott nekik, de általánosságban jól vannak, bátran rájuk merem bízni a 4 éves gyerekeim. Be is vállalják őket ha kell, bírnak is velük, a gyerekek is szeretnek velük lenni. Nálunk ebből nincs gond, de biztos nem ez az általános.
Nem elvárás, meg időbeosztás, de én kb biztos elküldtem volna édesanyám a halál facára, ha még nincs is unoka, de már közölte volna, hogy rá ne számítsak.
Hála a jó Istennek, anyám felfogása alapban más volt, teljesen természetesnek vette a vigyázást, sőt, igénye is volt rá, hogy az unokáival kapcsolatot építsen, és tartson fent. Egészséges esetben ez így működik, nem anyám a helikopter.
Én már nagyon várom, hogy unokám legyen, akire vigyázhatok.
"Régen is vigyáztak a nagyszülők a gyerekekre".
Csak akkor 55 évesen mentek nyugdíjba a nők, most meg 65 évesen.
Nagyon nem azonos kategória.
További ajánlott fórumok: